Buzdítás a papi élet elmélyítésére

A Szentatya nagycsütörtöki levele az eucharisztiáról

II. János Pál pápa évről évre levéllel fordul a papsághoz nagycsütörtökön. Mint testvér a testvéreihez és mint Isten szolgáinak szolgája buzdítja és bátorítja őket, hogy hivatásukban megerősödve hirdessék a szabadító Örömhírt és jó pásztorként legyen gondjuk a rájuk bízott nyájra. Az idei pápai levelet március 18-án Ternyák Csaba érsek, a Papi Kongregáció titkára ismertette Rómában a sajtó képviselői előtt. Az alábbiakban az ő gondolataiból idézünk.

A Szentatya nagycsütörtöki levele az elmúlt időszak két nagy eucharisztikus témájú írásának sorába tartozik: a 2003-ban megjelent Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklika az egyház és az eucharisztia kapcsolatáról szólt, a Mane nobiscum, Domine című apostoli levél pedig az Eucharisztia Évének meghirdetését szolgálta. Az idei nagycsütörtöki levél különlegessége, hogy a Gemelli-klinikán írta alá a Szentatya, mégpedig úgy, mint egy beteg a többi között, aki saját szenvedéseit egyesíti az eucharisztiában Krisztus szenvedéseivel. Levelének célját is így határozza meg: a szenvedésnek ebben az eucharisztikus távlatában akar rávilágítani a papi lelkiség néhány szempontjára. Levele elvezet bennünket saját eucharisztikus lelkiségének magaslataira, a Krisztussal imádságban eltöltött hosszú órák lelki közösségébe. Célja éppen az, hogy bevonja a világ papságát ebbe a közösségbe, hiszen a pap lelki ember, az imádság embere, krisztusi ember. Ennek a levélnek éppen ez a dinamikája. Ez az, amit már enciklikájában is aláhúzott a pápa:

"Jó nála lenni, a keblére hajolni, mint a szeretett tanítvány (vö. Jn 13,25), érezni az ő szívének végtelen szeretetét. Ha a kereszténységnek a mi korunkban elsősorban ťaz imádság művészetébenŤ kell különböznie másoktól, ugye érezzük sürgető szükségét, hogy hoszszasabban elidőzzünk a lelki társalgásban, a csöndes imádásban, szeretetünket kifejezve a Legszentebb Szentségben jelen lévő Krisztusnál? Drága testvéreim, hányszor, de hányszor tapasztaltam ezt, és mindig erőt, vigasztalást és segítséget találtam!"

A papokhoz intézett levél ezt a magatartást az átváltoztatás mozzanatára fókuszálja, amikor a papok önmagukat is felajánlják Krisztussal, ugyanakkor mindig megújuló csodálattal merülnek el Krisztus valóságos jelenlétének misztériumában a szent színek alatt. Ez a csodálat fokozatosan növekszik a papok szívében, ha mintegy szokásukká válik, hogy az eucharisztiát ugyanazzal az örömmel és buzgósággal végezzék, mint az első alkalommal, ahogy a Mane nobiscum, Domine fogalmaz: "mindennap első misétek örömével és buzgóságával mutassátok be a szentmisét, és szívesen időzzetek imádságban a tabernákulum előtt".

A Szentatya az Eucharisztia Évében éppen arra akarja buzdítani a papságot, amit e három szóban lehetne összefoglalni: celebráció, adoráció, kontempláció. Vagyis az eucharisztia méltó bemutatása, imádás és elmélkedés. Ez a Krisztussal való bensőséges kapcsolat egyben örömforrás és olyan tapasztalat, amely értelmet ad a papi életnek.

Mindez természetesen nem öncélú, hiszen a pap csak az eucharisztia embereként tudja igazán szolgálni a rábízott híveket, és elvezetni őket is ebbe a krisztusi közösségbe. A Szentatya azt kéri a papoktól, hogy saját eucharisztikus tapasztalatuk által segítsék a híveket is az egyre elmélyültebb Krisztus-kapcsolathoz.

Nagycsütörtökön papságunk születésnapját ünnepeljük, amikor az eucharisztia és a papság szentsége együtt született a cenákulumban, az utolsó vacsora termében - mondotta a pápai levél ismertetését befejezve Ternyák Csaba érsek. - Azt kívánom paptestvéreimnek, hogy a Szentatya idei levelének olvasása és a róla való elmélkedés során találjanak igazi buzdítást papi életük elmélyítésére.

(r- -l)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu