|
Botos Katalin El kell érnünk Betlehembe... Ez a tél még megváltatlan nincs rá mentség fehér paplan Hótalan a hegyek inge el kell érnünk Betlehembe(Nagy Gáspár) Annyi a bánat a karácsonyi versekben. Ha eltekintünk azoktól a gyermeteg gügyögésektől, amelyekben a karácsony hozza a karácsonyt, az írástudók szinte képtelenek önfeledt örömet sugározni a Születés-ihlette sorokban. Nem is csoda. A világ akkor is, most is - mérhetetlen szenvedéstől terhes. Szegénység, szívtelenség, önzés, hatalomvágy, kegyetlenség. Talán a legszívbemarkolóbbak az 1956 karácsonyán született sorok. Énekelni kéne karácsonyestére... Üdvözletet annak, aki megöletett! Azonnal drága, mihelyt megszületett... (Sinka István) Egy város tíz után szobája ablakából Úgy bámulja merő szemmel a holdvilág ezüst gyertyáival díszített éjszakát - mint szegény kisgyerek, ki az ablakon át nézi, vacogva a fagytól és a vágyakozástól, a gazdagok csodás, meleg karácsonyát.(Somlyó György) Ekkor egy ország népe érezte úgy, hogy kívül rekedt a gazdagok klubján, akiknek luxusa a demokrácia is. (Igaz, addigra az Írószövetség - a megtorlások enyhítésének szándékával, úgymond - már aláírta az új rezsimet támogató nyilatkozatot - nagyon-nagyon kevés, tiszteletre méltó kivétellel...) A szegénység és gazdagság kiáltó ellentéte azonban ennél sokkal általánosabban jelentkezik a versekben. "Hé, ki dörömböl itt? Takarodjatok koldusok!... A bölcs polgár vigyáz a házra..." (Rónay György) "Csöpp ujjal az arany-lázas tornyokra rámutat. Anyja előtt bezárták az urak a kapukat." (Nagy László). 2001 év is kevés annak az üzenetnek a befogadásához, hogy a Megváltó szegény és magatehetetlen gyermekként jött a világra. Szinte bénultan állunk e tény előtt. Csak a népi ihletésű karácsonyi dal szövege utal a tettekben levonandó konzekvenciára. Ó ha Magyarországba Bicske mezővárosba Jöttél volna világra. Akadnál jobb országra. Mert adnánk jó mézecskét. Vajas édes tejecskét Szükségedet megszánnánk. Párnácskába takarnánk. Már csak azt kellene észrevenni, hogy itt fekszik a szomszédban. Esetleg a menekülttáborban. Még ennél is fájóbb a hatalom rávetülő árnyéka a karácsonyi idillre. A lopva jövő háromkirályok, a dühöngő Heródes kegyetlensége, majd a nagypénteki érthetetlen és borzalmas vég bevillanása a glóriát éneklő angyali kar fényességébe - visszatérő motívum a művekben. A felnőtt ember képtelen elszakadni a politikától, s az egyszeri és megismételhetetlen csodát mindegyre beilleszti a földi valóság kontextusába, mint azt Zeffirelli csodálatos filmjében tette az egyik bíboros, odahajolva megdöbbent társához (amikor a pápa megcsókolta Szent Ferenc sarutlan, sebes lábait): "Ne féljen kegyelmességed, a Szentatya tudja mit csinál, majd visszatéríti hozzánk a szegényeket." Hozzánk, akik a jólétben ünneplünk és ceremóniázunk. Vagy akik a fejlett Északon kikapcsoljuk a televízió borzongató képsorait a szegénységről, nyomorról, halálról, s a Télapót, a jó Mikulás bácsit várjuk karácsonyra vagy újévre, vagy mindegy, mire. Fő a "happening", s hogy a bevásárlócentrumokban ne lanyhuljon a forgalom. Nem túl hiteles persze az effajta antiglobalista kirohanás, ha azt a Mammutba, az Intersparba vagy a Lurdy házba való berohanás követi. Pedig el kellene gondolkodnunk azon, hogy mi az oka a "bűn struktúrái" szívósságának. Netán az, hogy a bölcsőtől a keresztfáig "bűneink szögeivel útjait már teleszórtuk." (Bari Károly) Meg kell értenünk, hogy e misztériumot nem iktathatjuk ki életünkből egy vállrándítással: az Isten halott. Hiszen emberré is csak az Ige lett. Az Isten-fogalom megszületése jelenti az ember születését is. Testvéreim, farkasok. Friss koncot hagytam a tisztáson, rágjátok le sietve (Mindjárt jövök én is) csak.... Van valami más, mint ez a törvény... Van Valaki, kit nőstény nem szült, hím sose nemzett, Nem anyaméhből származik, itt születik most Makogó két vastag cserepes ajkam Kínjában széttárt nyílása közül... Ahogy előrebukó torokkal Hörgöm el az új jeladást: Isten... Isten...Is-te-nem! Könyörülj!(Karinthy Frigyes) Bár, meg kell vallanom, nem tudnám Mátét, Márkot és Lukácsot kizárólag Jánossal helyettesíteni. Mint oly sok költőnk, karácsonykor kerek szemekkel, gyermekszemekkel nézem a betlehemi csodás jelenetet. Mindannyiunknak, nekem is felrémlenek gyermekkori emlékek, a szomszéd szoba titokzatos motozásai, a boldog együttlétek. Kell az "édes karácsony, tündér karácsony" varázslatos szépsége is, "a boldogságos dús kezétől ingatott nagy fenyőfa lombja" (Szécsi Margit). Kell a kántálás, "a mennyei üzenet: Kis Jézuska született" (Dsida Jenő). Hogy a relativitás csodájaként egyszerre érezzem valamennyi elmúlt karácsony illatát, várakozását, kegyelmét. Hogy gyermek legyek a gyermekekkel, mert ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be... "Ó fényességes, ó békességes, ó dicsőséges karácsony!" (Weöres Sándor) (A szerző közgazdász, a PPKE professzora)
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|