Homíliavázlat

Kik tartoznak a Feltámadott közösségéhez?

Félelmetesen gyönyörű látni, hogy húsvét fénye miként ragyog fel ebben a még éjszakai sötétségben játszódó hajnali evangéliumban. Ez a történet a föltámadás előtti hit és remény fölemelő drámája. Mindkettőnek meg kell halnia ahhoz, hogy Isten - ahogy hozzá illik - a semmiből újjáteremthesse.

Mária Magdolna, János és Péter mindent elhagytak Jézusért (Mk 10,28). Jézus az ő egyedüli mindenük, életük és otthonuk (Jn 6,68). Jézust elveszítve mindent elveszítettek, beleértve hitüket is, reményüket is. De szeretetüket nem - a három közül mégis csak ez a legnagyobb (1Kor 13,8. 13). A mai evangélium szereplői olyanok, mint amilyennek Pál apostol írja le azokat, akik csak ebben a világban reménykedtek Krisztusban: nyomorultabbak minden más embernél (1Kor 15,19). Mária Magdolna és az apostolok most kapnak tapasztalatot arról, hogy mit jelent lélekben koldus szegénynek (Mt 5,3) és sírva-zokogva gyászolónak (Mt 5,4) lenni.

A rémület, amely Mária Magdolnában támad, s mely átragad Péterre és Jánosra is, a végsőkig szegényíti őket. Futnak a sírhoz. Nem mintha akármilyen halovány remény támadt volna bennük, hanem mert a sötétség még vakabbá lesz szívükben. Már nemcsak az élő Krisztust, hanem a halottat is, gyászukat is elrabolják tőlük. Elvétetik utolsó kincsük is, mesterük megroncsolt teteme - igazi nincstelenek lesznek.

Rettegve tekintenek be Jézus sírjába. Ekkor jelenik meg a felkelő Nap első sugara: Péter gondolkodóba esik (rablásnak nyoma sincs), János megfontolja a látottakat, és hinni kezd (Ady versének szavával szólva) "csöndesen és váratlanul", de még szavakba foglalhatatlanul. Éppen hogy megfogant hit ez, mustármagnyi (Mt 17,20), melyet találkozások sorának kell fává terebélyesítenie. Ez a hit még megfér a hallgatással és a szorongó félelemmel: a tanítványok szállásukra mentek vissza (Jn 20,10), és a kivégzés okozta félelmükben jól bezárkóztak (Jn 20,19. 26).

Kik tartoznak a föltámadott Jézus közösségéhez? Akik hittel és reménnyel... - vágnánk rá a választ. De - a történtek alapján - ne siessük el a választ. Csak azok, akik hittel és reménnyel...? Nem, már azok is hozzá tartoznak, akik nem veszítették el bóvli hitekkel vagy önhitségükkel a "hitetlenségüket", akik nem veszítették el "reménytelenségüket", vagyis nincstelenségükben nem menekültek illúziókba, a gazdagság, a hatalom, a test imádásába, vagy ha menekültek is, tékozló fiúként alaposan kiábrándultak, ha máskor és máshol nem, hát a halál kapujában. Hogyan írja a hitre jutott orosz filozófus, Tatjana Goricseva a naplójában? Sartre, minden vallásellenességével mégiscsak elvezetett minket a kétségbeesés azon határáig, ahol a hit elkezdődik. Péter és János eljut ehhez a kezdethez.

Kezdik megérteni a hegyen mondott boldogságok igazát: végső szegénységükben megtapasztalják Isten bennük bontakozó uralmát, gyászukban pedig a Jelenlét egyedül vigasztaló örömét.

Zatykó László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu