A pápák és a kapitalizmus

Erőteljes propaganda sugallja, hogy az emberiség problémáit "a piac" szerepének folytonos növelése fogja megoldani; az ezzel ellentétes érvekre nyomban a populizmus vagy éppen a marxista nosztalgiázás bélyegét sütik. Alig esik szó arról, hogy a katolikus egyház szociális tanítása éppenséggel a kapitalizmus embertelenségével szemben fogalmazódott meg. A tisztánlátás érdekében itt az ideje, hogy az eredeti forrásokhoz forduljunk.

"Korunk a munkásokat védtelenül kiszolgáltatta a munkaadók embertelenségének és korlátlan nyereségvágyának..., néhány dúsgazdag ember a szegények hatalmas tömegeire rakhatta a szolgaság jármát."

"A hatalmat azok tudják a legkíméletlenebbül gyakorolni, akik a pénztőkét birtokolják (...) és akaratuk ellenére senki még csak lélegzethez sem juthat. (...) A gazdasági verseny korlátlan szabadsága (...) csak a legerősebbeket hagyja meg az élők sorában (...) akik a legkevesebbet sem foglalkoznak a lelkiismeretükkel. (...) Az éppoly átkos halálfolyam, a nemzetközi finánctőke, avagy ťnemzetközi imperializmusŤ, melynek jelszava ez: ťOtt a haza, ahol a jólétŤ. (...) Ne hagyjuk ki azokat a minden hájjal megkent gazfickókat sem, (...) akik szégyentelenül az emberek alantas ösztöneire építenek, hogy ezeknek az ösztönöknek a felkorbácsolásából húzzanak hasznot."

"Hatalmas munkástömegek (...) olyan alacsony bért kapnak, hogy családjukkal együtt emberhez minden szempontból méltatlan körülmények között kell élniük. (...) a többség elképesztő nyomorával egy szűk réteg gazdagsága és a szegények nyomorát szemérmetlenül arcul csapó, nyílt pazarlása áll szemben."

"A tulajdonból szerzett jövedelem felhasználása nem hagyható rá az emberek szabad döntésére, ki kell zárni az ilyen típusú nyerészkedés lehetőségét. Nem tűrhető el, hogy azok a polgárok, akiknek kiugróan magas jövedelme a nemzeti erőforrásokból és mások munkájából származik, e jövedelem jelentős részét kizárólag személyes érdekből külföldön helyezzék el."

"Vannak a kevesek, kik sokat birtokolnak..., és vannak a sokak..., akik az elemi javak hiányában alapvető emberi hivatásuknak nem tudnak megfelelni."

A liberalizmus mai újhulláma idején e gondolatok könynyen megkaphatják az "antikapitalista rögeszmék" minősítést, holott - XIII. Leótól II. János Pálig - a pápák szociális enciklikáiból valók. Láthatjuk, a kapitalizmus bírálata nem a marxizmus privilégiuma. Ellenkezőleg, ezen alapműveket éppenséggel a marxizmus riasztó térnyerése ihlette. Szerzői ugyanakkor éles szemmel mutattak rá a liberalizmus fedőideológiája mögött kibontakozó kapitalizmus embertelenségére is. Ma, amikor a "rendszerváltás" leple alatt ismét a szabályozatlan kapitalizmus nem is olyan lopakodó visszatértének válunk szenvedő alanyaivá, ajánlatos óvatos távolságtartással kezelnünk a szabadpiaci ideológiákat, még ha azok "konzervatív" vagy "jobboldali" köntösben tűnnek is fel. Az elmúlt másfél évtized társadalmi igazságtalanságai egyre többek figyelmét irányították a valódi európai kereszténydemokráciára, amelynek gyakorlatát II. János Pál így méltatja: "Néhány országban tanúi vagyunk egy pozitív erőfeszítésnek, hogy felépítsenek egy szociális igazságosságtól áthatott demokratikus társadalmat (...) igyekeznek elkerülni, hogy a piaci mechanizmusok legyenek az emberi élet egészének egyedüli meghatározó tényezői, és alá akarják rendelni ezeket a mechanizmusokat a nyilvános ellenőrzésnek."

A konzervativizmus-vitáknak az az alapproblematikája, hogy az egyesek által mintának ajánlott angolszász világban a gazdasági, illetve a szellemi-kulturális politikai filozófiák (és praxisok) piacán jobbára csak bizarr keverékek kaphatók: a társadalmi szolidaritás abortusz- és homoszexualitás-pártolással, kulturál-nihilizmussal, míg a családpártiság és értékközpontúság "hulljon a férgese" mentalitású szociáldarvinizmussal és iraki típusú imperializmussal csomagban kapható. Ám semmi nem kényszerít arra, hogy eszméinket az angolszász világból importáljuk (különösen kritikátlanul). Hagyományainkkal harmóniában lévő s a gyakorlatban is működőképesnek bizonyult mintákat közelebb is találhatunk.

Alternatíva - a keresztény ihletésű szociális piacgazdaság

A mai magyar jobboldal azzal kénytelen szembesülni, hogy a már eleve nem problémamentes angolszász konzervativizmus európai és keresztény szemmel nézve kezd még elfogadhatatlanabbá válni. Társadalompolitikájában II. János Pál aggodalma igazolódik be: "A marxista rendszer bukása után fennáll a veszélye annak, hogy olyan radikális kapitalista ideológia terjed el, amely (...) vakon bízik abban, hogy a piac erőinek szabad fejlődése mindent meg fog oldani"; agresszív világuralmi törekvéseit pedig világszerte szinte egyhangú elutasítás övezi. Az amerikai fogyasztási kultúra és médiatizált tömegdemokrácia fegyveres exportja sérti a nemzetek, kultúrák, civilizációk egyenrangúságának elvét. Rossz emlékű diktátorok mentalitását idézi, akik alacsonyabb rendűnek tartották az általuk leigázott civilizáció egész közösség-, kultúra- és társadalomszervező rendjét.

Miért ne fordulnánk a pápák szociális útmutatásai és az európai integráció alapító atyáinak ezen alapuló praxisa felé? Miért kell félnünk XII. Piusz szavaitól: "Mindenkinek joga van anyagi javakkal biztosítania életfeltételeit (...) e jog hatálya erősebb a magántulajdon jogánál is", vagy "az egyház, amikor a magántulajdon jogát védi, (...) a legkevésbé sem törekszik a jelenlegi helyzet változatlan fenntartására (...) még ennél is kevésbé kel a gazdagok, a plutokrácia védelmére, semmibe véve a szegények, a vagyontalanok jogait".

Miért lenne marxista eltévelyedés VI. Pálra hallgatni: "Senkinek sem szabad a maga kizárólagos használatára fenntartania a szükségleteit meghaladó javakat akkor, amikor a többiek még a szükséges létminimummal sem rendelkeznek. (...) Ha pedig a szerzett magánjogok ellentétbe kerülnek a közösség alapvető szükségleteivel, az államvezetés feladata, hogy (...) megoldást keressen. (...) A közjó érdeke olykor a kisajátítást is szükségessé teszi, ha egy birtok a közösség jólétének kerékkötőjévé válik."

Azért, mert nagyhatalmú pénzügyi körök az ellenkezőjét állítják, miért kellene megtagadnunk XI. Piusz intését: "A szabadversenyt meghatározott és az őt megillető korlátok közé kell terelni, és még inkább a gazdasági hatalmat kell hatékony eszközökkel alárendelni az állami tekintélynek. (...) Bizonyos típusú javaknak az állam részére való fenntartását méltán lehet megkövetelni, mivel ezek birtoklása olyan nagy hatalmat jelent, hogy a közösség érdekének veszélyeztetése nélkül magánembereknek át nem engedhető."

Miért ne árnyalhatnánk a teljesítményelvet XXIII. János szavaival: "Egyes kisebb jelentőségű vagy kétes társadalmi haszonnal járó munkákat (...) túlfizetnek, míg derék és szorgalmas dolgozók egész rétegeit, akik hasznos és munkaigényes tevékenységet folytatnak, alapvető szükségleteiket sem kielégítő mértékben béreznek."

A privatizálás elkerülhetetlenségét hallva miért ne fontolhatnánk meg János pápa szavait: "Mindenkinek, de főként az állam vezetőinek elsősorban azon kell fáradozniok, hogy az alapvető közszolgáltatásokat a vidéken is megfelelően fejleszszék, az úthálózatot, a közlekedést, a szállítási, postai és távközlési hálózatot, az egészséges ivóvíz-szolgáltatást, a lakásépítést, az orvosi és gyógyszertári ellátást, az általános és szakiskolai rendszert."

Magyarországon két jelentős korszakban is kísérleteztek az angolszász konzervativizmus meghonosításával. A kiegyezést követő "boldog békeidőkben" az általános választójogot azért nem vezették be, mert Tiszáék tudták, a demokratikus szabályok a rendszer azonnali elsöprését eredményeznék. Ma azonban az általános választójog adottság, s hogy e keretek között mire képes térségünkben az angolszász konzervativizmus, azt az 1939-es első titkos választás, a nyilasok rémületes előretörése, valamint a háború után a baloldali blokk viszonylag magas támogatottsága egyként viszszatükrözte.

A kontinentális Európa egyszer már meghozta az ítéletet a nácizmus és a kommunizmus kettős satujába vezető liberális kapitalizmusról, s a szociális piacgazdaság létrehozásával működőképes alternatívát tudott vele szembeállítani. Ma - éppen az angolszász konzervativizmus zászlaja alatt - e rendszer szétverése került napirendre, amit a rendszerváltó országok mint kísérleti nyulak már a saját bőrükön érezhetnek. Aligha méltányos a polgári politikusok szemére vetni, hogy e konfliktusban Amerikával, a világhódító újimperializmussal és a szociáldarwinizmussal szemben Európa, a kultúrák együttműködése és a keresztény ihletésű szociális piacgazdaság mellett teszik le voksukat.

Krómer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu