|
Elmer István A negyedik király A hideg levegőben vastag toronyban áll a füst a város fölött. - Mit keres itt ez a gazember? - kérdi tőlem a szakállas férfi. - Hitetlen. Odabenn folyik az előadás: Jézus Krisztus születésére emlékeznek dagadó nagy szavakkal. - Nem ismerem a hitét, de lelkében láttam a fényt. - Akkor is a mágikus vallások hirdetője... - De nem rossz ember. - Ez mindenkiről elmondható. - Ember. - Közhely. - Ha ezt mondja, ezzel azt is állítja: legalább annyira, mint a krisztusi szeretet. A férfi megrökönyödve néz rám. - Hitetlenség. - Vak vagyok. - Miket beszél? - Világtalan vagyok. Kétezer esztendeje elvesztettem a látásomat. - Ugyan már, ne szédítsen! - Pedig így volt... kétezer éve a nagy fényesség... - Az ember nem él kétezer évig. Maga talán beteg? - Igen, a szemem. Megpillantottam a fényességet, szép volt, íve volt, mint egy dallamnak, és a fehérségre emlékszem... fölnéztem az égre, s minden király elindult a csillag nyomába. Ott volt Gáspár, Menyhért és Boldizsár... - És maga? - Annyira vágytam a fényességre, annyira az égre emeltem a tekintetemet, hogy a csillag .... - Csak nem azt akarja mondani? - De igen. A súlya szemembe hullott és megvakított. Azóta bolyongok így, vakon, szívemen egy csomóval. - Talán részeg? - Azt mondta arra az emberre: hitetlen. Nem gondolja, hogy a maga hite fakó? - Tudja, ki vagyok én?! - Mezítelenül minden ember egyforma... S még valamit: hitében ne legyen gőgös. - Dobják ki ezt az embert, megzavarja az előadást! Az utcán fekszem, a frissen esett hóban. A járókelők megállnak: nézzék, koronája van! Egyikük közelebbről megvizsgálja, meg is érinti: Valódi arany - benne a nemesfém jele. Ugyan, egyszerű üzleti fogás. Reklám. Mi elő nem fordul manapság! - csóválják többen a fejüket. - Hamisítatlan karácsonyi hangulat.
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|