Jézus mint támadó - a Mária életét veszélyeztető magzat

Reflexiók egy karácsony előtti beszélgetésre

Karácsony közeledtével sokan tették, teszik fel a kérdést: megszülethetne-e Jézus napjainkban is? Abban az időben csak a szállásra nem fogadták be őt, lehet, hogy ma már magzatként kiutasítanák az anyaméhből?

Az adventi várakozásban persze mindannyian kérjük, jöjjön közénk, szülessen meg bennünk is. A Gyermek befogadására készülve azonban tudnunk kell: nem fogadhatjuk be az Istengyermeket, ha nem engedjük megszületni saját gyermekeinket.

Ma, amikor a világon évente hatvanmillió, Magyarországon hetvenezer sebészeti abortuszt hajtanak végre - nem is szólva az abortusztablettákkal és a különböző abortív hatású fogamzásgátlókkal elpusztított életekről - jogosan merül fel a kérdés, mekkora volna a statisztikai valószínűsége Jézus megszületésének? Volna-e, aki igent mondana Isten akaratára, amikor olyan nehezen mondunk igent ennél kisebb kérdésekben is?

Ha a mai befolyások érnék Máriát, igent tudna-e mondani Istennek? Kitartana-e a kimondott igenben a foganás után is?

Ma, amikor a gyermeket váró anyákat áldott állapotú helyett terhesnek nevezi a magyar köznyelv, nem csodálkozom azon, ha egy fogantatásról, születésről szóló cikkben az alábbi kifejezések olvashatók: az anya élete forog kockán,két élet veszélyezteti egymást,ártó élet az anyát veszélyeztető magzat élete,az anya jogos önvédelme (értsd: az abortusz), abban az esetben lehet elpusztítani (a magzatot), ha ezzel az anya életét védjük,az asszonynak ... engednie kell, hogy elveszítse azt a gyermekét, aki az ő életét fenyegeti.

Erőszakos, háborúkkal, terrortámadásokkal teli világunk emberének általános közérzete a fenyegetettség mindentől és mindenkitől, saját magzatától is. A mai kor embere számára már nem volna egyértelmű a válasz XI. Piusz pápa 1930-ban feltett kérdésére: Ugyan ki minősíthetné az ártatlan magzatot jogtalan támadónak? (XI. Piusz: Casti ConnubiiIII.2.)

Nem csodálkozom tehát azon sem, hogy a magzatot sok esetben támadó, veszélyeztető, ártó lénynek nevezik egy újság karácsonyi számában, ahogy azt az előbbiekben idéztem.

Elszomorít azonban, hogy ezek az idézetek az Új Ember Magazin karácsonyi számában jelenhettek meg a harmadik évezred első karácsonyán, egy fiatalokkal folytatott beszélgetésben. A sorozatindító beszélgetést velem készítették, ezért tudom, hogy olyan fiatalok kapták ezeket válaszul, akik a felnőtteknél az élet komoly kérdéseire hiteles és radikális válaszokat keresnek.

A cikk szerint az anyának bizonyos esetekben nemhogy joga, de egyenesen kötelessége az ő életét veszélyeztető magzatot megölni, s "II. János Pál pápa az első, aki kimondja, hogy az anya föláldozhatja az életét a magzatáért. De csak akkor, ha más élet nem függ tőle".

Elgondolkodtatott ez a mondat. Ha ez igaz volna, még ma is várhatnánk a megváltásra. Jézus bizonyosan nem születhetett volna meg, Máriának nem lett volna joga kockáztatni az életét. Hiszen kinek az élete forgott veszélyben a foganással, ha nem Máriának? A korabeli zsidó közösség megkövezte a házasságon kívül élő, gyermeket váró nőt.

Mária hitt Istennek. Hitte, hogy beteljesül mindaz, amit az Úr ígért neki. S bár a megkövezéstől való félelem legalább olyan erős lehetett, mint a mai nők félelmei a magzattól, aki "veszélyezteti" életüket, hite erősebbnek bizonyult. Az életet választotta, a magzat Jézus életét, s Jézus megszületésével, a megváltással az egész emberiség életét, miközben hitével és igenjével saját életét beteljesítette. S hány édesanya "áldozza" életét azóta is magzatáért vagy már megszületett gyermekéért, sokszor nemcsak jelképesen, hanem a szó valódi értelmében is.

II. János Pál pápa tehát ha elsőként mondta volna is ki - ami egyébként nem felel meg a valóságnak -, hogy az anya föláldozhatja életét a magzatáért, akkor is csak megerősítette volna az elmúlt évezredek hitét és gyakorlatát. Tekintve azonban, hogy a magzat és az anya élete közötti választás kérdése, illetve a magzat elpusztításának gyakorlata sajnálatos módon nem pusztán a mi korunk problémája, ezért már korábban is több állásfoglalás született ebben a kérdésben - hazánkban és a világegyházban egyaránt. Még akkor sem szabad megsemmisíteni az anyaméhben lévő gyermeket, ha az anya egészségéről, sőt életéről van szó - mondta ki a Magyar Püspöki Kar is az 1956. szeptember 12-ei körlevelében. A körlevél összhangban volt a világegyház tanításával, amelyet 1930-ban XI. Piusz fogalmazott meg a Casti Connubii kezdetű enciklikájában:

"Kit ne töltene el a legnagyobb csodálat annak az anyának láttán, aki a majdnem biztos halál veszedelmében hősiesen feláldozza magát, hogy magzata életét megmentse? Amit ő elszenved, hogy természetes kötelességét teljesítse, azt csak a végtelenül gazdag és irgalmas Isten jutalmazhatja, és meg is fogja jutalmazni ... mennyire sajnáljuk az édesanyát, kinek természetes kötelessége teljesítése közben egészsége, sőt az élete forog veszedelemben, de vajon mi lehetne kielégítő ok az ártatlan élet elpusztításához? Itt pedig erről van szó. Akár az édesanya, akár a gyermek életére törnek, mindenképpen Isten szent törvénye ellen vétenek, amely azt mondja: Ne ölj!"

Karácsonykor az Élet születését ünnepeljük. Annak az Életnek a születését, aki kioltotta belőlünk a haláltól való félelmet - olvashatjuk a karácsonyi zsolozsmában Nagy Szent Leó pápa szavait.

Kérjük az Urat, készítsen fel minket az ünnepre. Adjon mindannyiunk számára félelem és fenyegetettség nélküli életet. Jézus születése adjon nekünk életet, s adjon életet minden megfogant magzatnak is.

Németh Emma

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu