A tudós főpap - Serédi Jusztinián

Hatvan éve, 1945. március 29-én halt meg Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, esztergomi érsek. A kimagasló jogtudósra és lelkiismeretes főpapra utóda, Erdő Péter bíboros tanulmányának részleteivel emlékezünk.

Példás keresztény életet élő szülők tizedik gyermeke volt Szapucsek György, aki 1884. április 23-án született Deákiban.

Középiskolai tanulmányait a Pozsonyi Királyi Katolikus Gimnáziumban folytatta 1895-től 1901-ig. Hatodikos volt, amikor a Serédi nevet felvette bátyja példáját követve. Pannonhalmán öltözött be novíciusnak 1901. augusztus 6-án, és ekkor lett rendi neve Jusztinián. Jeles érettségije után, 1904 őszén elöljárói Rómába küldték, ahol a Collegio di Sant´ Anselmóban folytatta tanulmányait. Ennek vége felé érdeklődése egyre inkább a kánoni jog felé fordult. Ebben nagy része volt Pierre Bastiennek, a maredsous-i apátsághoz tartozó bencés professzorának. (...)

Serédi Jusztiniánt Kohl Medárd esztergomi segédpüspök szentelte pappá Pannonhalmán, 1908. július 14-én. A nyári szünet után azonban a fiatal szerzetes visszatért Rómába, mivel X. Piusz pápa az egyházjogi kodifikáció vezetésével a kor egyik legkiválóbb egyházjogászát, Pietro Gasparri bíborost bízta meg, aki Bastien ajánlására Serédi Jusztiniánt vette maga mellé személyes munkatársul az Egyházi Törvénykönyv előkészítésében. (...)

Serédi Jusztinián legnagyobb hatású kánonjogi tevékenysége kétségtelenül az 1917-es Codex Iuris Canonici forrásainak gyűjtése volt, melynek egyik gyümölcse a források feltüntetését is tartalmazó Codex-kiadás megjelenése. Ez a kiadás az 1970-es évekig számos alkalommal látott napvilágot. Szervesen kapcsolódott hozzá a lábjegyzetében csak hivatkozásként megjelölt források kilenckötetes kiadása, amelynek első hat kötete kizárólag Gasparri bíboros neve alatt, utolsó három kötete viszont már Serédi kardinális nevével látott napvilágot. E két kiadvány igazi jelentősége abban áll, hogy az 1917-es Egyházi Törvénykönyv koncepciója nem az új jog alkotása volt, hanem általában a régi fegyelmet kívánta megtartani. (...) Ez a mindennapi jogalkalmazói munkában nélkülözhetetlenné tett egy olyan Codex-kiadást, mely megjelölte, melyik kánonnak mely régi normák a forrásai. Ugyanígy közvetlen gyakorlati szükség volt arra is, hogy e régi forrásszövegek hozzáférhető kiadásban rendelkezésre álljanak. Ezeket a szövegeket tartalmazza a Fontes-sorozata, (...).

Magukat a forrásokra utaló lábjegyzeteket vizsgálva kétségtelen, hogy Serédi a magyar vonatkozású részleges egyházjognak is avatott ismerője volt. A Codex megalkotása körüli munkáját bíborosi kinevezése alkalmából 1927. december 21-én XI. Piusz pápa így méltatta: "Ki kell emelnünk munkásságát az egyházjogi kódex, e nagyszerű alkotás szerkesztése körül. Mi tudjuk legjobban, hogy ennek a munkának ő volt legfőbb munkatársa." (...)

Serédi Jusztiniánt a pápa 1927. november 29-én nevezte ki esztergomi érsekké, és így az ország hercegprímása lett. Ugyanez év december 22-én vehette át a bíborosi kalapot. Címtemplomául a kamalduliak Szent Andrásról és Gergelyről nevezett templomát kapta. 1928. január 8-án pedig XI. Piusz pápa személyesen szentelte püspökké. (...)

Az egyházmegyéje főpásztoraként igen jelentős eredményeket ért el az új plébániák alapítása terén. Már az I. világháború utáni években nyilvánvalóvá vált, hogy Budapest külső, ipari jellegű területei, főleg az úgynevezett munkáskerületek nem részesülnek kellő lelkipásztori ellátásban, hiányoznak az emberek lakóhelyéhez közeli templomok, plébániák, katolikus kultúrotthonok. Csakhogy Trianon után az Esztergomi Főegyházmegye bevételi forrásainak, birtokainak jóval nagyobb részét veszítette el, mint amennyi egyházmegyei fenntartású intézmény került a határon túlra. (...)

Az 1917-es Codex Iuris Canonici a bemutatási jogokkal járó új kegyuraságok alapítását megtiltotta. Márpedig enélkül Budapest Székesfőváros nem volt hajlandó templomokat és plébániákat építeni és fenntartani. Ezért Serédi prímás az Apostoli Szentszéktől felmentést szerzett az Egyházi Törvénykönyv tilalma alól, és ezzel lehetővé tette, hogy Budapest önkormányzatával együttműködve hosszú évekre kiterjedő programot valósítsanak meg a szükséges templomok és plébániák felépítésére, a főváros lelkipásztori ellátásának gyökeres megújhodására.

A plébániai élet megújításával szorosan összefüggött Serédi másik nagy lelkipásztori horderejű intézkedése, nevezetesen az egyházközségi rendszer megszilárdítása és megújítása, nem csupán egyházmegyei, hanem országos méretekben. Ebben a tekintetben elődjének, Csernoch János prímásnak a kezdeményezését folytatta, aki az egyházi és így a plébániai tulajdon Károlyi Mihály által tervezett elvonását megelőzendő felkarolta az évtizedek óta bontakozó egyházközség-alapítási mozgalmat. A plébániák összes híveiből, a plébániától különböző jogi személyeket alkottak az egyházközségek. Serédi vezetésével ezek nyertek országos szinten új, közös szabályzatot, amely tisztázta, hogy az egyházközségek nem egyesületek, hanem az egyház hivatalos szervezetének sajátos egységei. Mindez nagyban hozzájárult a világi hívek aktivizálódásához a plébániák életében.

A bíboros az 1938-as Eucharisztikus kongresszuson

Főpásztori tevékenységének, de egyben a személye körül kialakuló magas színvonalú egyházjogi munkának is értékes tanúbizonysága volt az 1941-es Esztergomi Főegyházmegyei Zsinat. (...)

A magyar egyházban működése alatt tizennégy püspököt szentelt, köztük Mindszenty Józsefet 1944-ben. Az egyházmegyében huszonhárom plébániát és lelkészséget alapított. (...) Nevéhez fűződik a Pápai Magyar Egyházi Intézet megindítása, amelyet 1940. május 15-én hagyott jóvá a Szentszék. XII. Piusz pápa az ő idejében, 1943. július 23-án avatta szentté Árpád-házi Margitot.

Szívén viselte a magyar kultúra ügyét. Azon fáradozott, hogy a Vatikáni Könyvtár magyar anyaga bővüljön, és helyet kapjanak benne az idegen nyelvű, Magyarországgal kapcsolatos kiadványok is. A szellemi világ számos képviselője kapott tőle támogatását. Serédi prímás nem csupán nagy tudós, a Szent István Akadémia elnöke, a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karának és az Oxfordi Egyetem Jogi Karának tiszteletbeli doktora volt, hanem olyan személyiség, aki sokat tett a magyar és az egyetemes kultúráért.

Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus felejthetetlen ünnepségsorozata, valamint a háborús évek próbatételei alkalmával is ő állt a katolikus egyházi események középpontjában. Nem helyeselte a szélsőjobboldal szociális demagógiáját és fajelméletét, sőt, egyházjogászként is állást foglalt az emberi jogok érvényesülése mellett. Az 1940-es évek elejétől a közéletben is megjelenő és a katolikus meggyőződéssel ellenkező folyamatokat, különösen 1944. szörnyűségeit megakadályozni nem tudta. A háborús körülmények között még a számára szükséges gyógyszerekhez sem juthatott hozzá. 1945. március 29-én bekövetkezett halála után az Esztergomba bevonuló szovjet katonák a prímási palotában már csak a ravatalon láthatták.

A teljes szöveg az Esztergomi érsekek 1001-2003 című kötetben (Szent István Társulat, 2003)olvasható.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu