Rónay György

A hét első napján, amikor még sötét volt

(részlet)

IV.

A kocsmában a katonák hozattak még egy fordulót.

De únták már a nagy duhajkodást, s mentek is volna már,

ha nem a kietlen kaszárnya várja őket.

Öklükkel ütötték az asztalt, doboltak a padlón a lándzsanyéllel.

Hozta a lány a bort. Rá-rácsaptak a tomporára, de inkább

csak szokásból.

Töltöttek, ittak.

Savanyú volt a bor,

savanyú is meg keserű is,

ecet- és epeízű.

Bóbiskoltak. Tünődtek. Szitkozódtak.

Akkor meghallották a lépteket. Nehézkesen rohanó lépteket.

No mi az, riadó?

Fogták a kardot, lándzsát, megzörrentek a sisakok.

Kivágódott az ajtó.

Négy rémült arc, nyolc reszkető láb,

négy tátott száj, s nem jön ki rajta hang.

S mögöttük, a tárt ajtóban a Hajnal.

V.

Mária Magdalából énekelt. Ó, élet, élet,

halál méhéből született, halál gubójából kikelt!

Másodszor lett első napunk, új teremtés legelső napja, lángolj!

hajnali fény, örömünk fénye, világolj!

hajnali harmat, kegyelem harmata, csillogj!

énekeljetek madarak! lombosodjatok lombok! füvelljetek

füvek! fuvalljatok fuvalmak!

megjött az én Jegyesem, megjött akire vártam,

jön koszorúsan a réten, hóharmatnál is fehérebb a napsugárban!

nyomában édesség terjeng, körülötte ragyogás!

Rab vagyok, válts ki hamar, mert elemészt a vágyakozás!

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu