Kultúra és nevelés Krisztus fényében

Két nemzedék, kétféle érzés találkozásában a költő: Parancs János érzékletes-pontosan határozza meg korunk határvonalait, amelyek összemosódnak az érdek és az értéktelenség mezőin: törekvő új raj a láthatáron, / nem is ott, már a porondon, / pozícióban, kézitusában, azt mondják többen róluk, / hogy erőszakosak, gorombák, / eszesek és ügyesek, / megkésettségük miatt sértettek, / kíméletlenek és rámenősek / akinek csakugyan az a fontos, / hogy külső sikereit gyarapítsa, / és csak azokat, kívánom, érje el, / tündököljön, amíg csak lehet, / fiatal vagy idősebb, egyre megy, / biztosan tudom, úgyis a vesztébe rohan, / ami így elérhető, az értéktelen kacat, / gyötrő kérdéseinkre se választ, / se vigaszt nem ad, és nem is adhat

A mezők egyre sivárabbak, s az agnosztikus francia: Andre Malraux, az író, politikus modern hamleti töprengését ismétlik: "Mire jó, hogy a holdra szállunk, csak azért, hogy ott - az élet értelmét nem lelve - öngyilkosok legyünk?" Korunk egzisztenciális gondolkodása ebben is erős hangsúlyt kap. Vizsgáljuk meg az ifjúság tájékozódását, tájékoztatottságát, etikai körben az élet ajándék és feladat igazságának komoly vagy komolytalan jelenlétét. Ez az igazság ugyanis magába foglalja az emberi lét kettős távlatát: az istenit és az emberit. "Senki sem teremtője önmagának - írja Szentmártoni Mihály jezsuita pszichológus -, de ugyanakkor mindegyikünk önmaga megalkotója. Az élet: ránk bízott feladat. Felelősek vagyunk önmagunkért! Hogy ezt a felelősséget vállalni tudjuk, válaszolnunk kell az alapvető kérdésre: Ki vagyok? A fiatalok meghatározó feladata az önazonosság végleges megalapozása. A fiatal megkapja a parancsot: váljék felnőtté, de elfelejtik megmondani: miként? Így aztán magatartása kiszámíthatatlan, önmaga bizonytalan. Folyton figyelmeztetik ugyan, hogy itt az ideje a felelősséggel járó viselkedésnek, de ha megpróbál függetlenül cselekedni, jön az intés enyhébben vagy szigorúbban, a rosszul értelmezett tekintélyelvűség.

Ez a fölvetés bizonyára máris érzékeltette a fiatalság - és a felnőtt társadalom ambivalens együttélését. Ebben megtalálható a transzcendencia és a kultúra is.

Álljunk meg az előbbinél. A XX. század egyik legnagyobb gondolkodója, teológusa Karl Rahner a transzcendenciát magyarázva többek közt megállapítja: logikai értelemben azokat a kijelentéseket nevezzük transzcendensnek, amelyek nem csupán a létezők bizonyos körére vonatkoznak és nemcsak azokról állíthatók, hanem szükségszerűen érvényesek minden valóságos vagy lehetséges létezőre; ilyenek például a lét, az egység, az igazság, a jóság. Az ilyen kijelentések azért transzcendensek, tehát metafizikaiak, mivel minden elgondolható létezőre kiterjedő érvényességük miatt az ember még akkor is állítja őket (implicit módon), ha esetleg kérdésesnek tartja érvényességüket, vagy akár tagadja őket (...). Mivel az ember megismerő- és igenlőképessége (szeretete és akarata) kizárólag a transzcendens lét megsejtésében fogja fel az egyes dolgokat, csak tudatos ismeretén alapul, amiben már benne foglaltatik valamilyen tudás Istenről, a transzcendens szellemről, szabadságról, és ezért a felettünk és bennünk lévő titokról, még ha e tudás nem válik is tematikussá." E kifejtés nyomán kijelenthetjük: az emberi szellem transzcendens volta a lényegi alapja a transzcendens személynek, a felelősségnek, a vallási tapasztalatnak, sőt misztikának is.

E kis intermezzo után viszszatérek a fiatalok és a felnőttek társadalmát elemezve Christa Meves, a német pszichológus sokévi tapasztalataira, nyomvonalát követve időszerűen sorjázhatjuk megállapításainak lényeges gondolatait. (Munkája 1997-ben jelent meg Manipulierte Masslosigkeit - Manipulált mértékletesség címmel. Szentmártoni Mihály idézi.) Meves azokat a veszélyeket nevezi meg, amelyek pszichikailag fenyegetik az ifjúságot. Ezek: a gépesített életből eredő lélektani veszélyek; a miért nehéz megtalálni a jólét közepette a boldogságot; a felszabadult - gátlástalan nemiség, az egyenlőséget hirdető ideológia utáni harminc esztendő zavarai. A pszichológus leleplezi az 1960-as és 70-es évek felkapott jelszavait. Ezek teljes felszabadultságot és boldogságot tűztek zászlóikra, és közben majdnem romba döntöttek egy egész nemzedéket. Mondhatnók: a bűntudat lekicsinylése, elvetése nem felszabadító energia, hanem neurotikus állapot. A lelki egyensúly érdekében sokkal egészségesebb szembenézni a tévedésekkel és vállalni a felelősséget. A lelkiismeretet ugyan el lehet hallgattatni, de nem irtható ki az emberi lélekből. A harangszó, amely áthat minden sűrűségen! A szerző hasonlóan elemzi a zabolátlan szexualitást, annak negatív visszahatását: a tragikus következmény, hogy homályba borultak az egészséges emberi viszonyok, devalválódott a szerelem értékrendje.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu