Pilátusverők és határkerülők

Húsvéti népszokásainkról

A níceai zsinat előtt a zsidó vallás pészah ünnepe és a keresztények húsvéti szertartásai egybeestek. A zsidók ekkor emlékeznek az egyiptomi fogságból való szabadulásukra. A fáraó annyi időt sem hagyott a zsidó népnek, hogy a kovásszal megkelesszék kenyerüket, így maceszt, más néven pászkát vittek magukkal. Innen az elnevezés: Pészah. Több európai nyelv is őrzi ezt az emléket a húsvét elnevezésében. A vallási hagyományok mellett különféle rituális, illetve babonás népszokások ölelik körül az ünnepkört.

Nagycsütörtökön a templomok harangjai elhallgatnak. Úgy mondják, Rómába mennek, ott gyászolják Krisztust. Ilyenkor kereplőt használnak a liturgiákon. Az ország több tájegységén is ismert volt nagycsütörtökön a pilátusverés, -égetés. A templomban a gyerekek verték a padokat, a falu határában pedig Pilátust jelképező szalmabábut égettek el. Sok családban még ma is az a szokás, hogy ezen a napon valamilyen zöld növényből készült ételt esznek, a neve is a napnak - zöldcsütörtök.

Nagypéntekhez babonás félelmek fűződnek. Vidéken sokfelé tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret, mert az kővé vált volna, nem mostak ruhát, mert aki azt felvette volna, utána meghal, de még fonni sem fontak. Ezzel szemben nagypénteken a kút friss vizében mosakodni védelmet jelentett a betegségekkel szemben. A gazdaasszonyok a házkörül felsepertek, mert a bajt is kiseperték a piszokkal együtt. A lányok hosszú hajukból levágtak egy kicsit, hogy hosszabbra nőjön, az asszonyok az ágyneműt a kerítésre rakták, hogy az ártalmas szellemek eltűnjenek belőle. A fiatalemberek ezen a napon a templom előtt gyülekeztek, onnan indultak a határkerülésre. Kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.

A húsvéti vigília liturgiája a víz- és tűzszenteléssel kezdődik. Az új tűz a feltámadó Krisztus, a remény szimbóluma. Ismét világosság gyúl. Bár Nyugat-Európában nem, nálunk közismert a feltámadási körmenet.

Húsvét vasárnapja a női munkákat tiltó nap volt, nem volt szabad seperni, főzni, mosni. Senki ne keressen öszszefüggést, de aznap az állatokat sem fogták be munkára. A negyvennapos böjt végén ünnepi asztalhoz szokás ülni, melynek része a füstölt sonka, a tojás, a torma, a túró és a kalács. Az ételeket sok helyen a pap a mai napig megáldja. Görög katolikus testvéreinknél mindenki sietett ezekkel a megszentelt ételekkel haza, mert a hagyomány szerint aki utoljára marad, az még abban az esztendőben meghal. Az ilyenkor fogyasztott ételeknek szimbolikus jelentésük van. A tojás például az élet, az átváltozás, az újjászületés archaikus jelképe, mely a keresztényeknek Krisztus feltámadását is jelképezi. A húsvéti sonkát, vagy bárányt - mely a zsidóság Egyiptomból való menekülésére is utal, sokfelé úgy eszik, hogy nem törik benne el a csontot, sőt azt a ház kéményére helyezik, mely megvéd a villámcsapástól, máshol a tűzkárok elriasztására használják. A tormának, hagymának gonoszűző szerepe van, de a templomban megáldott sót például még az állatok takarmányába is belekeverték, hogy jobban fejlődjenek. Voltak olyan területei az országnak, ahol a megszentelt ételek morzsáit az állatoknak vitték, illetve a földeken szórták szét, hogy jobb legyen a termés.

Húsvéthétfő a locsolkodás napja. Már a XVII. századból maradt írásos emlékünk erről a népszokásról. A víz megtisztít, megújít. Régen a fiúk kútvízzel, vödörből öntötték le a lányokat, mára már a kölnivíz a szokás, főleg a városokban. Vannak, akik bibliai eredetet vélnek e szokásban felfedezni. Egy hagyomány szerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadását felfedező és ennek nagyon örvendező asszonyokat igyekeztek vízzel elcsendesíteni.

Erdélyben a fiúk a lányok kapujára nyírfaágat tűznek, másnap pedig csapatostul kérnek bebocsáttatást, és kímélettelenül megöntözik vödörből a választottjukat. A lányok a locsolóknak piros vagy hímes tojást adnak ezután.

Manapság az üzleteket húsvétkor ellepik a csokinyuszik, sokan kapnak élő nyulat. Honnan származhat e szokás? Miért kerül a nyúl a tojás mellé? Ez valószínűleg egy félreértésen alapul. Egykor a német földesuraknak a nép húsvétkor köteles volt gyöngytyúkot adni tojással. Az állat neve németül Haselhuhn. Ezt lerövidítve gyakran nevezték Haslnek. A nyúl német neve viszont Hase. A kettő keveredéséből alakulhatott tehát ki a nyúl, amely tojások közt ül. Félreértés régen sok mindenből adódhatott. Amikor még nem tudták, hogy az állatok milyen rendszerbe sorolhatók, de a hústilalom a böjtben megvolt, a vadkacsát nyugodtan ették az emberek - hiszen az vízi állat, mint a hal. Halat pedig lehet és lehetett enni ugyebár...

Hitvilágunk ősi szimbólumai, népi hagyományunk számtalan emléke fűződik még ehhez az ünnephez. Megváltozott világunkban sok-sok szokás eltűnt, kihalt, feledésbe merült már. Kevéske még megmaradt, azokra vigyázzunk, hogy pár évtized múlva nehogy ezeket is már csak a kutatók feljegyzéseiből ismerhessük.

Bókay László

Fotó: Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu