Fenyvesi Félix Lajos

Végül

Végül elmondom:

minden rólad-írt fájó énekkel

téged akartalak föltámasztani,

mint sámán, addig kiáltozni sírod előtt,

míg a földben szétszaggatod gyökér-börtönöd,

s kilépsz elém a tavasz-ragyogásban.

Mit szerettél volna:

fehér ingben,

jó ruhában indulsz a városba,

egy padon

sütteted fáradt arcod a zengő délelőttben.

És van pénzed: kávét, erős cigarettát

rendelsz, fülembe dicséred a pincérnő

szép alakját, s nem irodalomról beszélgetünk,

a pohár tiszta vízről, "a karcsu füst

szelid virág" - mondod nevetve, arany

Isten-kabát rajtad a Nap fénye,

és hosszan

hallgatunk.

Lesném tekinteted, magas homlokod,

csodálkoznék, hogy milyen kicsi a kezed,

két ujjadon vöröslő kék folt: te is

úgy szorítod az írótóllat, mint én...

Bölcsen felelsz! Szavaid úgy világítanak, mint

hársfák levele közt a sugaraktól remegő

sok virág. És mindenben igazad van.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu