Szövetségben az idővel

Hetvenedik házassági évforduló

Mióta ismerem, mindig a nyomtatott betű, a könyv jelképemberének tartottam. Olyan körülmények között ismertem meg, amelyek eleve mély nyomokat hagynak egy eszmélő fiatal diák lelkében. A negyvenes évek elején, miután lehullott Biharpüspökinél a vasfüggöny - amelyet később még kegyetlenebbre építettek újjá - áradt Észak-Erdélybe a magyar könyv, újság, film, zene. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjaként, a magyar klasszikusok varázslata altt főleg az addig számomra ismeretlen könyvek érdekeltek. Így kerültek a kezünkbe Püski Sándor kiadványai. Egészen pontosan "hivatalosan" a Magyar Élet Kiadó könyvei voltak ezek, de mindannyian tudtuk, hogy egyet jelent egy fiatal pesti könyvkiadóval, az igaz betű és szabadító gondolatok megszállottjával. Személyesen nem ismertük, pedig lett volna erre alkalmunk. Járt nálunk is a maga írói - Veres Péter, Sinka István, Darvas József - társaságában. De amíg az írók kiálltak a diáknép elé, olvastak, magyaráztak, láthatóan élvezték a kérdéseinket, minél merészebb (némelyek szerint "szemtelenebb") kérdések voltak, annál inkább, addig Püski Sándor a háttérbe húzódott, néma örömbe. Ez volt az igazi elégtétele.

A Püski-könyvek sorra tárták fel a magyarság sorskérdéseit, megteremtve a magyar írói szociográfia legerőteljesebb vonulatát. Ha a modern orosz irdalom Gogol "köpenye" alól nőtt ki, akkor azt mondhatom, hogy a népi irodalom sokat támadott, még többet dicsért, mindenképpen közvéleményt alakító, cselekvésvágyat felserkentő vonulata Püski Sándor műhelyéből támadt.

De hát erre az irodalomra éppen akkor nem lett többé szükség - a hatalom megítélésében -, mikor nem volt olyan jelszó, amely ne a "népre" és ennek "érdekeire" hivatkozott volna. Püski Sándor kiadójának és hamarosan magának az irodalomszervezőnek is vesznie kellett. Számomra megmagyarázhatatlan, hogy amíg a legfontosabb Püski-szerzők, Németh László vagy éppen Darvas József, Erdei Ferenc és sok más népi író megtört vagy éppen kedvelt lett az új világban, és büszkén emlegették a Magyar Életnél megjelent műveiket, addig e művek kiadója feketelistára került. Pedig még "kapitalistának" se lehetett volna bélyegezni - akkoriban ez még a hét főbűn egyike volt -, hiszen könyvkiadása a szerzőknek népszerűséget hozott, de a "cégnek" csupán szerény szegénységet.

Kihallgatások, gyanúsítgatások, elítéltetés, vagyonelkobzás, üldözés - a legjobbak sorsa lett. Püski Sándoré is. Megfosztották a könyvkiadás lehetőségétől, ami élete értelme volt. Ez jobban fájt neki, mint a börtön sivársága. Elvették szerény kenyerét, amit a könyvkiadás termett meg neki. Egy másik művészi ágba menekült, a kerámiába. Börtönévei után sem volt maradása hazájában. Ötvenévesen kivándorolt Észak-Amerikába, azzal az elhatározással, hogy ott folytatja hivatását, a könyvkiadást. Három év múlva megindította vállalkozását New York-ban. Egzisztenciát teremtett magának, minőségi irodalmat a magyar emigrációnak. Itthon balról támadták, odakint jobbról - ugyanazért. Nemcsak könyveket adott ki, de árusította is őket. Ő tette a legtöbbet Erdélyért, noha nem erdélyi születésű: Békésen látta meg a napvilágot. Kisbuszt szerzett be, és ezzel szállította az amerikai városokba a meghívott erdélyi magyar írókat. Építette az együvé tartozás érzését, ő, akit emigrációba taszítottak.

És volt ereje, hogy huszonkét évi száműzetés után, hazatérve újra elölről kezdjen mindent: könyvkiadást, könyvterjesztést, találkozók rendezését. Az 1943-as történelmi szárszói tanácskozás "folytatását" 1993-ban ugyancsak a Balaton partján - ismét a kormányhatalom barátságtalan légkörében.

Igen, erről van szó mindvégig: az erőről, a kitartásról, az örökös újrakezdések optimizmusáról. Mi adja ezt a lelki hatalmat Püski Sándornak? Önmagában lakozik ennek az erőnek a forrása, de ez bizonyosan nem lenne elegendő. Kellett és kell ehhez a családi háttér, a négy fiúgyermek és a feleség, a mindig mellette álló, soha nem csüggedő, mindenki "Ilus nénije", akinek a nevét hiába keresnők a Magyar Élet vagy a Püski Kiadó könyveiben, pedig láthatatlanul ott van, reá van írva mindegyikre. Maga Püski Sándor, öregkori visszatekintésében így vallott róla. 1933-ban egy decemberi bálban ismerkedett meg Zoltán Ilonával, egy katolikus kántortanító lányával. Másfél év múlva megesküdtek. "Szerencsés választás volt. Amellett, hogy jó feleségem, a következő nyolc évben sorakozó négy fiunknak kiváló édesanyja, az íróknak és más barátainknak vendégszerető háziasszonya lett, a vállalkozásunkban fáradtságot nem ismerő, ügyes helytállásával, az anyagi veszedelmeket elhárító és egyéb hivatalos ügyeket intéző ötletességével is hozzájárul a kiadónk sikeréhez."

Ezt az életrajzi mozzanatot nem nagyon szokták emlegetni a lexikonok, irodalomtörténetek. Pedig ez a házasság akkor is példának kínálkozik, ha nem a könyvek világának nyilvánosságában élte volna meg hetvenedik fordulóját. Manapság lapjainkat, könyvek oldalait elönti a cinizmus vagy éppen gúny a legalapvetőbb emberi kapcsolatról, a házasságról. Mintha valami ördögi "eszmény" nevében szét akarnák zúzni a sok ezer éves hagyományt. Az elferdülések több szót kapnak a házastársi hűségnél. A gyermekszülésnél a kicsapongás. A szeretetnél a durva erőszak. Megromlott a látásunk is ebben a fergetegben; úgy tűnik már, hogy az emberiségnek az önzés, a mások eltiprása, a határtalan törtetés és minél nagyobb nyereség jegyében kell "megújulnia".

És akkor találkozunk egy hetvenesztendős boldog házassággal. Érezzük, hogy most járunk a lelki tisztaság, a nemes emberi erkölcsök, a szeretet és hűség forrásánál.

Jól tették a Püski házaspár barátai, hogy a nagy nyilvánosság előtt, az öröm és az optimizmus jegyében ünnepelték ennek a két mintaembernek a hetvenedik házassági évfordulóját!

Beke György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu