Massenet Máriái

Elfeledett és újra felfedezett oratóriumok

Jules Massenet (1842-1912) vitatott zeneszerző. Vannak, akik rajonganak érte, mások - s tán ők vannak többen - fanyalogva szólnak róla, legtöbbször közhelyekkel jellemezve zenéjét: franciásan könnyed, elegáns és tetszetős, de felületes, színes, ugyanakkor könnyen felejthető, invenciózus, ám menthetetlenül hatásvadász. Massenet alkotásairól mindez valóban elmondható, ahhoz azonban nem fér kétség, hogy kora talán legfantáziadúsabb komponistája volt, akinek műjegyzéke közel harminc operát, három oratóriumot, ugyanennyi balettet, tizennégy kísérőzenét és számos kisebb darabot tartalmaz.

A fiatal zeneszerző

A tehetséges fiú kilencévesen lett a párizsi konzervatórium diákja, ahol akkoriban Auber, Halévy és Thomas tanított. Massenet 1864-ben elnyerte a Római díjat, amelynek eredményeként impulzusokban bővelkedő két esztendőt tölthetett az Örök Városban. Az ifjú komponista első operáját 1867-ben mutatták be Párizsban, a világhírt azonban az 1884-ben színre vitt Manon hozta meg számára.

A folyamatosan "kísérletező" Massenet szinte minden alkotásában más hangot üt meg. A többnyire klasszikus irodalmi művekből született librettókat csalhatatlan érzékkel adaptálta zenés színpadra. Ha kellett, a melankólia és a szentimentalizmus határán egyensúlyozó operákkal hívta fel magára a figyelmet (Manon, Werther), ugyanakkor vállalta a verizmus bombasztikus drámaiságát is (A navarrai lány, Thérése). Szerette a pompával teli, egzotikus történelmi témákat (Heródiás, Cid, Róma, Cleopatra), a legendák és a mesék világát (Lahore királya, Grisélidis, Hamupipőke). Máskor az "égi-földi szeretet" és a hit kérdéseire keresett zenei válaszokat (Thais, Miasszonyunk bohóca), de az árnyalt lélekábrázolás, az ironikus hang sem állt távol tőle (Don Quijote).

Massenet 1872 és 1880 között komponált oratórikus műveire (Mária Magdolna, Éva, A Szűz) csak az utóbbi időben kezdett felfigyelni a zenei világ, pedig az ifjú szerző első átütő sikerét éppen az 1873 nagypéntekén - a párizsi Odeon Színházban - bemutatott Mária Magdolnával aratta. Az oratórium cseppet sem "statikusságot" sugalló, széles érzelmi skálán mozgó zenéje és a cselekmény "operás" vonalvezetése szcenírozás után kiáltott. Nem véletlen, hogy a művet előbb Nizzában, majd 1906-ban a párizsi Opera-Comique-ban, mint "szent zenedrámát" vitték színre. Feltételezhetően e hatásos alkotás eltűnésének oka is átmenetiségében keresendő, amely műfaját eldönthetetlenné tette. Jézus alakjának szerepeltetése, s egy tenorista általi "megénekeltetése" szokatlan és problémákat felvető kísérlet, amelyre operaszerzők csak elvétve vállalkoztak.

A három felvonásból, négy jelenetből álló mű szövegkönyvének szerzője, Louis Gallet több újszövetségi nőalakból szőtte meg Mária Magdolna figuráját. A történet szerint a férfiaktól körülzsongott szép magdalai kurtizán élete teljesen megváltozott: hátat fordít a földi örömöknek, s a nép körében ellentétes érzelmeket kiváltó Jézus követője lesz. A farizeusok méltatlankodását kiváltva Jézus otthonában meglátogatja Máriát, aki - míg nővére a konyhában dolgozik - a Mester lábához kuporodva hallgatja szavait. Júdás és a tanítványok is betérnek a házba, Mária Magdolna pedig fültanúja lesz annak, amikor Jézus megjövendöli: közülük valaki el fogja árulni őt. A Golgotán Mária Magdolna a fájdalomtól félőrülten áll a keresztfa tövében. Jézus meghal: az ég elsötétül, a föld megrendül. Az utolsó jelenet Arimateai József kertjében játszódik. Mária Magdolna Jézus sírjánál tölti az éjszakát, mert hisz ígéretének, hogy fel fog támadni. Krisztus megjelenik előtte és felszólítja: vigye hírül a világnak győzelme örömhírét. Mária felkiált: Krisztus él! A látomás eltűnik, és angyali kórus zengi: Gloria in excelsis Deo.

A Massenet műveire jellemző dallambőség a Mária Magdolnának is sajátja. A komponista a hangulatfestés mestere, bámulatos hangszerelő képességét és drámai érzékét elsősorban az oratórikus opera golgotai jelenetében bizonyítja. Aligha lehetne átélhetőbben, megrendítőbben, "illusztratívabban" zenébe önteni Jézus halálának világvége-hangulatát, a reménytelenség rettenetét, mint ahogyan ezt Massenet tette.

Az Újszövetségből és a szent hagyományból merítő másik oratóriuma A Szűz (La Vierge), amelyben a szerző négy képben fogja össze Mária életének egy-egy meghatározó jelentőségű epizódját. E szent legendának nincs "reális" drámai cselekménye, a szerző Mária mélységes hitét, anyai szeretetét, elragadtatását ábrázolja: a jelenetek középpontjában az ő "monológjai, fohászai, könyörgései" állnak. Halljuk Isten alázatos szolgálólányaként, Jézus első csodáinak tanújaként, fájdalmas anyaként, aki végül halálakor Isten boldog színelátására jut.

A különleges szépségű, egyetlen hatalmas imádságként kibomló mű utolsó jelenete Mária elszenderülése (Az utolsó álom), amelyet a világhírű katalán szoprán, Montserrat Caballé önálló koncertszámként felvett a repertoárjába, sőt lemezre is énekelte. Caballénak köszönhető, hogy hosszú idő után újra felcsendülhetett Massenet előadásra érdemes, de a feledés homályába merült több műve, köztük a Mária Magdolna és A Szűz, amelyek mára ismét az egyetemes kultúra hozzáférhető kincsei.

Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu