Mária anyasága

Mária, Jézus Krisztus édesanyja. A teológia, a hitbeli megfontolás arra figyelmeztet bennünket, hogy ezt a viszonyt nem szabad csak szűk, testi értelemben felfogni. Mária anyasága nem csupán egy hétköznapi értelemben vett anyaság. A Biblia alapján állítjuk, hogy Mária hitének szabad (Isten kegyelmi ajándékából kimondott) "igen" szavával fogadta számunkra szívébe Isten Fiát, és áldott méhéből ajándékozta meg azzal a földi léttel, amelynek birtokában ő tagja lehetett az új emberi nemnek, és így Megváltója is (Mt 1,18-23; Lk 1,26-38).

Törley Mária: Magyar Madonna a Szent István-i palástban

Az efezusi zsinat óta (431) az egyház hittel vallja, hogy Isten Fia lényegi egységben van a Máriától kapott emberi természettel, azért Mária valóban "az Úrnak anyja" (Lk 1,43), Isten anyja. Mária anyasága sajátos anyaság: hitéből fakadó cselekedet (Lk 1,45 és Lk 11,27sk), tehát nemcsak biológiai folyamat. Szent Ágoston ebben látja meg Mária igazi nagyságát: "Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten Igéjét, mint azért, hogy testében hordozta őt". (Serm 186,2). A régi idők keresztény művészete képi formában is megkísérelte ábrázolni azt, hogy Jézus fogantatása másként történt, mint a többi ember esetében. Nagyon találó módon arra utaltak, hogy ez a fogantatás Mária fülén keresztül történt, amikor meghallotta az Isten szavát. Mária hitének ez a megnyilvánulása nem csupán egy magánéletére kiható esemény, hanem istenanyaság, vagyis a minden ember üdvösségét meghatározó üdvtörténet igen fontos eseménye. Ez a különleges anyaság, mint szabadon vállalt foganás, kegyelmi segítséggel az Isten kegyelmének befogadása az egész világ számára, mégpedig úgy, hogy Máriának ebben fontos szerepe van, hiszen az angyal szavai szerint mindezt ő tudatosan és szabadon vállalta. A Szentírás úgy állítja elénk őt, mint a szó teljes értelmében vett "asszonyt" (mint a második Évát és a megváltottak anyját, vö. Jn 19,25-27), aki nemcsak megszüli és felneveli Jézust, hanem ott van az ő későbbi életében is. Ott látjuk a megváltás fája, a kereszt alatt is, és ebből is világosan látható, hogy egész életében betöltötte azt a feladatot, ami mint Jézus anyjának sajátos hivatása: az üdvösség befogadását. Tette ezt egészen a megváltás "órájáig" (Jn 2,4); Sőt, az Újszövetségben azt is látjuk, hogy Mária jelen van Jézus tanítványainak a mennybemenetel után magára maradt közösségében (Apcsel 1,14), és pünkösd előtt az apostolokkal együtt várja a Szentlélek kiáradását. Mária anyasága kiterjed azokra is, akik az Egyház Fejéhez, Krisztushoz tartoznak.

Az üdvtörténeti megbízatás (istenanyaság) és a személyes életszentség egybeesik nála, sőt kölcsönösen feltételezik egymást és megfelelnek egymásnak. Az üdvösség történetében elfoglalt e központi helyénél fogva (mert magát az üdvösséget "foganta" mindenki számára, és ez őt magát is megszentelte) az egyház egyre világosabban kibontakozó hitbeli meggyőződésében "ő az ember megváltásának abszolút és radikális esete" (Karl Rahner kifejezése szerint), a legtökéletesebb módon megváltott lény. Ezért mondhatjuk, hogy Mária a megváltott ember, illetve az egyház mintaképe (vö. II. vatikáni zsinat). Amikor Isten elhatározta Igéjének megváltó megtestesülését, erre irányuló akarata már Szűz Máriát is magában foglalta. Isten megváltót küldő akaratában indirekt módon már Mária is benne volt. Szeplőtelen fogantatás ünnepén gondolunk leginkább erre, amikor azt ünnepeljük, hogy Máriát, az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten az ő sajátos anyaságára való tekintettel megóvta az áteredő bűntől. Ugyanezen okból kifolyólag Mária mindenkor bűntelen; Isten kegyelme megőrizte minden személyes bűntől (a tridenti zsinat tanítása). A Szentírás kifejezett tanúsága szerint férfi közreműködése nélkül foganta az Isten Fiát (vö. szűz a szülés előtt). Fiának ez az apa nélküli, de mégis anyától származó világrajötte fogható bizonysága annak, hogy ő, Jézus is, az üdvösség gyökeresen új kezdete, nem pedig a bűn bilincsébe vert emberi történelem folytatása, de annak is, hogy ez a bűnös történelem megtalálja megváltását ebben az új korszakban. Az egyház hittel vallja azt is, hogy Jézus szülése édesanyjának szűzi épségét nem vette el, hanem inkább megszentelte (vö. szűz a szülésben). Szent Bernát szerint a Megváltó "asszonytól születik, de olyantól, akiben az édesanyaság rózsája nem hervasztotta el a szüzesség liliomát; az édesanyaság rózsafája nem árnyékolta be a szüzesség virágát". Az egyház liturgiája Máriát mint a "mindenkor szüzet" említi (vö. szűz a szülés után), s ezzel arra utal, hogy Mária egész életét maradéktalanul átadta Isten és Krisztus szolgálatára.

Mária szülésének köszönhetően az üdvösségtörténet már végső szakaszába jutott: megkezdődött nemcsak az ember, hanem az egész anyagi világ megdicsőülése is (főként Jézus feltámadásával), ezért az egyház vallja, hogy Mária, mint a tökéletesen megváltott ember, már testestül-lelkestül elérkezett a beteljesülés állapotába (vö. Mária mennybevétele). Az üdvözültek közbenjárnak Istennél a földi szentek közösségéért. E közbenjárás alapja és tartalma a földön betöltött üdvösségtörténeti szerepük, amely a túlvilágon örökös érvényre tett szert. Mária az üdvösségtörténetben elfoglalt egyedülálló szerepe következtében valóban a mi közbenjárónk, a mi szószólónk. Természetesen nem olyan értelemben, mint Krisztus, aki a kegyelem forrása, hanem úgy, hogy szolgálatkészen kiesdekli és közvetíti számunkra Isten kegyelmét.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu