A szunnyadók ébresztgetője

Kobzos Kiss Tamás énekmondó Magyar Örökség-díjas

Hosszú évek óta kísérem figyelemmel Kobzos Kiss Tamás tevékenységét, művészetét. Amit csinál és ahogyan csinálja, művészet a javából, nemes cél szolgálatába állított művészet. Nincs olyan történeti és népi hangszer, amelyen ne játszana mesterfokon. Nincs a magyar történelemnek olyan korszaka, amelynek szavát, sokszor keserves hangját ne közvetítené nekünk. Az elhivatottság korunkban ritka fokán vállalta feladatul, hogy a magyar sorsnak zenében, költészetben sűrűsödött életérzéséről számoljon be. E beszámolóban fölcsillannak korszakos fények, de megjelennek komor árnyak is.

Kárpát-medencei létünk első fél ezredévében a földrengésszerű tatárjárás ellenére is föl tudtunk kapaszkodni Európa magaslataira. Oda, ahol Szent István, Szent László és a zseniális III. Béla törzsökéből szakadt magyar szentek sora tündöklött. Nagy Lajos, Zsigmond, Mátyás krónikásai, dalnokai már a népet is megismertették a kíváncsi Európával, amely nem véletlenül származtatta nép- és országnevünket az onogur sztyeppei törzsből. Ungarn, Hongrie, Hungary, Ungheria stb.

Mohács után a mélybe jutottunk, a török hódoltság, a vallásháborúk rabszíjas, vésztörvényszékes nyomorúságára.

Mindarról, ami itt lefolyt, történészek tudósítanak, adnak képet. Van azonban a múltnak egy másféle rajzolata is, s ez az emberi lélekbe ivódott képe. Ez a kép szóban, dalban, költészetben vetül elénk; közösségi és egyéni élmények ötvözték egybe. Magán hordja a daliás idők jegyeit, s hordja a létalji vergődések nyomait. S még valamit: a csak azért is dac indulatát, az újrakezdés mozgósító erejét. Ne feledjük, hogy ebben a szó-ének kifejezte kollektív történelemábrázolásban érvényesül a köznépi költés valóságmegőrző képessége, amely a múltat sajátos megvilágításba helyezi. Reformkori irodalmárok szerint "bűvös tükör" gyanánt akkor is "híven mutatja az életet, mikor már lejárta idejét". (E költészetben "minden história, amely hagyományokban, énekekben és dalokban száll firól fira, időről időre, mint szent örökség".)

Ez a megállapítás a krónikás vagy tudósító énekekre is érvényes. Szerzőik ugyanis életszerűségre és szavahihetőségre törekedtek. Különös gonddal örökítették meg - Tinódi kifejezésével élve - a "lött dolgok"-at, és csak a valóban megtörtént eseményeket foglalták írásba. Az énekmondók szakmai hitele volt a tét.

Az időben az isteni eredetűnek tartott írás az igazmondás záloga volt. Ezért vettek igénybe hiteles forrásokat, és kérdeztek ki megbízható tanúkat, ha éppen nem lehettek jelen a megénekelt eseményen. Mindeniken nem is lehettek jelen. Tudni viszont kellett róluk. Így aztán, ahogy Tinódi írja: "...a végemléközet munkába sokat fárattam, futostam, tudakoztam, sokat es költöttem... az mi keveset írtam, igazat írtam..." Krónikásaink járták az országot, fölkeresték a végvárakat, neves udvarházakat. Hírvivői-hírhozói minőségükben mintegy élő újságként szolgáltak. Mindeközben erősítették a lelkeket, dicsőítették a vitézi eszményt, buzdítottak a török elleni összefogásra, fokozták a nemzeti érzést.

Mindezek a XVI. századhoz köthető gondolatok jutottak eszembe, amikor feladatul kaptam Kobzos Kiss Tamás laudációját. A most kitüntetett művész-tanár ugyanis bennem kezdetektől fogva Tinódi Lantos Sebestyén alakját idézi föl. Egyrészt azért, mert névhasználatukban mindketten megjelenítik jellemző jegyüket: lantos, kobzos - valójában énekmondó hivatásukat. Másrészt meg bizonyos párhuzam megvonására késztetnek engem s mindazokat, akik a török hódoltság kezdeti évtizedeire gondolnak, s most napjainkban egy másféle hódítás térfoglalását érzékelik. Érzékelik az internacionalizmus motiválta tudati-lelki erőszaktételt, amely nem most kezdődött el. A globalizáció konzumdinamizmusában tempót váltott, s egyre fájóbb sebeket ejt. Már-már nemzeti létünket érinti. Idejétmúlttá vélelmezi ezer év jaja-baja-öröme formálta magyarságtudatunkat, és avíttnak tartva a külső kamrába helyezné például történeti énekköltésünket is. Tinódi és társai a félhold árnyékában tették a magukét. Kobzos Kiss Tamás a mammon nyomásában teszi a magáét. Megszólaltatja a múltat, láttatja küzdelmeit, fölmutatja értékeit, de a jövőre is gondol; figyel a fiatalokra. Az Óbudai Népzenei Iskolában immár húsz éve - másfél évtizede igazgatóként - nyitogatja a szemeket, fényesíti a lelkeket. Nem áll meg a határoknál. Széles e világnak is megmutatja, mi a magyarság helye, történelmi szerepe, mi a szellemi hozadéka az európai népek közösségében. Hol egyedül, hol hazai és nemzetközi együttesekkel járja Európát és Kis-Ázsiát, eljut a távoli kontinensekre is: az Egyesült Államokba, Japánba, Kínába. Bartók, Kodály, Lajtha bőven merített a magyar nép zenei hagyományából, majd nagyszerű alkotásaikban tárták a világ elé annak gazdagságát. Kobzos Kiss Tamás egyenesben közvetíti letűnt századaink veretes költői örökségét, s éltet vele sokunkat itt, a Kárpát-medencében.

S miközben az idők mentén lépeget, lassan ébresztgeti a szunnyadókat, megbolygatja a közönyösöket. Ahova nem jut el személyesen, ott számtalan lemeze, CD-je szól helyette. Reméljük, még sokáig szól, és viszi hírét annak a népnek, amelynek nehéz sorsát tehetsége nem mindig tudta ellensúlyozni. A magát Sebestyén diáknak nevező - és ezzel iskolázottságát, közvetve hitelességét hangsúlyozó - Tinódi krónikás énekeivel ma is jelen van köztünk. Akárcsak Tinódi a mi tudatunkban, korunk lantosa, Kobzos Kiss Tamás széles ívű tevékenysége, rengeteg lemeze, CD-je révén jelen lesz késői utódaink életében is. Kobzos Kiss Tamás nyomdokait sem fogja belepni a hó. Nem fogja belepni sem a dér, sem a hó. Csak úgy jelzésszerűen mondom: most énekelte lemezre Tinódi összes énekét.

A debreceni költő-pedagógus családból származó, vegyésznek tanult s híres költő nevét viselő Kiss Tamás még egy zenei diplomát is hozzácsapott az eredetihez, hogy fölkészülten vállalhassa a történeti-népi énekmondó szerepét s vele a nemzeti hagyomány őrzését.

S most Tinódi Lantos Sebestyén messziről látja azt, aminek mi közelről örülhetünk. Kobzos Kiss Tamás átveszi - többszörösen is megérdemelten - a Magyar Örökség-díjat, emelve ezzel is kitüntetései számát. Az Isten áldása kísérje további útjain, ahogy eddig is kísérte, és sokunk szeretete segítse vállalt feladatai végzésében, ahogy eddig is segítette.

Erdélyi Zsuzsanna

(Elhangzott 2006. március 25-én, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében, a Magyar Örökség-díj átadásán.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu