Feltámadás Moldvában?

Kéretlen védelmezői támadtak a csángó nyelvnek...

Igazi húsvéti hír a moldvai magyaroknak. Nemcsak nekik, mindenkinek, aki magyarul beszél, gondolkodik, álmodik. A Szeret partján - ha utolsónak is a Föld kerekén - jogaiba léphet az anyanyelvűség az oltárok előtt, a prédikációkban, a gyóntatószékekben, az egész egyházi életben. A jászvásári (Ias) püspökség, illetve a bukaresti érsekség elismerte a moldvai csángók jogát az anyanyelvű egyházi szolgálatokhoz.

Kelet- és Közép-Európa bíborosainak és püspökkari elnökeinek találkozója alkalmából Ioan Robu érsek, a romániai püspöki konferencia elnöke kijelentette, hogy a moldvai falvakban "magyarul misézhet, aki ezt igényli". Vitatkozni lehet a megfogalmazáson, mert ez így most azt is jelentheti, hogy a miséző papoktól függ a szertartás nyelve. Márpedig köztudott, hogy az érseki engedély a növekvő számú csángó híveinek szól, akik kéréseikben, imádságaikban, beadványaikban igényelték anyanyelvük használatának engedélyezését a templomokban.

A magyar nyelv nem az "az ördög nyelve" többé Moldvában. Miként volt idő, hogy ilyen méltatlan jelzővel utasították vissza a csángók természetes igényét, ragaszkodását anyanyelvükhöz.

Egyének tragédiája megráz, közösségek eltűnése fásult közönyt vált ki. Ha erre gondolok, Írország jut eszembe. A nyelv általában haláláig elkíséri egy nemzet vagy népcsoport életét. Vannak nyelvek, amelyek előbb pusztulnak el, mint az őket megteremtő közösségek. Az ír (gael) nyelv ezek közé tartozik: Európa peremén, a brit világbirodalom fogságában az írek ősi nyelve annyira elárvult saját hazájában, hogy a nagy többség már egyáltalán nem beszélte. Az angol nyelv árnyéka borult az írek szigetére. Európa is felfigyelt a népesség kétharmadát hazájából elűző nyomorra; hozzánk, magyarokhoz is eljutott a riasztó híre. Eötvös József nyugati utazásának irodalmi termése a Szegénység Irelandban, amely a gyarmati függés iszonyú következményeit mutatja fel. De ebből a szegénység-képből hiányzik a lelki szegénység, a nyelvvesztés réme. Noha Eötvös a reformkor írója, az a korszak pedig a magyar nyelv honfoglalásának időszaka a közéletben, közigazgatásban, a társadalmi érintkezésben.

Milyen értékeket mutathatna fel az írek irodalma, ha egy G. B. Shaw nem tagadja meg nemzetének nyelvét! Európa vadnyugati peremén a XX. század elején eszmélnek az anyanyelv megőrző és szellemi kiteljesedést hozó erejére: ma már az állam egyik - az első - hivatalos nyelve az ír (gael).

Moldva csángó magyarjaira gondolok. Éppen az utóbbi években jelentkező, magyarul megszólaló költők sejtetik, hány tehetség, mily alkotások vesztek el Moldvában a magyar nyelv felszín alá szorításával, tiltásával, üldözésével. Lakatos Demeter után hosszú évtizedekkel Klézséről érkezett egy verseskönyv, Duma-István András első kötete: Én országom Moldova. Román iskolába járt - hová járhatott máshová? -, régi magyar imádságos könyvekből tanult meg magyarul írni-olvasni. Ferenczes István segítette megjelenéshez a verseit, amelyek a gondozó költő hasonlata szerint "olyanok, mint a kínvallatáson kimondott utolsó nem után az ajkak közül kibuggyanó vér". Duma-István András üzenete valamennyiünkhöz szól: Hanem tü Kárpátok / Ketté szakaggyatok / Münköt Moldvába / Veszni ne haggyatok. Pesti irodalmi folyóiratokban találkozhatunk mostanság egy új névvel, Iancu Lauráéval. Élményvilága a magyarsága és a katolikus hite, miként alapvető vonások ezek valamennyi moldvai csángó magyar versben.

