Felmutatni Krisztust a világnak

Beszélgetés Ozsvári Csaba ötvösművésszel

Ozsvári Csaba szinte kizárólag egyházi megrendelésekre dolgozik. Számos liturgikus tárgyat készített már a váci püspökségnek. A nunciusi hivatal kápolnájának díszítését Karl Josef Rauber megbízásából vállalta. II. János Pál pápa számára - a Szentév alatt használatba vett - misekönyvborítót és egy magánájtatosságra szolgáló Fájdalmas Krisztus (Vir dolorum) domborművet készített. Ez utóbbi műve akkor került a Vatikánba, amikor a pápa boldoggá avatta Apor Vilmos püspököt. Nemrégiben jelent meg albuma, amely legszebb műveit mutatja be.

Milyen a viszonya a kortárs művészetekkel?

- Úgy gondolom, a kortárs képzőművészet és az építészet gyakran tévutakon jár, ezért a saját munkámhoz elsősorban a régi művészetek irányában keresek tájékozódási pontokat. Leginkább a honfoglalás kori magyar ötvösség, a szkíta, a grúz, az örmény és a kora középkori Európa ötvösművészete foglalkoztat. Tanulmányaim alatt is ezek érintettek meg elsősorban, és ihletet is merítettem belőlük. Mára ösztönössé vált számomra az alkotás, tehát nem bújom a könyvtárakat, hogy ötleteket, motívumokat vagy ornamentikákat kutassak. Ezzel együtt ma is sokkal szívesebben lapozgatom a régi korok művészetéről szóló könyveket, mint mondjuk mai művészeti folyóiratokat.

Műveit a hagyománytisztelet jellemzi.

- A pápa is hangsúlyozza az élő hagyomány fontosságát, például Az új évezred kezdetén kezdetű apostoli levelében. Ebben arról szól, hogy az új évezred lelki megújulásának programjánál ne keressünk új megoldásokat, hanem hangsúlyosan az élő hagyományra támaszkodjunk. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen annak, aki az egyházművészetben munkálkodik, bizonyos dolgokra nem is kell odafigyelnie. Célom és törekvésem az emberi, művészi tisztesség és a szakmai minőség.

Mondjon néhány szót arról, hogyan találkozik személyes hite az alkotói munkájával?

- Az isteni kegyelem folytán igyekszem eljutni oda, hogy személyes hitem egyre inkább azonosuljon az apostoli hitvallás szavaival, vagyis az anyaszentegyház hitével. A munkáimon keresztül ezért elsősorban nem a személyes vallási érzelmeimet szeretném kifejezni, hanem az anyaszentegyháznak a hitét, ami egyben az én hitem is. Ilyen értelemben beszélek alkotói önmegtagadásról, helyesebben háttérben maradásról. A középkorban mindent, így a hétköznapi ember életét és a művészetet is mélyen áthatotta a hit. Ma ez nincsen így, ezért a mai kor bizonyos lemondást vár el az egyházművésztől. Ez azonban egy boldog lemondás. Remélem, hogy egyre inkább megtalálom azt az utat, ami Krisztushoz, Istenhez vezet.

Hogyan foglalná össze röviden a művészet szerepét az egyházban?

- Ratzinger bíborosnak nagy tisztelője vagyok. Ő a következőt írja erről: A kereszténység egyetlen és igazi apológiáját két bizonyítékra vezethetjük vissza: a szentekre, mint az egyház kifejezésére és a művészetre, lelkének gyümölcsére... Az egyháznak folytatnia kell a világ megtérítését és ezáltal emberiessé tételét. Akkor hogyan mondhatna le a liturgiájában a szépségről, ami feloldhatatlanul kapcsolódik a szeretettel és ugyanakkor a feltámadás dicsőségével. Nem, a keresztények nem elégedhetnek meg kevéssel. Folytatniuk kell a munkát, hogy egyházukat a szépség és így az igazság otthonává is tegyék, ami nélkül a világ nem egyéb, mint a pokol első köre.

Folytatni kell tehát a világ megtérítését, de ezt nem lehet úgy tenni, hogy az egyház és tagjai hasonulnak a világhoz. A kereszténység soha nem lesz elfogadható a világ számára - gondoljunk Krisztusra. Krisztus nem tudta magát elfogadhatóvá tenni - keresztre feszítették - de nem azért, mert a tanítása nem jó, hanem mert a világ a bűntől szennyezett, és képtelen befogadni őt. Ha arra törekszünk, hogy formatervezett csomagolást adjunk a hitünknek, akkor szerintem éppen a hitünk lényege sérül. Nekünk ragaszkodni kell a hitletéteményhez, az igazsághoz, ami Krisztus, és őt kell felmutatnunk a világnak. Ezért megtiszteltetés számomra, hogy a Jóisten alkalmasnak talál erre a feladatra.

Milyen gondolatokkal készül karácsonyra?

- Adventben vagyunk, amikor várjuk a szívünkben a Gyermek megszületését. Bár a világ másfelé fordítja az ember figyelmét, törekednünk kell arra, hogy minden körülmények között Jézusra tekintsünk. Isten sok ezer év emberi várakozására válaszolt, amikor elküldte a Fiát, aki láthatóvá, tapinthatóvá lett. Ez a tény alapozza meg egyébként az ábrázoló jellegű egyházművészetet. A világ számára ellentmondásos, érthetetlen a jászolban született, megalázható, majd keresztre feszített Isten. Ugyanakkor az ő földi jelenléte az emberiség történetének legnagyobb eseménye. Ezt felismerve igyekszem, hogy az életem és a művészetem mindinkább Krisztus központú legyen. Az ember nem is kívánhat ennél többet.

Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu