Klimt és a századforduló világa - filmen

"Festő vagyok, aki napról napra reggeltől estig csak fest"- mondta magáról Gustav Klimt (1862-1919), a világhírű osztrák festő, a szecesszió művészeti mozgalmának megalapítója, az állami kultúrától mentes művészi szabadság híve, aki elsőként ismerte el az építészetet, a textil- és bútortervezést a festészettel egyenlő művészi megjelenési formaként. Az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet kapott, a nemzetközi festészeti világkiállításon pedig 1911-ben Rómában első díjas lett. Tisztelte Auguste Rodint, aki "viszontcsodálta" őt. Amikor új irányzatot képviselő Fakultätsbilder című allegória-képei nyilvános vitát szültek, megtagadta a művek átadását a hivatalos állami megbízónak, visszafizette az előleget, és letette az ecsetet. Felbecsülhetetlen értékű életművét viharos viták és elismerések kísérték...

Az osztrák filmkultúra kevés Hollywood által súlyozott sztárt és filmet mondhat magáénak, a Klimt bécsi premierje azonban lázba hozta az európai és tengerentúli filmszakmát, legalábbis ami az amerikai, német, francia, olasz sztárparádé (John Malkovich, Veronika Ferres, Saffron Burrows, Sandra Caccareli, Nikolai Kinski) fogadtatását illeti. A film ötlete egy chilei születésű rendező és forgatókönyvíró, Raoúl Ruiz fejéből pattant ki. Ihletője Schnitzler osztrák orvos-író lélekelemző irodalma és az amerikai John Malkovich korábbi alakítása volt, Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének filmváltozatában.

Mi vonzotta Malkovich-ot - a korábban jobbára összeesküvő, sötét, aszociális embertípust alakító színészt - Klimt alakjának megformálásában? - KlimtésSchielefestményeinek esztétikája, a szépség és érzelmek gazdagsága, egy különleges világ, melyben nagy horderejű viták, elemzések, irányzatok csaptak össze művészetben, filozófiában, pszichológiában egy izgató, kellemesen hátborzongató, nőiesen csábító városban, Bécsben! - válaszolta a művész.

Amit a filmvásznon látunk: a barát és nagynevű kortárs, Egon Schiele a haldokló Gustav Klimt portréján dolgozik. A távozni készülő alig hallhatóan virágokat emleget. Szavai nyomán a jelen áttűnik a múlt emlékképeibe, melyek találkozások kortárs művészekkel, modellekkel, szépasszonyokkal, támogatókkal, ellenségekkel. Egy erotikus valóságfantázia képsorözöne, amely schnitzleri körhintaként érzelemmel, érzékiséggel, kielégületlen kívánságokkal és impulzív kifejezőerővel párosul. Valóság és illúzió, csábítás és megtévesztés, vonzások és választások keverednek egymással a képernyőn a nézőt kápráztatva, a filmművészt tudatalatti engedelmes rendezői utasítás követésére kényszerítve. Ruiz apró történelmi jelenetek, Schnitzlertől, Polgártól vett finom idézetek, továbbá kitalált jelenetek egybefonásával a Fine de Siécle művészi lázálmának hű tükrét adja.

- A film számomra olyan, mint a keringő - mondja a rendező -, pontosabban, mint Raveltől a La Valse. Gyászzeneként kezdődik, majd érzelmi magasságokba tör és szinte meghökkentő tréfásan hal el. Ha két szóval kellene jellemezni a filmet, számomra a Klimt kábulat és mámor.

A filmben mindez úgy valósul meg, hogy a rendező "táncoló kameramozgással", a képek nyugtalanságát egy valcer pillanatfelvételeinek egymásutániságával ötvözi. Eszköz ez, melynek segítségével a Ruiz által megragadott pillanat ugyanabban a másodpercben szerte is foszlik.

Szó sincs Klimt 1900 és 1919 közötti igazi életrajzáról. A festő akadémizmus és modern irányzatok közötti őrlődése, az államilag támogatott befolyásolt művészet és az egyéni művészi szárnyalás közötti szabadság és ennek a gyengébb nem általi befolyásolása mesteri képekben örökítődik meg. Szó van egy "ghost-storyról" is, amely egyben a kor politikai szemléletének szimbóluma. Mindez egy magas rangú hivatalnok figurájában személyesül meg, aki árnyékként követi Klimtet, emlékeztetve a politika hatalmára, és kísértve a kitörésre, mely mintha csak az ördöggel kötendő paktum formájában lenne lehetséges. Ez a művészet, de más a realitás: Klimt, a legalább tizennyolc törvénytelen gyermek atyja örvend gyermekeinek, és tehetősségéhez mérten támogatja az édesanyákat...

A történelmi háttérrel ötvözött virtuóz Klimt-hommage-t egyébként áthatja a nők korabeli szerepének ábrázolása és annak megítélése is. Friedrich Nietzsche azt írja Vidám tudományok című munkájában: "A nő képét a férfi teremti meg magának, a nő csupán idomul ahhoz viselkedésében." A korabeli polgári társadalom hivatalos prűd proklamációjával szemben állt a művészvilág színfalak mögötti szabadelvűsége. Kik voltak Klimt hölgyei? Barátok, mecénások, gyűjtők feleségei, kiknek - míg a férjek a mester mecénásai voltak - az esztétikai élvezet és izgalmas kaland jutott. Otto Weininger, a kor másik divatos filozófus-esztétája szerint a "nő jelentéktelen semmiség, aki valamivé csak a férfi oldalán válhat. A nő csupán természet, míg a férfi maga a kultúra!" Ugyanakkor mivel a nő semmi, akár minden is lehet, vallotta a kor, és megteremtette a femme fatalt, a végzet asszonyát. E Viennese Beauty érzelem- és színgazdag ornamentikával díszített világának mozgóképes változata a Klimt-film. Izgalmas, mértéktartó, esztétikus...

Reviczky

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu