|
Advent 4. vasárnapja A beteljesedett ígéret A mai evangéliumi szakasz, melynek témája Jézus különleges fogantatása, Máté evangéliumában szorosan kapcsolódik a megelőző nemzetségtáblához. Ez utóbbi Ábrahámtól kiindulva, a nemzedékek soron következését 3x14-es sémába rendezve, azt mutatja be, hogy a Názáreti Jézus - Dávid leszármazási vonalán - az Ószövetségben megígért Messiás. Isten a történelem viharaiban is hű marad ígéreteihez, még a király nélküli alávetettség korszakán át is munkálja üdvözítő tervét. (Ez a babiloni fogság utáni kor.) Jézus tehát jogszerűen tekinthető Messiásnak, Dávid Fiának. A felsorolás utolsó tagjánál, Józsefnél egy bizonyos törést jelez a nemzetségtábla, mert jogilag ugyan Jézus József leszármazottja, de foganása természetfeletti módon történik. Ezt világítja meg közelebbről a ma felolvasandó evangéliumi részlet. Mária, József jegyese még egybekelésük előtt fogan a Szentlélek erejében. Az evangélista, minden rosszízű, talán nagyon is emberi találgatást visszautasít, amikor kétszer is hangsúlyozza, hogy a megfogant élet a Szentlélektől van. A jegyesi viszony kötőerejét illetően nincs egységes szokásjog a korabeli Palesztinában. Egyes vidékeken már gyakorlatilag a házassággal egyenértékűnek tekintették, más helyeken szigorúbb felfogás érvényesült. Az evangélium Mária érintetlen állapotát fejezi ki a "mielőtt egybekeltek" megjegyzéssel. József, aki még nem részesült az isteni kinyilatkoztatásban, nem válólevéllel (melyhez két tanú kellett, tehát nyilvánosságot jelentett), hanem titokban akarja őt elbocsátani. A tapintatos megoldást Szent Máté József igaz voltával indokolja. Máténál többször is találkozunk az Ószövetségből eredő igaz, igazság fogalmával. Általában azt jelenti, hogy valaki hűen ragaszkodik a Törvény előírásaihoz, rendjéhez. Itt azonban mintha elővételezné a keresztény hangsúlyt: nagyobb teret szán a jóságnak, az irgalomnak. Végül is az álomhoz kötődő kinyilatkoztatás oldja meg a problémát. József tehát magához veszi Máriát, a születendő gyermeknek majd a Jézus nevet adja. Ez a név nem szokatlan, sőt gyakori a választott nép körében. Mégis az angyali szó értelmében sajátos jelentéssel bír: ez a gyermek a Messiás, akiben az Úr üdvössége valósul meg a bűnbocsánat révén. József a névadás elfogadásával jogilag sajátjának ismeri el a gyermeket. A Názáreti Jézus személyében, már születésekor, beteljesedik az ószövetségi ígéret. Ő az Emmanuel, benne egészen közel van hozzánk, velünk van az Isten! (vö. Iz 7,14.) Amit a keresztény hit később úgy fogalmaz meg, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, azt juttatja kifejezésre az evangélium a nemzetségtáblával és a csodálatos születés leírásával. Az emberi nem történelmében óriási hajtóerőként jelenik meg a valóság megismerése. Ősi vágy hajt bennünket a tudás megszerzésére, hogy mindig magasabbra törjünk, egyre erősebben és gyorsabban. Az ismeretlen valóság mindig vonzza, magával ragadja az embert. Ami a régiek számára megoldhatatlan titoknak tűnt, a későbbi korokban egyre alaposabb magyarázatot nyert. Gondoljunk csak a modern tudományok eredményeire, akár a gén- vagy az űrkutatás területén. Mi, keresztények a kinyilatkoztatás alapján, isteni rendelkezésként értelmezzük ezt a vágyat: hajtsátok uralmatok alá a földet (vö. Gen 1,28). De azt is látnunk kell, hogy az ember hajlamos arra, hogy amit megismert, azt többé ne "tisztelje", hanem a kénye-kedve szerint használja fel. Minél jobban megismerjük a természetet, annál inkább kizsákmányoljuk. "Tisztelet" helyett csak eszköznek tekintjük és pusztítjuk. A hívő ember azonban megéli azt is, hogy a rendelkezésünkre álló kozmikus valóságon túl egy másik valóság, a természetfölötti, az isteni világa is meghatározza létünket. Ez a világ is hordoz titkokat, melyeket nem látunk egészen át. De nem azért, mert még nem volt elég idő a fölfedezésükre, hanem azért, mert meghaladják teremtett emberi valónk képességeit. Ezekről is van bizonyos ismeretünk a kinyilatkoztatás révén, de teljes valóságukban ezeket átlátni nem tudjuk. Talán jól is van ez így, mert különben az ember a teljes megismerés által, fölötte tudná magát a természetfölöttinek is, egyszerű eszközzé fokozná le. Ilyen titok az Egy Isten szentháromságos valósága, ilyen a megtestesülés titka is. Ezekről tudunk beszélni, de beszédünk csak töredékes. A beszéd révén viszont rásejthetünk a valóság nagyságára, hogy világító fényként segítse emberi létünket. A Názáreti Jézus születésének titka nem arra indít, hogy elemezzük, hogyan történhetett mindez! Hanem arra, hogy felismerjük: benne és általa "velünk az Isten". És ha vele találkozom az evangélium soraiban, a liturgiában, a szentségekben, akkor - titokzatos módon - de Isten élettere betölti földi életem lét-meghatározóit. Gaál Endre
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|