Megfigyelhetjük, hogy ezek a míves sorok élő népköltészet közegében születnek. Nem olyan arányokban érhetjük tetten bennük a csángó tájszavakat, nyelvi fordulatokat, mint például Lakatos Demeternél, de nem is hiányoznak. A csángó tájnyelvi jellegzetességek nem gátolják senki magyar olvasatában a szöveg pontos megértését; minden ízükben magyar versek ezek. Azért tartom fontosnak hangsúlyozni ezt, mivel a Csángóföldön végre-valahára engedélyezett magyar nyelvű miséhez Bukarestben hozzátoldottak egy "balkáni csavarintást" is. Hátha ezzel mégis el lehetne gáncsolni a magyar miséket Moldvában!

"Nagy veszteség lenne, ha magyar liturgikus könyveket használva, magyar nyelven miséznének a csángó közösségekben, mert elveszne a csángó dialektus." Így nyilatkozott a bukaresti érsekség sajtófelelőse, a sepsiszentgyörgyi Háromszék című lap kérdésére válaszolva. Meglepően új felfogás: a magyar nyelvet a templomokból kiüldözők egyszerre a csángó dialektus védelmében lépnek fel! Mintha ezek, különböző, egymást kizáró jelenségek lennének. Más alakban visszaköszön a régebben is hangoztatott képtelenség, hogy a csángó nyelvjárásnak semmi köze a magyar nyelvhez. Ha pedig nincs "csángó nyelvű" liturgia, nem lehet ezen a nyelven misét mondani.

Eltűnődöm, mi mindent tud meg az ember! Göcsejben vajon "göcseji" misét mondanak a templomokban, Palócföldön "palóc misét", Székelyföldön "székely nyelvű misét"? Következhetne itt most egy nyelvészeti kis traktátum. De inkább megmaradok a nyelvészet tudományában ugyan járatlan, de józan eszüknél maradt csángók kérdéseinél: ha kivonnánk a palóc, nyugat-dunántúli, dél-alföldi, mezőségi székely és más magyar nyelvjárásokból a magyar köznyelv elemeit, szókincsét, nyelvtani szabályait, ugyan milyen nyelv maradna?

A csángó dialektusra nem érvényes ugyanez?

Egyébként a magyar nyelvtudomány rég tisztázta a csángó nyelvjárás és a magyar köznyelv viszonyát. Márton Gyula, volt kolozsvári profeszszor, akinek hervadhatatlan érdemei vannak a csángó nyelvjárás feltérképezésében, 1972-ben a bukaresti Kriterion Könyvkiadónál megjelent tanulmánykötetében (A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai) azt vizsgálta, hogy a nagyszámú román jövevényszó megváltoztatta-e Moldvában a magyar köznyelv szerkezetét, jellegét. Nem kevesebb mint 2730 román jövevényszó beilleszkedését vette szemügyre. Ilyen sok kölcsönszót egyetlen más nyelvből sem vettünk át. Földrajzi és történelmi elszigeteltségükben a csángó magyarok a megismert új jelenségekre, fogalmakra vagy belső szóteremtéssel alkottak maguknak szavakat, vagy átvették a készen kapott román szót, s azt nyelvük törvényei szerint a beszédükbe illesztették. Így "a legfontosabb, alapvető fontosságú fogalmaknak a legtöbb esetben eredeti nevét használják a csángók ma is, a román kölcsönszók inkább a részjelenségekre vonatkoznak".

Kimondja a kolozsvári nyelvtudós a következtetést is: a moldvai csángó magyarok nagyon sok román kölcsönszóval élnek ugyan, de a román nyelvi hatás nem érintette lényegesen a mondattani rendszert, a nyelvjárás hagyományos szóalkotási módját (rendkívül gazdag például a csángó magyar nyelvjárás képzőrendszere, akárcsak a székelyeké). A csángók magyar nyelve a maga sajátos törvényei szerit él, fejlődik, alkalmazkodik a változó körülményekhez, s mindenképpen nagy életerejét mutatja a sokszázados együttélés kereteiben is.

Aggodalomra nincs ok: a magyar nyelvű mise az oltár előtt a csángó dialektust is méltó rangjára emeli.

Beke György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu