Ha nincs gyerek, nincs élet...

Böjte Csaba ferences szerzetes a szeretet útjairól

Isten belénk vetett bizalmát nagycsütörtök és nagypéntek sem veszi el. Van jövő, van tovább, van holnap. Adná az Úr, hogy minél kevesebb nagypéntek legyen és minél több Isten melletti döntés, hiszen az ember ajándékba kapta ezt a világot. Milyen jó lenne, ha nem kiabálnánk kígyót-békát egymásra, s a kereszten, a Golgotán is ki tudnánk tartani a szeretetben. Igaz, ehhez sokkal jobban kellene bíznunk Istenben, önmagunkban és egymásban...

Böjte Csaba ferences szerzetes atya gondolatai Kaposváron hangzottak el. A dévai plébános, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke nagyböjti elmélkedésein mérhetetlen egyszerűséggel és közvetlenséggel beszélt a hit titkáról, a gyakran túlbonyolított életről, az öröm és a bizodalom hiányáról, s természetesen a tizenkét intézményben élő, ezernégyszáz "gyerekéről" is szólt - mondandóját gyakran fűszerezve humorral. Csaba testvér - szereti, ha így szólítják -, Budapest, Máriabesnyő és Kerekegyháza után érkezett a somogyi megyeszékhelyre, és a Szent Imre templomban, valamint a katolikus gimnáziumban tartott nagyböjti lelkigyakorlatot, de a KÉSZ kaposvári csoportjának is vendége volt. A múlt hét végén a miskolci jezsuita gimnázium tanárai, diákjai is hallhatták őt, aki arra szegődött, hogy megmentse és magához ölelje elhagyott, nyomorúságban élő erdélyi védenceit.

Amikor arról faggattam, e missziós munkában az öröm, az elégedettség, a folyamatos segítség mellett milyen kudarcok érték, ezt válaszolta:

- Nagyapám mindig arra tanított: ha levágok egy százkilós disznót, abból nem lesz száz kiló kolbász. Logikus, hogy egy köbméter kivágott fából nem lesz egy köbméter deszka. Száz százalékosan tehát nem érik be erőfeszítéseink gyümölcse, de messze több az öröm, a fény az életemben mint a szomorúság. Érdemes gyümölcsöt termeszteni, még ha lesz közte egy-két kukacos is, és érdemes apostolokat gyűjteni magunk köré, még ha lesz köztük egy-két Judás is.

Böjte atya büszkén mesélte el: egy kislány ötödikes korában hozzájuk került, és gyámolításuk ellenére nyolcadikban megbukott. Egyszer maga mellé ültette az autóban, s míg szaladtak a kilométerek, folyamatosan bíztatta jóra, szépre, s lelkesítette töretlenül, de a kislány mindvégig üveges szemmel nézett előre. Amikor megkérdezte tőle: mire gondolsz most, akkor azt felelte: számolja a csíkokat az út közepén, s már a hatezernégyszázötvenediknél tart. Csaba testvér elkedvetlenedve vette tudomásul: semmilyen hatása nincs a szónak, és ő akár rongyosra is beszélheti a száját, akkor sem lesz foganatja az intelmeknek. Aztán az élet rácáfolt erre; az egykori bakfislány az ország harmadik legjobbjaként jutott be a kolozsvári egyetem pszichológia szakára.

Böjte atya fő célja, hogy élő, eleven, nagykorú keresztényekből álló közösségeket hozzon létre, s formáljon, természetesen elsősorban Erdélyben. Hiszi, hogy minden gyerek, s minden felnőtt nyitott a végtelenre, a szeretetre, a jóságra, s benne él az önkifejezés vágya-reménye. A ferences szerzetes vallja: Isten a mai világba gyerekbe csomagolja a maga ajándékát, s neki csupán az a dolga, hogy folyamatosan bontogassa ezeket az apró ajándékokat. A nagy dolgokat Isten végzi el. Ő hozza elé az embereket is: "Csaba testvér, szívesen segítenék; az életemből egy vagy két évet neked és a gyerekeknek adok."

- Ha van valahol egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye már valaki őt is ölbe, akkor biztos, hogy van valahol egy nő vagy egy férfi, aki arra vágyik, hogy végre ő is ölbe venne már egy gyereket, s egészen biztos, hogy van valahol egy ház, amelyik arra vár, hogy poros csendjét felverje a gyerekzsivaj - állítja Csaba testvér, aki szerint nem olyan gonosz és kegyetlen a világ, mint amilyennek sokan gondolják. Minél több gonddal-bajjal találkozik, annál több nagyszerű emberrel hoz össze a sors; Magyarországon, az anyaországban - amelynek sokat köszönhet -, éppúgy mint Ausztriában, Németországban és Romániában.

Amikor Böjte atya arról beszélt lapunknak, hogy elérkezik majd az az idő, amikor nem lesz mindegy, hogy miként nő fel egy gyerek, s a társadalomnak is fontos lesz, hogy összeszedje, nevelje, szeresse a kallódó lurkókat - hiszen idővel potenciális adófizető állampolgárok lesznek, s nem pedig börtöntöltelékek, munkanélküliek, csavargók - óhatatlanul felvetődött bennem: de csak akkor, ha hagyják, hogy megszülessenek a gyerekek, nem pedig jogosítványt adnak a 18 éves lányok (nők) kezébe, hogy sterilizáltathatják magukat. Úgy, mint ahogy a Magyar Alkotmánybíróság rendelkezett legutóbb.

- Ha nincs gyerek, nincs élet - reflektált Csaba testvér. - Ez a személy és a társadalom önzéséről szól, s ha kevesebb gyerek születik, kevesebb óvónőre, tanítónőre, gyed-re, gyes-re, himlő elleni oltásra van szükség. Pedig aki elveszíti Jézusért, s az evangéliumért az életét, az megnyeri azt. Aki kényelmesen akar élni, az viszont elveszíti azt. Ha a magyar nemzet nem a szeretet, az evangélium útján akar járni, akkor mint egy száraz ág, leszárad majd az emberiség nagy törzséről, és egyszer csak elsodorja a szél. Isten pedig az élet mellett döntött, akik viszont az élet ellen hozzák meg a paragrafusaikat, istentelen világban élve, a halál mellett protestálnak. Nem véletlenül mondta II. János Pál pápa, hogy a halál kultúrája dúl Európában.

S hogy miként változtathatunk ezen?

Böjte atya szerint meg kellene végre tanulnunk - úgy, ahogy Jézus tette - megmaradni mindvégig a szeretet útján és megbocsátani azoknak, akik nem tudják, mit cselekszenek. A keresztény ember kell legyen a világ sava-borsa, kovásza. De ehhez a jelenleginél sokkal nagyobb életörömnek kell lenni bennünk, és többször térdre kellene borulnunk azzal, hogy: Köszönöm, mennyei Atyám a fizikai létemet, nemzetemet, egyházamat, hitemet!

Lőrincz Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu