|
Fény a sötétben Csíksomlyó, a magyar nemzet legnagyobb Mária-kegyhelye évszázadok óta zarándokok énekétől hangos pünkösdkor. Már a XV. században virágzik a székely nép körében a Boldogságos Szűz Mária tisztelete, de a búcsújárás 1567-ben, egy drámai történelmi eseménynyel fordulópontjához érkezik: János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel próbálja unitárius hitre kényszeríteni Csík, Gyergyó és Kászon hithű katolikus népét. Pünkösd szombatján a férfiak - Isten kegyelmére bízva és a Szent Szűz oltalmába ajánlva magukat - útnak erednek a Hargitára. Asszonyaik és gyermekeik hátramaradnak Somlyó hegyén, úgy esdve ki az égiektől győzelmüket. A hit jó harcát megvívják, a dicsőséges diadal emlékére pedig fogadalmat tesznek, hogy ezentúl minden év pünkösdjén az oltalmazó csíksomlyói Szűzanya elé járulnak hálaadással és kéréseikkel. A búcsújáró hely azóta mit sem veszített népszerűségéből. A hívek elsősorban a búcsúra érkeznek ide a Kárpát-medence és a világ minden tájáról, de nincs olyan nagy ünnep, amikor ne lenne zsúfolásig telt a csodálatos barokk templom, őrizvén a világ legnagyobb Mária-kegyszobrát. Így volt ez idén, húsvétvasárnap is. Idegenek csak néhányan voltunk a gyönyörű ünnepi liturgián, bizonyítja ezt az is, hogy a szentmise után páran vágtunk csak neki a "nyeregnek", a különleges hangulatú Salvator-kápolna és az István, a király-nak helyet adó Makovecz-színpad megtekintésének. Míg lent, a kisbazilikában a dicsőséges feltámadás örömétől zengtek a falak, fönt, a tetőn az áldott csend, a béke és harmónia varázslata lengte be ünneplő lelkünket. Megéreztük, hogy szent helyen járunk. Áhítattal szemléltük a tájat és a Kissomlyón sokat látott fák árnyékában meghúzódó kápolnákat. Aztán láttunk valami misztikus, megmagyarázhatatlan jelenséget ott fent. A Megváltó tiszteletére az ezernégyszázas évek második felében épített Salvator-kápolna és az 1661-ben emelt Szent Antal-kápolna mellett, a szerény, egyszerűségében és kicsinységében különösen is megkapó Szenvedő-kápolna rácsos kapujában úgy éreztük, csoda történt velünk. Az aprócska fülkébe csak az ajtón keresztül szüremkedett be a fény, a félhomályban szabad szemmel alig láttuk az oszlophoz kötözött Jézus szobrát. Digitális fényképezőgéppel - vaku nélkül - készítettünk két képet, majd megdöbbenésünkben - ellenőrzés gyanánt - továbbiakat. A felvételeken a szenvedő Krisztus élethű vonásai rajzolódtak ki élesen és ragyogóan fényesen, mintha fényárban készítettük volna a képeket. Számunkra ott különös fény gyúlt a sötétben: a Szenvedő ragyogása betöltötte a lelkünket. Ott, abban az otthonunktól távoli, ünnepi, "ferences" csöndben rátalálhattunk húsvét örömére: szívünk homályait beragyogta a fölséges és dicsőséges Isten... Gábor Adrienn Angéla
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|