|
Karácsonyaim Gyerekkoromban karácsony előtt gyakran belázasodtam, annyira izgultam: mit is hoz nekem a Kisjézus. Pár év után szüleim már tudták, nem nagy a baj, s a láz ellenére nővéremmel együtt elvittek dédnagymamámhoz, hogy nyugodtan készülhessenek a Szentestére. Édesapám jött mindig értünk, s vitt haza, ahol a család többi tagja is összegyűlt. Nagymamámmal szobánk ablakánál figyeltem, hogyan gyúlnak fel a lámpák más lakások karácsonyfáin, s lestem, látunk-e angyalkát az ablakokon berepülni. Évtizedek távolából is állítom, láttam... Utóbb már tudtam, szülői segédlettel érkezik a karácsonyfa és a sok-sok ajándék. Majd elérkezett az idő, amikor én lettem az angyal-segítő: megnősültem, gyerekeim születtek, családfőként vittem a gyerekeket a nagymamához, állítottam, díszítettem a karácsonyfát a feleségemmel, aki emellett az ünnepi vacsorát is megfőzte. Rómába költözve megtartottuk szokásainkat, csak a rokonság hiányzik az ünneplésről. Az első évben még a nagykövetség egyik egyedülálló alkalmazottja sétált gyerekeinkkel, míg mi otthon tüsténkedtünk, aztán gyerekeink eljutottak abba a korba, amikor már otthon, szobájukban izgultak, míg mi díszítettük a fát és csomagoltuk az ajándékokat. Advent idején Rómában nincs igazán karácsonyi hangulat. Az utcák némelyike ugyan fel van díszítve, de korántsem úgy, mint más európai országok fővárosai. Sötétkék az ég, ragyog a nap, s legtöbbször kora őszi melegben sétálhatunk. A helybeliek szokásai is mások. Már hetekkel előbb felállítják a fákat - már aki állít, hiszen itt csak pár éves hagyománya van a karácsonyfának. Betlehemet Szent Ferenc óta készítenek, de a fenyő ritka növény errefelé, Németországból importálják. Abban is különböznek tőlünk, hogy nem 24-én este, hanem 25-én ajándékozzák meg egymást. A gyerekeknek a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot (tehát nem december 6-án érkezik; Vízkereszt ünnepén, január 6-án pedig a jóságos boszorkány, a Befana ismét ajándékokkal halmozza el az olasz gyerekeket). Ezért is más nekünk itt a karácsony. Meg azért is, mert néhány család, ez a kis magyar kolónia "összezárva", egymást jó-rossz rokonként ismerve, egy fedél alatt ünnepel. Különbözőek vagyunk. Vannak más vallásúak, s vannak nem hívők is. Épp ezért merem mondani: hitünk hatalmas segítség az együttélésben is. Akik hitetlenek, irgalmatlan erővel próbálnak maradandó nyomot hagyni itt a földön, hiszen meggyőződésük szerint pár év csak az élet, amely nekik megadatott. Nekik nem a Megváltó Jézus született kétezer esztendeje, hanem egy furcsa ideológiát hirdető vallásalapító. Nekik a karácsony az ajándékozásban csúcsosodik ki, amely természetesen a mi ünnepünknek is része, de náluk központi funkció. Mi - szerencsés keresztények - négy héten át készülünk rá, melynek egyik alapvető része a lelkiismeret vizsgálata, a másik emberhez való viszonyunk újraértékelése. Épp ezért látszik, hogy az amúgy nagyon kedves, becsületes nem hívők mennyi sértettséget, tüskét, haragot kénytelenek magukkal cipelni életük, így az adventi időszak során is. Mi tudjuk, maga a szeretet jött el közénk. Nekünk erre (is) figyelnünk kell. Felül kell vizsgálnunk emberi kapcsolatainkat. Mi tudjuk, az ítélet nem a mi dolgunk, hanem Istené. A nem vallásos "kénytelen" maga ítélkezni. Ha haragszik, ha nem tud megbocsátani, mázsás terheket hordoz, amelytől csak nehezen szabadulhat. Karácsonykor azonban a kinti magyar közösségre is rászáll a béke. Csönd van, készülődünk a Szentestére, aztán meglátogatjuk egymást az ünnepnapokon. Félretesszük sérelmeinket, akár hiszünk a szeretet megtestesülésében, akár nem. Jézus békét hoz mindenkinek, azoknak is, akik nem látják őt, csak a karácsonyt. Kicsit gyermekké válik ilyenkor mindenki, s ha nem is az ablakon lesi a szárnyaló angyalkákat, lelkét eltölti némi boldog nyugalom. Kereszténynek lenni jó, mert nemcsak ezekben a napokban, hanem máskor is találkozhatunk Jézussal, megadatik nekünk az újrakezdés lehetősége, melyre minden évben az Ige megtestesülésének ünnepével figyelmeztet bennünket az Isten. Bókay László Róma
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|