Az egyház "legfiatalabb leánya"

A litván keresztény közösségről

Litvánia több mint három és fél milliós lakosságának kilencven százaléka katolikus vallásúnak vallja magát (8% ortodox, 1% zsidó és 1% egyéb vallású). A statisztika adatait szemlélve nehezen hihető, hogy Európában a litván nemzet a XIV. század végén utolsóként vette fel a keresztény hitet, és így "az egyház legfiatalabb leánya" képzeletbeli cím birtokosává vált.

A mély pogány hagyományokkal rendelkező balti nép Mindaugas fejedelem idején találkozott először a kereszténységgel. Az uralkodó a XIII. század közepén térítőket hívott a Litván Fejedelemség területére, és 1250-ben háza népével együtt latin rítus szerint megkeresztelkedett. Ezt követően IV. Ince pápától kért és kapott koronát, mellyel 1254-ben királlyá koronázták (valószínűleg Kernaveban, az első fővárosban). Ő volt a Litván Nagyfejedelemség egyedüli királya, és az első vilniusi székesegyház építtetője. 1263-ban Mindaugast a szomszédos fejedelmek meggyilkoltatták. A halála utáni zűrzavart kihasználva a Német Lovagrend befolyása alá akarta vonni a litván területet. Többször felégették az országot, különösen Kernavet és Vilniust. Ennek kiábrándultsága okán az akkori kereszténynyé válási folyamat megtorpant (120 évvel eltolódott), és a lakosság visszatért a korábbi pogány valláshoz (Vilniusban a Mindaugas által épített keresztény székesegyházat pogány szentéllyé alakították).

A vértanúk vérével megszentelt kezdetek után, Jagelló (litvánul: Jogaila) fejedelem végül a katolikus hitű nyugat mellett döntött. Nagy Lajos király halála után, miután megüresedett a lengyel trón, a helyi urakkal megállapodott, és 1385-ben megkötötte a krevói egyezményt. Az egyezmény szerint a fejedelem megkeresztelkedett (a keresztségben Szent László királyunk pártfogását kérve a László nevet vette fel, később az általa épített vilniusi székesegyházat Szent Szaniszló és Szent László tiszteletére szentelték fel), majd feleségül vette Lajos király kisebbik lányát, Szent Hedviget, és így egy személyben lett Lengyelország királya és a Litván Nagyfejedelemség fejedelme.

Az egyezmény értelmében a litvánok megkeresztelkedése is elindult, melynek sikeres és erőszakmentes voltában igen fontos szerepet játszott a szelídségéről és jámborságáról híres királynő személyes fáradozása, akit a hálás utókor a "litvánok apostola" jelzővel illetett. A keresztelkedésnél a meggyőzés elvét támogatta, illetve ennek érdekében a litván papság kiművelését helyezte előtérbe: Hedvig a litván papnövendékek számára először Prágában, majd később Krakkóban alapított kollégiumot.

Ezután Isten kegyelméből a litván lakosság viszonylag rövid idő alatt mélyen hívő kereszténnyé lett, ami nagyban köszönhető az időközben letelepedett szerzetesrendek munkájának. Közülük kimagaslik Szent Ferenc családja, a ferencesek, akik igen nagy elismertséget szereztek áldozatkész munkájuk által (az egykoron megtelepedett obszerváns ág nyomán még ma is bernarditáknak hívják őket országszerte).

A virágzó folyamat kisvártatva meghozta gyümölcsét, a később szentté avatott Kázmér herceg személyében. A magyar trón reménybéli várományosa, szembefordulva és lemondva a világi hatalomról, a Litván Nagyfejedelemség területére vonult vissza, és a litván, azon belül kiemelkedően a vilniusi keresztény közösség példaképe lett. Ma Szent Kázmér Litvánia fővédőszentje.

Miután 1795-ben Lengyelország-Litvániát a nagyhatalmak három részre osztották, a litván terület Oroszország fennhatósága alá került. Az 1863-as forradalom nyomán a cári hatóság a területen több tízezer embert akasztatott fel, és legalább ugyanennyi embert vittek szibériai munkatáborokba. A keresztény közösség ekkor többnyire házaknál, "földalatti" jelleget öltve élte mindennapjait, így őrizve hitét.

A XX. század eleji függetlenedési korszak kettős eredményt hozott: egyfelől megindult országszerte a szabad vallásgyakorlás, másfelől pedig súlyos politikai és egyben lelki teher került a litván és lengyel nyelvű közösség vállára.

Ebben az időben a litván és lengyel területen egyaránt megtörtént az épített és lelki örökség helyreállítása. A korszakból kiemelkedik Isten nagy ajándéka: Fausztina nővér és az isteni irgalmasság vilniusi jelenlétének köszönhetően egy különleges kegyelmi időszak, mely éreztetve hatását, a litván-lengyel keresztény közösség történelmi megbékélését nagyban elősegítette.

A rövid és szabad vallásgyakorlás idejét egy, a cári elnyomás éveihez hasonló borús korszak váltotta fel: a náci elnyomás, majd pedig a közel ötven éves szovjet elnyomás. A templomok többségét bezáratták, és "jobb" esetben raktárakká, rosszabb esetben autószerelő műhellyé (vilniusi székesegyház!), börtönné, vagy egy esetben az ateizmus múzeumává alakították. A templomba járás ugyan nem volt tiltva, de az 50-es évekig számos papot és világit vittek el a templomkapuból Szibériába, később pedig az egyéni egzisztencia ellehetetlenítésének eszközével félemlítették meg a keresztényeket. Ez a korszak egyfelől a litván keresztény közösség második kálváriáját jelentette, másfelől az egyház "földalatti" és titokban való működése ismét megnyilvánult. Ennek a korszaknak és lelkületnek leghitelesebb jelképe a Keresztek hegye, mely a litván kereszténység állhatatosságát és megmaradni akarását tükrözi.

Litvánia északi részén, Siauliai város közelében, a főútról letérve egy pusztaság közepén, egy egykori várdombon alakult ki a litván nemzet golgotája. Az első biztos említése a helynek a XIX. század közepéről való, amikor a cári rendeletek nyomán több embert felakasztottak vagy munkatáborokba hurcoltak, és a szabad vallásgyakorlás nem volt lehetséges. Ekkor a közeli város hívő lakossága a helyszínen, azok emlékére, akik meghaltak, vagy akiket elhurcoltak, egy-egy keresztet állított. Az elnyomás éveiben közel 50 000 nagyobb formátumú, különböző anyagból készült keresztet helyeztek el (a kisebbek száma megszámolhatatlan). Lelki szemeink előtt felsejlenek a keresztek mögötti egyes emberi sorsok, melyek Krisztus keresztáldozatában egyesülnek. A hely csodával határos megmenekülése és a szovjet időkben való megmaradása (többször is lerombolták, majd tiltották a hely látogatását, ennek ellenére újjáépült) az egyszerű keresztény emberek állhatatosságának köszönhető.

II. János Pál pápa litvániai zarándoklata alkalmával a helyszínen egy márványtalapzatra keresztet állíttatott fel, melybe belevésette a köszönet szavait.

Az immáron független litván katolikus egyház közössége, erőt merítve a keresztényként való megmaradás kegyelméből, ma hasonló örömökkel és feladatokkal éli mindennapjait, mint az egykori szocialista blokkhoz tartozó egyházak. A szekularizáció és újabban a globalizmus kihívásai mentén, a jézusi keresztáldozat és feltámadás forrásából merítve, a katolikus egyház legfiatalabb, de egyik leggazdagabb örökségével szolgálja Isten országának ügyét az üdvösségtörténetben.

K. I.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu