|
Krakkói jegyzetek Tántoríthatatlanul Hanem a Tűztorony közelében más újdonság is látható: egy baldachinnal fedett, négyszögletű kis emelvényen a betlehemes jászol. A közel egy méter magas, faragott és szépen festett figurák - a Szent Család, a Napkeleti Bölcsek, két-két pásztor és bárány - csöndben dideregnek a szélben. Régi ismerőseim ők: minden évben kiköltöznek a térre, s mindig csak újév napjáig maradnak. Déltájban hunyorítva köszöntenek, amikor megkezdem napi irodalmi portyám, s éjfélkor, ha valamelyik kávéházból hazafelé sétálok, a sűrű ködből elő-előtűnve kívánnak jó éjszakát. Rendőrt, őrző-védő gorillát szükségtelen melléjük állítani: nem fenyeget annak veszélye, hogy bárki is bántaná, ellopná őket. Egyetlenegyszer láttam olyat, hogy inzultálni próbálták szegényeket: a tavalyi szilveszter estéjén egy bepezsgőzött ködlovag fejébe vette, hogy emlék gyanánt hóna alá csapja az egyik bárányt. Ötven év körüli, nyakkendős-kalapos férfi - kinézetre fogorvos vagy középiskolai tanár - lépett közbe; határozottan, de semmiképpen sem durván karon fogta a tettre kész tolvajt, és kissé félrevonva őt a lelkére próbált beszélni. Nem állítható, hogy simán ment az ügy. A ködlovag újra meg újra visszaindult volna, hogy bevégezze a tervét, s már-már úgy tűnt, rendőrért kell kiáltani. Akkor, mintegy végső érvként, a lakosságot megtestesítő ismeretlen fogorvos-tanár kijelentette: a bárányt azért nem szabad elvinni, mert Krakkóé. Ez hatott: a ködlovag megszelídülve, kezesen tántorgott tova. Beazonosítás A futballpályánál is tágasabb főtéren, Európa egyik legimpozánsabb terén található egy különleges tornyú katedrális (benne a kontinens második legnagyobb szárnyasoltára); egy tizenötödik századi tűztorony; egy lenyűgöző méretű, szoknyásház kialakítású posztócsarnok; egy tizenkettedik századi alapokra épült, kupolával ellátott kápolna; egy szoborcsoport a nemzet költője, Adam Mickiewicz tiszteletére; továbbá körülbelül harminc, hangulatosan polgári stílusú kávéház. Ez a mindenkori alap, ha úgy tetszik, a hely normálállapota. Advent idejére annyi változás történt, hogy a Tűztorony lábához néhány fabódét állítottak, amelyekből pirított-cukrozott mandulát, törökmézet, grillázst árulnak. Mindezek után magától értetődő, hogy késő délután, a Szent Flórián-kapunál a következő mondatokat csípem el néhány amerikai turista szájából: - Találkozzunk kilenc órakor a téren! - Milyen téren? - Hát ahol a cukorkaboltok vannak! Ami tény, az tény: éppenséggel igazuk van. Akárcsak a felső tagozatos diáknak, aki iskolai magyardolgozatában azt állította: az Ágnes asszony című Arany János-ballada arról szól, hogy egy nő a patakra jár mosni. Útravaló A Nobel-díjas Czeslaw Milosz egyik esszéjében megvilágosító mondatokra bukkanok: A világ gyönyörű. Ugyanúgy tükröződik mások szemében, mint az enyémben: ez a testvériség. Innen lehet, hogy a lengyel társadalomban eleven erő, friss kovász a bajtársiasság lelkülete. Az ismeretlen hölgy és úr, aki szembejön velem az utcán, szomszédomként ücsörög a kávéházban, mellettem zötyög a villamoson, társam, embertársam, akihez személyes közöm van. Ugyanazon pillanatban, ugyanazon helyen élünk a Földön - és ez már elegendő ok arra, hogy rámosolyogjak, segítsem, figyelmet szenteljek neki. Elegendő ok, hogy belássam: felelősséggel tartozunk egymásért. Minderre nagyszerűen rímel Kuklay Antal bölcs meglátása a szabadság-egyenlőség-testvériség jelszaváról. Eszerint a liberális kapitalizmus a szabadság, a kommunizmus pedig az egyenlőség útját próbálta végigjárni. Mindkét kísérlet kudarcba fulladt. A jelszó harmadik tagjáról, a testvériségről azonban megfeledkeztünk - pedig ez, csakis ez hozhatna gyógyulást a világnak. Advent heteiben az jár a fejemben, hogy lassan nekivághatnánk ennek az útnak. A jászol bűvkörében álldogálva olykor egészen egyszerű próbatételnek tűnik. Zsille Gábor
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|