Hangulatjelentések

Kézmozdulatok

Húsvét előtti könyvbemutató a Lengyel Intézetben: Kovács IstvánKézmozdulat a szürkületben című, nemrég megjelent verseskötete kerül terítékre. Zsúfolásig tele a közepes méretű előadóterem, ma este mindenki eljött, a polonisták teljes kis családja: a harmadik sorban középen Slawomir Mrozek magyarra fordítója ül, mögötte Witold Gombrowicz fordítója, itt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyik tanára, ott a wroclawi egyetem magyar tanszékének lektora. Nekem már csak a szélesre tárt ajtóban jut hely, két fiatal költőtárs között. A sok művészforma szakmabéli soraiban azért néhány jámbor civil is meghúzódik... A felfokozott érdeklődés nyilván annak is köszönhető, hogy Kovács Istvánnak legutóbb 1995-ben jelent meg verseskötete, ráadásul idén tölti be a hatvanadik életévét. Az elmúlt évtizedet krakkói főkonzulként a diplomáciának szentelte, s a százfelé figyelő kultúrmisszió lehetetlenné tette számára a rendszeres költői munkát. Mostanság, hogy immár krakkói díszpolgárként visszatért kies hazánk még kiesebb polgári életébe, versíró kedve - ha nem is harmadnapra, de kilencedévre - feltámadt.

Verseit hallgatva, hát még kötetét lapozgatva nem lehet nem észrevenni, milyen sokat ír Istenről, a hívő lélek dolgairól. Gyanítom, e lelki érzékenység, a felső dimenzióra hangolódás az ősz fej sajátja is lehet. S erre alighanem az is rásegített, hogy testestül-lelkestül jólesően megmártózhatott a lengyel mindennapokban. Tíz esztendő Krakkóban lelkigyakorlatnak sem utolsó. És lám csak, miközben ezen töprengek, a költő kézbe veszi a színpadon kisdedét, az új kötetet, s felolvassa annak egyik legszebb darabját, a Virrasztás egy altemplomban címűt: "Az altemplom boltíveinek mélyén, / hol négyrét görnyednek az oszlopok, / a kelő nap bezúz fényöklével / egy álmos ólomüvegablakot." A vers lezárása pedig: "Nyisd ki kapud, a magadba-zártat... / Hagyd imádkozni a zarándokot. / A kerengőben eltűnődve szállnak / a fénylő gregorián dallamok." S miután az utolsó dallamfoszlány is kiúszott a teremből, még néhány haiku, vagyis régi japán formában született háromsoros következik, például: "Pirkadat-ékkő. / Fölparázslik a templom / néma harangja." Végül még egy, ami akár húsvéti mottó is lehetne: "Sisak a sírhant. / Virágos álcaháló - / életjelekkel."

A szeánsz végeztével felbolydul a nézőtér, mindenki az ajtó felé igyekszik. Egy pillanatig azt hiszem, álmodom: Kuklay Antal plébános lép elém, Pilinszky János költészetének jeles ismerője, A kráter peremén című, mára klasszikussá vált elemzéskötet szerzője. A Pesttől kétszáz kilométerre fekvő, Miskolchoz közeli Köröm falu plébánosa, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy jelen legyen a főváros szívében egy irodalmi esten. Elújságolja, hogy új elemzést írt Pilinszky Kezed, kezem című verséhez (milyen pompásan rímel Kovács István kötetének címére!), s rögvest meg is osztja velem - csak úgy, fejből, a lármás előtérben, varázskört vonva körém: "A szónokok és a színészek anyjuktól, az édes anyanyelvtől annak ékesszóló száját, a költők pedig tollforgató kezét örökölték" - ilyen mondatokkal ajándékoz.

Szerencsés fickó vagyok: ismét gazdag estém kerekedett.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu