Sík Sándorral a keresztúton

Természetes, hogy a XX. század vallásos lírájában különleges helyet foglalnak el Sík Sándor bibliai témájú és elmélkedő költeményei. Míg fiatalkori lírájában az élményt egyértelműen imádságai és olvasmányai keltették föl, körülbelül a második világháború kitörésének évétől, tehát 1939-től saját fenyegetettsége, majd iszonyú nehézségek között kényszerűségből vállalt tisztségei keresztként nehezedtek gyenge vállára. A korai versek közül figyelmet érdemel a Bibliai képek sorozata, ezek között a méltatlanul ritkán emlegetett Péter sírása és a Jézus és a kereszt ekkori költészetének finoman cizellált, bensőséges azonosulással megírt darabjai. Itt-ott érezni még a századvég lírai közhelyeinek emlékét, de a szenvedő Jézussal való azonosulás elhomályosítja ezeket. A Péter sírása a szonett-formával való első és rögtön meggyőző kísérlete:

És lőn, hogy a kakas másodszor szólala,

A csarnokban nevettek a római vitézek,

Visszhangzott szavuktól a főpap udvara,

És megfordult az Úr és az ő szemébe nézett.

És akkor minden elmúlt és minden elmaradt,

És minden elmerült hideg nagy messzeségben,

A szolgák és vitézek, fegyverek és falak,

És nem volt semmi többé, csak az a szörnyű két szem.

Csak az a könnyes két szem. És nem volt semmi más:

Csak ő volt és a Krisztus. És az a villanás,

Melyen az örök titkok minden rejtelme rezgett,

Melynek zengő villáma szegény szivére hullt.

S lőn, hogy az oszlop mellett Péter megtántorult,

És eltakarta arcát és halkan sírni kezdett.

Ezek a csendesen feltörő könnyek gyakran figyelmeztetnek emberi gyengeségeinkre, arra, hogy figyelmesen, nyitott szívvel készen kell állnunk, óvnunk kell azokat az elveket és gondolatokat, melyek Jézus örökségei. A "virrasztás", a készenlét, a felismerés és követés Sík költészetének kulcsszavai. A legnehezebb években így intette kedves fiait, a szegedi fiatalokat: Virrasszatok! Az ordas eszmék a kereszténységet is veszélyeztették, a hitleri propaganda egyik jelszava az volt, hogy aki Istenben hisz, gyengeségét, tettre készségének hiányát palástolja. Újra katakombákba kényszerülnénk, mint a húsvét utáni első keresztény közösségek tagjai? - kérdezte a költő. Meglehet. De "Akinek Isten megnyilatkozott, -- Míg él, meg nem tagad." A virrasztók szeretett atyai professzora látni vélte az újra fölfénylő keresztet:

Érzem a kort, melynek bírái lesztek,

Látom, látom az újszülött keresztet

Egy templom homlokán

Felfényleni az elzörömbölő

Szennyes vihar után.

Sík Sándor tévedett. A kereszt nem fénylett föl, a keresztények pedig újabb keresztútra kényszerültek a második világháború után is. Úgy történt, ahogy látomásos versében megjelenítette:

Véres úton, végtelen hosszan:

Tenger ember, férfi, gyermek, asszony.

Véres tajték veri ki a mesgyét,

Valamennyi viszi a keresztéjét.

De a menet mégsem volt ideálok híján. Sokat szenvedett tagjainak erőforrása maradt a hit és a Szűzanya pártfogása:

Nem hiányzik senki sem a sorból:

Legelöl a tizenkét apostol,

Utánuk a számolatlan ezrek,

Ködbevesző végtelen keresztek.

Ott piheg a sok mái szegény is:

Édesapám, édesanyám, én is!

Hétfájdalmas, nézz ide miránk is,

Krisztus Anyja, légy a mi anyánk is!

(A keresztúton)

1952-ben, a tartományfőnöki kereszt súlya és a körülmények nyomása alatt rogyadozva írta keresztútját. Szokásával ellentétben nem fűzött hozzá kommentárt. Beszélt a vers magyarázatok nélkül is. Elmondta egy korszak szörnyűségeit, s elimádkozta a modern ember életét Isten kezébe helyező zsoltárát:

Kiáltanál az értő ég felé,

De nincsen ég:

Felissza fúló sikolyod lehét

A semmiség, -

Akkor tudod meg, hogy mi a Keresztfa

És ki az Úr,

A nagy kereszten, ha mellette függsz

Áldozatul.

Az áldozatban ott megoldatik

Minden titok:

Ott, akkor Isten, a nagy Hallgató

Felelni fog.

Ott, akkor: "Istenem, én Istenem!" -

Kiálthatom.

Ott, akkor, Benne még magamat is

Megválthatom.

(XI. stáció)

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu