Pápai Lajos püspök

Hittel valljuk feltámadásodat...

Minden szentmisében felhangzik a csodálatos hitvallás: "Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!" Ezzel megfogalmazzuk hitünk lényegét, a húsvéti misztériumot: Krisztus halálát és feltámadását. Feltámadása adja meg halála értelmét: nem véletlen baleset, nem gyalázatos botrány, hanem szeretetből értünk vállalt áldozat. Érdekes, hogy a pogány római helytartó, Festus is ezt látta meg a kereszténységből, mikor a fogoly Pállal kapcsolatban azt mondta: "Valami meghalt Jézust illetően... Pál azt erősítgette, hogy él" (ApCsel 25,19). A lényeget tekintve a mi kérdésünk is ez: valóban feltámadt? S ha igen, mi következik ebből számunkra?

Gabriel Marcelt, a neves írót és filozófust mindig megdöbbentették Szent Pál szavai: "Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk, s hiábavaló a ti hitetek" (1Kor 15,14). Úgy látta, hogy ilyen élesen csak az veti föl a kérdést, aki biztos a válaszban is. S valóban, Szent Pál az első korintusi levélben, amely körülbelül húsz évvel az események után íródott, s amelynek hitelességét mindenki elfogadja, így ír: "Krisztus meghalt bűneinkért, amint az Írás is monda. Eltemették és harmadnapon föltámadt. Ez is az Írás szerint. Megjelent Péternek, aztán a tizenkettőnek. Majd egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, akik közül a legtöbb még ma is él, néhány pedig már meghalt. Aztán Jakabnak jelent meg, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig, mint méltatlannak, nekem is megjelent." (1Kor 15, 3-9)

Ebben a szövegben az ősegyház hitvallását veszi át Pál, amit megtérése után kapott - alig pár évvel az események után - és hozzáfűzi személyes tapasztalatát is. Ugyanezt látjuk Szent Péter első beszédeiben is. "Ezt a férfit (tudniillik Jézust) ... ti istentelenek keze által keresztre feszíttettétek és meggyilkoltátok. Isten azonban ... föltámasztotta őt ... ennek mi mindannyian tanúi vagyunk." (Ap Csel 2, 23. 33)

Vagyis az apostoli igehirdetés struktúrája ez: tényközlő tanúságtétel. De ez a tanúságtétel nem csak azt hirdeti, hogy az a Jézus, akit megöltek, él, hanem azt is, hogy föltámadásával testben-lélekben egy másik, végleges életbe lépett át, amelyre nem vonatkoznak e világ törvényei. Föltámadása egyben a mi jövendő föltámadásunk záloga is. Ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusa fogalmaz: "A feltámadásban való hit: tárgyát illetően olyan esemény, melyet a tanítványok történelmileg tanúsítanak, ők, akik valóban találkoztak a Feltámadottal, és ugyanakkor transzcendentális esemény is, amennyiben Krisztus embersége belépett Isten dicsőségébe." (656. p.)

Mit jelent mindez számunkra, a XXI. század elején élő keresztények számára? Először is azt, hogy a hit szentsége, a kereszténység révén - ami Isten ajándéka - részesedünk a föltámadt Krisztus életében. Hogy az egyház maga is "szentség", hiszen "Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének". (LG. 1. p.) Megújulás tehát csak akkor lehetséges az egyházban, ha tagjai a Föltámadottba vetett hit szemével nézik magát az egyházat. Mert az egyház nem egyszerűen baráti társaság, Krisztus emlékének ápolására, nem egyfajta "keresztény értékeket" őrző filozófiai hagyomány, nem valamiféle morális vagy lelkiségi irányzat, nem politika vagy sztárkultusz. Ez a veszély már a korintusi egyházban is létezett, ezért tagadta Szent Pál indulattal, hogy valaki is párhuzamba állítsa a vele vagy Apollóval vagy más apostollal való kapcsolatát azzal, ami a keresztényt Krisztushoz fűzi: "Senki se kérkedjék tehát emberekkel. Ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené." (1Kor 3, 22-23)

Az egyház nem egyszerűen "az alapítás jogán" tartozik Krisztushoz, hanem léte minden pillanatában tőle függ, belőle él. Soha nem autonóm: Krisztusba, a szőlőtőbe van oltva. Nem lép tehát Krisztus helyébe, mint egy egyesület vagy mint a férj helyébe az özvegy. Krisztus föltámadt, többé meg nem hal, nincs tehát "Krisztus utáni lét". Igaz, az időszámításban a Krisztus utáni XXI. századot jelöljük, de ez csak annyit jelent, hogy körülbelül kétezer éve találták üresen a sírját. De nem élünk a Föltámadott után, mivel ő Élő. Lehetetlen tehát "Krisztus-utáninak lenni", mint ahogy "Isten-utániak" sem lehetünk soha. Így maga Krisztus irányítja személyesen egyháza életét, ő a Kőszikla, a Jegyes, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Ezért írhatta de Lubac bíboros, hogy az egyház megújulása csak önmagából eredhet: a benne élő Krisztusból.

Henry de Lubac bíboros szerette idézni, hogy bár "az egyház hozza létre az eucharisztiát", de az "eucharisztia hozza létre az egyházat". Erre utalt II. János Pál pápa is, mikor az eucharisztiáról szóló enciklikáját e szavakkal kezdte: "Az egyház az eucharisztiából él." Az Eucharisztia Évében jó arra gondolni, hogy az a tény, hogy Krisztus megváltó halála és feltámadása jelenvalóvá válik minden szentmisében, hogy kegyelmével élteti az egyházat, hogy "vándorlásunk társa lett", egyedül a feltámadás eseményéből érthető meg. A Szentatya szerint: "Amikor az egyház az eucharisztiát, Krisztus halálának és feltámadásának emlékezetét ünnepli, az üdvösség e központi reménye valóságosan megjelenik és ťmegvalósítja üdvösségünk művétŤ". (11. p.)

Krisztus valóságos jelenléte "consolatio nostra" (a mi vigasztalásunk), aki ma is - minden egyházellenes hangulatkeltés ellenére - így bátorít minket: "A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot" (Jn 16, 33). Egy mexikói püspök számolt be Rómában egyházmegyéje nehézségeiről, küzdelmeiről. De ugyanakkor egész lénye sugározta a derűt és biztonságot. S amikor megkérdezték, hogy ennyi nehézség ellenére hogy tud ilyen optimista lenni, azt válaszolta: hogyne lennék optimista, "hiszen a sír üres": Krisztus feltámadt. Ez a mi nyugodt optimizmusunknak is alapja - minden probléma és nehézség ellenére. Mert hiszünk a feltámadásban.

A Föltámadottba vetett hit teszi lehetővé a keresztény családot és az újszövetségi papságot is. Az Ószövetségben a házasság kötelesség volt, nem hivatás. S az e világi messiási korban - az utódok révén - való részesedés reménye lehetővé tette a válást és a többnejűséget is. A házasságról való lemondást pedig csak büntetésként és szégyenként tudták elképzelni. A föltámadás ténye döbbentette rá az apostolokat, hogy az Isten Országa ugyan már itt elkezdődik, de nem itt lesz teljessé.

Az Egyház nem testi leszármazás útján terjed, hanem az Evangélium hirdetése és a keresztség révén szüli új életre tagjait. Ekkor értették meg Krisztus szavait, hogy a keresztény házasság felbonthatatlan, kizárólagos, egész életre szóló szeretet-szövetség. Hogy véget ért a "türelem ideje", az előkészület, a töredékes, s hogy "kezdetben nem így volt" (Mt 19,8) S ez a "kezdetben" nem az időre vonatkozik, hanem Krisztusra: "aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké". ő a "Kezdet", aki magára véve az emberi természetet, megvilágosította annak alkotóelemeit..." (Veritatis Splendor 53. p.)

A föltámadás hitében, a Föltámadott erejével lehetséges a keresztény házasság és a házasságról való lemondás is Krisztusért és az Isten országáért.

Isten népének szolgálatában az újszövetségi papi hivatás is a feltámadásból érthető csak helyesen. A Föltámadott - a papok szolgálata által - önmaga élteti, vezeti egyházát, a papok az ő nevében cselekednek "in persona Christi" (Krisztus személyében). A pap tehát nem helyettesíti Krisztust, mintegy távollévőt, még kevésbé mint egy halottat, hanem általa ma is Krisztus cselekszik. Az egyházi rend szentsége segít megérteni, hogy az egyház mennyire függ Krisztustól, léte minden pillanatában, hogy nélküle semmit sem tehet (vö. Jn 15,5).

S ha a papi hivatás ennyire fontos az egyház léte és élete szempontjából, és amikor olyan kevesen merik vállalni ezt a szép hivatást, lehetetlen, hogy egy hívő katolikus fiatal legalább egyszer fel ne tegye önmagának a kérdést: vajon Krisztus nem hívott-e engem?

Húsvét van. Krisztus föltámadt, örvendezzünk! Ahogy Meliton szárdeszi metropolita ujjongott a II. században a Krisztus föltámadását ünneplő nagyszombat éjjeli liturgián:

Ő volt, aki megtestesült

egy Szűztől,

Akit felfüggesztettek egy fára,

Akit eltemettek a földben,

Aki föltámadt a halálból

És aki az egek magasságába

ment föl,

aki az Atya jobbján ül,

akinek hatalma van ítélni és üdvözíteni mindeneket,

ez a Krisztus, ez a Király,

ez a Jézus

ő az Úr, ő támadt föl halottaiból

ő ül az Atya jobbján,

ő hordozza az Atyát és őt hordozza az Atya,

Neki legyen dicsőség és hatalom

századokon át!

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu