A közömbösekért, a kívülállókért is felelősséget érzünk

Csak akkor eredményes, ha Istentől kérjük

Beszélgetés a tizenöt éves püspöki jubileumát ünneplő
Pápai Lajos győri megyés püspökkel

Püspök úr, tizenöt évvel ezelőtt, amikor átvette a győri egyházmegyét, milyen viszonyokat talált? 1991-et írtunk, mely dátum önmagában sokatmondó...

- A rendszerváltozás első időszakát éltük. Az egyházmegyében számos olyan pozitív dologgal találkoztam, melyek Veszprémben nem voltak meg. Ott már csak templomi hitoktatás folyt, itt viszont számos helyen - és nagy számban - még iskolai hittanra jártak a gyerekek, különösen a Rábaközben. Azóta azonban ezen a területen új keletű nehézséggel kell szembenéznünk. A határ megnyitása következtében a nyugati gyakorlati materializmus térhódításával jelentősen megváltoztak a viszonyok. Sokan dolgoznak külföldön, s ez kezdi éreztetni negatív hatását az addig viszonylag zárt területnek tekinthető országrész hitéletében.

Győrben, ellentétben a veszprémi egyházmegyével, ahol Badalik Bertalan megyés püspököt hosszú ideig házi őrizetben tartották a távoli Hejcén, az úgynevezett szocializmus évtizedeiben végig működhetett megyés püspök. Ennek következtében valamivel nagyobb szervezettség és rend maradhatott fönn egyházkormányzati tekintetben. Ugyanezt láttam a szeged-csanádi egyházmegyében is, amikor a szegedi szemináriumban tanítottam.

Hogyan kezdődött az újraépítkezés?

Idekerülésemkor Mosonmagyaróváron már elkezdték egy katolikus óvoda és iskola szervezését, majd módszeresen beindítottuk a többi egyházi iskolát. Láttam, mennyire nehéz feladat ez, hiszen óriási ellenszéllel kellett megküzdenünk korábban Veszprémben, a Padányi Bíró Márton-iskola megindításakor. A győri egyházmegyében a média kevésbé kapott fel - negatív, egyházellenes beállítással - kreált ügyeket az intézmények visszaállítása vagy újak alapítása során, mint másutt.

Új lehetőséget jelentett a karitász újjászervezése, amiről előtte nemigen lehetett még csak beszélni sem, illetve az ifjúsági pasztoráció. Tovább folytak a hivatástisztázó lelkigyakorlatok, s a hitoktatás, immár szabadabb körülmények között. Megjelentek a világi hitoktatók, ma kétszázötven körül van a számuk. Nélkülük aligha tudnánk végezni a hitoktatást. A templomtatarozások, a plébániák fölújítása tervszerűen folyik, mint ahogyan megújult a püspökség és a székesegyház, illetve a szeminárium is. Ez utóbbi színvonalát jelentősen emeltük, ennek következtében affiliálódtunk, kapcsolódunk a lateráni egyetemhez.

Melyek az idei év legfontosabb eseményei?

- A püspöki kar által tavaly meghirdetett ima- és engesztelő évben az egyházmegye nagy búcsúhelyein találkozókat szervezünk, ahová igyekszem magam is eljutni. Az engesztelő év keretében meghívott a felvidéki magyar közösség is, Oros János nagyszombati segédpüspök pedig nálunk járt az Apor Vilmos emlékére rendezett ünnepségen.

A szlovák és a magyar püspöki kar részéről egyaránt találkozunk igyekezettel, hogy a két nép közötti, a történelem által megterhelt múlt oldódjék. A szomszédos népekkel, a határon túli magyarsággal másutt is hasonló kezdeményezések indultak. Ezek nem aktuálpolitikai törekvések, hanem sokkal mélyebb szándék a nemzeti és nemzetiségi kérdés megoldására a hívő ember szemszögéből.

Az ifjúság keresztény nevelése különösen fontos, s püspök úr ezt mindig előtérbe helyezi.

- A rendszerváltással egyre többen keresztelkednek meg fölnőttkorban. A bérmálásra mindenütt a nyolcadik osztály elvégzése után kerül sor, s ezt úgy tudjuk megoldani, hogy valamennyi plébánián évente bérmálunk.

Az általános iskolások körében egyre nehezebbé válik a hitoktatás. Nem tudom, hogy a korszellem vagy a tudatos rontás következtében, de alig lehet emberi módon szót érteni velük. Mintha most kezdene beérni a tudatos erkölcsi züllesztés, s a fegyelmezetlenséget "elősegíti", hogy a pedagógusok szinte tehetetlenek, a gyerekek tisztában vannak a jogaikkal, de a kötelességeikkel nem. S most már olyan fiatalok járnak iskolába, akiknek a szülei, de már a nagyszülei sem kaptak komoly vallásos nevelést.

Az erkölcsi föllazítás Nyugaton is létezik, a családok szétzilálása, az értékek, a tisztelet semmibevétele folyik ott is. Jóindulattal tételezzük föl, a korszellem műve ez, roszszabb indulattal föltételezhető, hogy tudatos rombolásról van szó. Nekünk ezzel szembe kell néznünk.

Mit tehet az egyház? Nem kell-e esetleg markánsabban megnyilatkoznia az ártó, emberellenes ideológiákkal szemben?

- Prédikációimban gyakorta beszélek arról, hogy ma számos keresztényt lelki skizofrénia jellemez. Szóban azt mondják, keresztények, de amikor ennek megélésére kerül sor, mintha nem hinnének abban, hogy ma is lehet keresztényként élni. Sokan keresik föl a lelkipásztort azzal: szeretnének templomba járni, de nem érnek rá, gyerekeit keresztényi módon nevelné, de ellenhatásként ott az iskola, a szórakozóhelyek és a többi... a fiatalok elmondják, szép dolog a házasság, de a fiatalok már a házasság előtt együtt élnek, s akkor tulajdonképpen minek összeházasodni...

Egyszer végre nyíltan és világosan ki kell mondani, hogy aki így beszél, az már döntött, de Krisztus ellenében döntött. Ha ezt hangsúlyozzuk, lehet, hogy kezdetben nehezen, de megkezdődhet a megújulás.

Az egyházban a megújulás nem úgy szokott végbemenni, hogy a többség rádöbben, addig rossz úton járt, sokkal inkább úgy, hogy egy-két kis mag kicsírázik, valami jó kezdődik - a történelemben ilyen volt például a clunyi reform, Szent Ferenc, a trentói zsinat után a szentek -, s a fiatalok, akik előbb-utóbb megcsömörlenek a nihilizmustól, fölismerik az értékeket, s azokat követik. Ebben bízom, s bizonyos jeleit már ma is látom.

Az állam és az egyház viszonyának alakulását hogyan látja a tizenöt évben?

- Az állam és az egyház szétválasztására jogi szempontból sor került. A vallás- és lelkiismereti szabadságot törvény rögzíti. S éppen ebből adódnak azok a közös ügyek, melyek miatt sokak számára úgy tűnik, a szétválasztás nem teljes. Szemben a kommunista diktatúrával, az oktatás immár nem állami monopólium. A szülőknek joguk van világnézetük szerint megválasztani, milyen iskolába járjanak gyermekeik, ugyanakkor a közoktatás fönntartása - a közfeladatot átvállaló egyházi iskolák esetében is - az állam kötelessége. Hiszen az egyházi iskolát választó szülők is ugyanolyan állampolgárok, ugyanúgy fizetnek adót, mint mások.

Születtek megállapodások, melyek az esélyegyenlőségi törvény alapján ugyanolyan esélyt biztosítanak a katolikus szülőknek, mint azoknak, akik állami iskolába íratják be gyermeküket. Ám az éppen hatalmon lévő kormányok világnézete szerint lehetett érezni, az egyik pozitívabban állt hozzá ehhez - nem azzal, hogy kivételezett, hanem azzal, hogy megtartotta a törvényt -, a másik negatívabban.

A legutóbbi két évben demonstrálnunk kellett, hogy az egyházi iskolák megkapják a jogos anyagi juttatást, s ez a kérdés máig rendezetlen. Tavaly és idén úgyszintén kénytelenek vagyunk az Alkotmánybírósághoz fordulni. S ami még fájóbb: a médiában ezt úgy állítják be, mintha eddig is többet kaptunk volna, s most még többet akarnánk. Hiába mondunk tényeket, pontos adatokat, a velünk szemben állók megrántják a vállukat, s marad minden a régiben.

A békés demonstráción is megfogalmaztam: végső soron nem pénzkérdésről, hanem a gyermekek és a szülők jogairól van szó, s ez a jogállamiság kérdését veti föl. Ha minden évben aggódnunk kell szeptember táján, hogy az állam vajon megtartja-e a törvényeket, betartja-e az Alkotmány előírásait, akkor nem lehet komoly munkát végezni. Amikor pedig az egyházi iskolák célja, hogy a diákok tisztességesen tanulva, megfelelő nevelést kapva, az egyháznak és az államnak építő személyiségei legyenek. Arról nem is szólva, hogy a mi iskoláink nem elitiskolák, nem luxusiskolák abban az értelemben, hogy az úgynevezett társadalmi elitet fogadják be. Csak egyetlen adat: a mi iskoláinkba messze több roma származású gyermek jár, mint az önkormányzati iskolákba, sokkal több szociális szempontból rászoruló.

Mit kíván a mai magyar iskolás nemzedékeknek, a magyar ifjúságnak?

- Mindenkiért, nemcsak a keresztényekért, hanem a közömbösekért és a kívülállókért is felelősséget érzünk. Fontos lenne, hogy a magyar iskolarendszer ne csak tanítson, hanem neveljen is. A nyugati reformokból azt kell átvennünk, ami hasznos, s amivel kapcsolatban jobb hagyományaink vannak, azt nem szabad föladni. Gondolok a kiváló magyar középiskolai rendszerre.

Amikor a magyar emigráns ciszterciek gimnáziumot alapítottak Amerikában, rendkívüli újdonságnak számított az osztályfőnöki beosztás, ami Amerikában ismeretlen. Nem a ciszterciek alkalmazkodtak, hanem az ottaniak vették át ezt a jó megoldást.

Egyházi iskoláinkban azt szeretném, ha lassan minden pedagógus hitvalló lenne. S ismét hangsúlyozom: jót tenne az egyházi iskoláknak - nem rendkívüli kívánság ez -, ha végre olyan finanszírozási rendszer jönne létre, hogy ne kelljen minden évben izgulni, a kormányok megtartják-e vagy sem.

Milyennek látja a magyar társadalom állapotát?

- Amit ezzel kapcsolatban az év eleji püspökkari körlevél megfogalmazott, azt pontosnak és fontosnak tartom. Minden szinten tudatosítanunk kell: ha valaki keresztény hívő, akkor keresztény hite szerint is kell élnie. Ne legyen olyan, mint ami megtörtént: a szülő bement panaszkodni, hogy cseréljék ki a hittankönyvet, mert emberi jogok elleni kitételek találhatók benne: például az a megállapítás, hogy az abortusz bűn.

Nem kötelező katolikusnak lenni, aki ellenben katolikus, vegye tudomásul, ez az egyház tanítása, s elég szomorú, hogy annyira erős a másféle hatás, hogy az abortuszt sokan emberi, személyiségi jognak tartják, nem pedig az ötödik parancsolat elleni bűnnek.

Yves de Monchaun, francia jezsuita, akit néhány nappal a háború befejezése előtt lőttek agyon a nácik, mondta egy lelkigyakorlaton: a kereszténység nem a középszerűeknek adott engedményeivel hódított, hanem azzal az igényességgel, mellyel a kiválókat késztette arra, hogy kövessék Jézus Krisztust. Ez lehet csak a példa. Mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, de bármit tehetünk, akkor van csak eredménye, ha Istentől kérjük.

Még legalább egy évtizedes főpásztori jövő áll Ön előtt. A tizenöt éves jubileum egyben készülődés az elkövetkező időkre.

- Tizenöt év alatt sok mindent sikerült megvalósítani, de valamennyiünkre jellemző - én sem vagyok kivétel -, hogy egyszerre szeretnénk mindent elérni. A tizenöt év gyorsan eltelt, az előttem álló idő sok munkára és küzdelemre ad még lehetőséget.

Szervezeti szempontból nem tervezek nagyobb újításokat az egyházmegyében. Sopronban szeretném, ha megvalósulna az egyetemi kollégium, s legyen erő és pénz a templomok, plébániák szükséges felújítására. Ez az anyagi oldala, ami szükséges ahhoz, hogy a fiatalok nevelését, a családok keresztényivé válását, a papi hivatások születését másokkal együtt előmozdítsam.

E. I.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu