Kincset őrző cserépedény

Egyik vagy egyetlen?

Babafürdetéshez készülődünk. A pólyázóra rákerülnek a szükséges holmik, végül maga a kisbaba, közben csordogál a meleg víz a kiskádba. Idilli boldogság - lehetne. Egyszer csak kétségbeesett igyekezettel küzdeni próbál valaki, hogy a pólyázóról lerámolhasson mindent, babástól, mindenestől. Másfél éves torkából egyre reménytelenebbül szakad ki a sikoly: enyém, enyém!

A kis unokatestvér az, aki eddig sajátjának vélte nálunk ezt a megkülönböztetett helyet, a játékos szeretetnek e meghitt zugát. Most pedig, mint akit kiűztek a paradicsomból: egyetlenből egyik lett. Még nálunk is. Otthon kishúga van, ebbe már beletanult. De itt ez a fiúcska? Felháborító! Hát sehol se lehetek egyetlen?!

Olthatatlan bennünk a vágy: egyetlennek lenni. Mindig fáj a szívem, amikor a fentiekhez hasonló jeleneteknél rásütik a bélyeget a nagyobbik gyerekre: féltékeny. Pedig csak időnként láthatóvá válik a benne szunnyadó, Isten adta, beteljesülésre rendelt vágy: egyetlen szeretnék lenni.

Akkor hát miért kényszerülünk folyton-folyvást egyiknek lenni? Miért oltotta belénk Isten ezt a vágyat, ha mindenütt csak egy lehetünk a sok közül (ezen az egyke sors sem segít!), akinek "neve, ha van, csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé" - ahogy József Attila mondja. (Mondd, mit érlel)

Manapság fészekből kihullott fiókaként nő fel a gyerekek sokasága. Szomorú leírni, de a többsége. Még apjuk, anyjuk se egy, időnként újakat kell megszokni. Testvérek is készen jönnek, ismeretlen múlttal, esetleg azonos keresztnévvel. Lassan kialszik a vágy, szertefoszlik a remény, hogy létezik egyetlenség. Mert e földön lassan semmi sem utal arra, hogy ez lehetséges. Akkor pedig mindegy, hogy hogyan éljek, nincs miért őrizni a cserépedényt tisztán, hisz nem őriz kincset. Üres. Csak valahogy túléljek. Vagy azt se.

Ember, vigyázz! Ez a pokol! Ne higgy a kígyónak! Ne vakítson el a sötét valóság! Hallgass a szíved igazságára! Isten írta beléd az egyetlenség vágyát, hogy boldog és boldogító légy! Mint ő.

Ő szerelmes, látó szívével fölismerte a bűnös Évában rejtőző egyetlent: a tiszta, tökéletes, kegyelemmel teljes asszony ígéretét. Meglátta benne, ami a szemnek láthatatlan, a valóság káprázatán túl: az igazat. Isten tökéletes képmását, az egészen szépet, a "tota pulchra"-t, a szerelemre méltót, az áteredő bűn nélkül valót.

Az igaz szerelem hatalma mutatkozott meg Márián. Ennek jeléül szűz maradt mindörökké, mégis, vagy éppen ezért a megtestesült Isten szülőanyja lett. Egyetlen. Az egyetlen Fiú tökéletes anyja, a Szentlélek egyetlen, felcserélhetetlen mátkája. Szüzessége az egyetlenség örök jelképe, anyasága az Istentől származó szeretet befogadása által túlcsorduló, az egész világot boldogító erő. A kígyó a sátán réme. Tombolva igyekszik megalázni a szüzességet, s félelmetessé tenni az anyaságot. Kétségbeesett küzdelmet folytat, hogy még a keresztények szeme elől is el tudja takarni Isten egyetlenjének, a Szűzanyának a képét.

Szívünkbe írva sejthetjük, hogy az Istennek van igaza. Ugye ismerős a földi szerelemből is, hogy akit egyetlenként szeretünk, az megszépül, sebei begyógyulnak, gyarlósága megnemesedik, rejtett tehetségei kibontakoznak. Mint a mesében, ahol az átok alól a hűséges szeretet szabadítja föl az elvarázsolt királyfit, királylányt, s teljes szépségében jelenik meg az emberek előtt.

Erre vágyunk már zsenge kisgyerekkorunktól, sőt anyánk méhétől fogva, hogy egyetlenként szeretve így megszépüljünk és beteljesedjék boldogságunk.

Mert minden nagy dologért az életben, ezért is meg kell küzdenünk, ki kell várnunk az idejét, nevelni kell rá gyermekeinket, hogy épen megőrizzék e boldogság foglalatát: a kincset őrző cserépedényt, testük tisztaságát, az egyetlenség jelét. Hisz a boldogság ígéretét, az Evangéliumot kell tudnunk életünkkel felmutatni e siralom völgyében.

Boldogságos szűz és anya, Mária, könyörögj értünk!

Nényei Gáborné

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu