Életfa és fenyőág

A mai gyermekek - sok helyen a felnőttek - számára is mesének tetszik, hogy az 1800-as évek elején életfát díszítettek szentestén az édesanyák. Ez a szokás a szegedi tájon, Bácstopolyán még az 1900-as évek elején sem volt ritka a szegény családoknál. Onnan valót kettőt is őriz a szegedi múzeum. Az egyik Bálint Sándor hagyatékában van, a másikat Zöldy Pál egykori néprajz- és nyelvjáráskutató adományozta a parlamentnek.

Az életfa glédicsfaág, más nevén koronafaág. Két ágat külön-külön úgy hajlítottak ovális alakúra, hogy miután az ily módon négylábúvá lett alkotás "lábait" egybekötötték, asztalra helyezték és földíszítették. Jókora hosszú töviseire piros almát, aszalt szilvát és almát (eme utóbbi neve bagolytüdő) szurkáltak, a tehetősebbek szentjánoskenyeret is.

Az életfaállításra szentestén került sor. Lévén karácsony böjtje, hús és zsíros étel nem került sehol asztalra. A gazdasszony minden kosztot - olajban sült halat, törött paszulyt, savanyú káposztát, kenyeret, mézet és fokhagymát - keze közelébe helyezett el, hogy vacsora közben - másutt ebéd közben - ne kelljen fölkelnie. Ha mégis megtette, tavasszal nem ült a tojásokon nyugodtan a kotlósa. Ha meg az ember kelt föl, minden tojásból kakas kelt ki.

A vacsorát mézbe mártott fokhagymával kezdték, majd következtek a bűvös kosztok. Az étkezés hófehér karácsonyi abrosszal leterített asztalnál történt, amelyről az utolsó morzsaszemet is összegyűjtötték és acskóba akasztották a padlás egyik szarufájára. Ha évközben a ló megtaknyosodott, vödörben kis tüzet gyújtottak, rá karácsonyi morzsát szórtak, aminek füstje "mögindította a csúnyaságokat". Mások a kertben hintették szét a karácsonyi morzsát a bő termés reményében.

Az asztal alá a gazda készítette el a Jézus jászlát (ágyát). Kosárba tett szénát, csuhénál összekötött csöves kukoricát, kisbaltát, lóhám istrángot, néhány fej fokhagymát és a maga zsíros köznapi kalapját. Ezeknek a tárgyaknak fontos kultikus szerepük volt egész évben.

Éjféli miséig a karácsonyi asztalon lévő, élő és aszalt gyümölcsökkel díszített életfa körül töltötte idejét a család.

Az asszonyok és a gyerekek törték a diót, az emberek meg arra kártyáztak, miközben "csömögéltük a dióbélt".

Az éjféli misére csak a legidősebbek és a pólyások nem jutottak el. Az édesanya, mintha valamit elfelejtett volna, visszaszaladt és gyorsan odarakta az életfa alá az ajándékokat.

Az éjféli miséről hazatérő gazda kezében égő gyertyával ment az istállóba, ól elé, hogy ott is legyen szentestei égi fény.

A lány egy másik gyertyával kiállt a kiskapuba, és várta, merről jön egy férfiember. A hagyomány szerint arról valósi lesz a kérője. A szobában körbeállták az életfát, és ittak abból a pohárból, amelyben ott volt az egészséget jelképező piros alma.

Főként a gyerekek örvendeztek, ha az életfa alatt azt a játékot és ruhácskát, lábbelit találták, amit korábban levélben kértek a kis Jézuskától. Az idősek öröme volt a gyerekek boldogsága.

A fenyőágdíszítés más kellékekkel járt együtt. Selyempapírba csomagolt, negyedelt kockacukrok és otthon sült csillag- és angyalkadíszek, cserépcsengettyű, színes papírlánc függött mindről, nem egy helyen kis gyertyák égtek rajta, és az asztalról nem hiányzott a lucabúza, amit színes szalaggal kötöttek át. Hangulatemelés gyanánt gipszből és vattából készült karácsonyi báránykák "legelésztek a lucabúza közeliben".

Akár az életfa, akár a fenyőfa, a maguk idejét idéző sajátos díszeikkel jelentették a Messiás-várás csodálatos idejét családokban, templomokban, embereket és gyermekeket állandó vagy alkalomszerű időkig befogadó házakban, intézményekben, mely utóbbiakban éppúgy jelen van a kis Jézus, mint a családi fészkekben. Ezt a fészekmeleget kell őriznünk nemzedékről nemzedékre örökített szeretettel.

Ifj. Lele József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu