|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Szentírás-magyarázat Küldetését ruházza rájuk... Húsvét 2. vasárnapja - Jn 20,19-31 A húsvétot követő első vasárnap evangéliuma Szent János könyvéből való: a feltámadott Jézus két egymást követő megjelenését idézi elénk. Még mielőtt az evangélisták hozzáfogtak volna művük megírásához, Szent Pál egyetlen hitvallásszerű mondatban foglalta össze "az" Evangéliumot: "Krisztus meghalt bűneinkért az írások szerint, eltemettetett, harmadnapon föltámadt az írások szerint, megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek..." (l Kor 15, 3-5). Ennek a mondatnak Krisztus az alanya, négy egymást követő állítmánya előbb nagypéntek, aztán húsvét eseményeit idézi fel. Az utolsó (megjelent) állítmányhoz még több határozót is fűz a levélíró, legvégül önmagát is a tanúk közé sorolja. De az első, legfontosabb húsvéti tanú Kéfás meg a tizenkettő. Maga a föltámadás tanúk nélkül ment végbe. Húsvét hajnalban csak a nyomait fedezhették fel a sírhoz látogató asszonyok. Aztán a megjelenések sora következett, ezeknek tartalmát sokáig nem igyekeztek részletezni, hiszen a Feltámadott isteni dicsőségében jelent meg, emberi szavakkal nem volt könnyű leírni a vele való találkozást. János fontosnak tartja, hogy a tanítványok zárt ajtók mögött voltak, amikor Jézus "eljött" közéjük. Ráismertek: köszönése is közös emlékeket idézett bennük. Biztonság kedvéért megmutatta sebhelyeit, nehogy kísértetnek gondolják. Öröm töltötte el őket, az első alkalommal mintha szóhoz se jutnának miatta. Az Úr (így nevezi az evangélista) saját küldetését ruházza rájuk, amelyet ő az Atyától kapott. Rájuk lehel, ahogyan a teremtéskor Isten lehelte az első ember orrába az élet leheletét (Ter 2,7): "Vegyétek a Szentlelket!" Segítségül a küldetés betöltéséhez. Nyolc nap múlva mindez megismétlődik - Tamás kedvéért, aki húsvét este nem volt a többiek közt, s beszámolójukat hitetlenkedve fogadja. Jézus neki is megmutatja sebhelyeit: nézd, tapintsd, "ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás megszólal, vallást tesz: "Én Uram, én Istenem!" Jézus válasza már nem neki, hanem minekünk szól: "Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, mégis hittek." Az evangélista zárómondatai egészen egyértelműen hozzánk fordulnak, az evangélium olvasóihoz. A könyv, az egész evangélium ennek a húsvéti örömnek a fényében született. Azok tanúságtételére épül, akik látták Jézus csodáit, húsvéti dicsőségét is, és leírták, hogy mi is higygyünk benne, s "a hit által az ő nevében életünk legyen". Nincs más ehhez fogható könyv a földön, öröm sincs, amelynek tüze ilyen magasra csapna. Jelenits István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|