"Az igazság szabaddá tesz titeket"

II. János Pál örökül hagyott mondata

Évtizedeken át, a Vatikáni Rádió magyar osztályának vezetőjeként a pápa közelségében dolgozott Szabó Ferenc jezsuita szerzetes. Így emlékszik a Szentatyára.

Sokszor volt alkalmam találkozni vele, amikor Magyarországról kormányképviselők jöttek, legtöbbször én voltam a pápa tolmácsa, s Magyarországra készülve én igyekeztem begyakorolni vele a szövegeket. A szerdai kis beszédek, melyek az általános kihallgatáson hangzottak el, egyszerűek voltak. Átírtuk úgy, ahogy egy lengyel olvasná a szöveget, de később, amikor hosszabb beszédet kellett begyakorolni, akkor bizony nehezebb volt. Kérdezte is egyszer: haladok valamennyire? Udvariasan azt mondtam: Szentatya, nagyon nehéz a magyar nyelv. Sokszor bizony nem volt könnyű a magyar szavakat kiejtenie.

Egyik első levelét a magyar püspökökhöz intézte 1978. december 2-án, és ebben az üzenetben, mely véleményem szerint ma is időszerű, Szent Istvánra hivatkozott, aki Magyarország védőszentje, és "akit joggal tekintünk nemcsak a ti hazátok védelmezőjének, hanem ugyanakkor a keresztény hit apostolának és a magyarországi katolikus egyház alapítójának is". Ezután mondta a következő lényeges kijelentéseket: "Miközben gondolatainkat mindezekre a körülményekre és tényekre irányítjuk, ki akarom fejezni nektek azt a meggyőződésemet, hogy a katolikus egyház, amely oly fontos szerepet játszott Magyarország történelmében, továbbra is alakíthatja hazátok szellemi arculatát, azzal, hogy fiaihoz és leányaihoz elviszi Krisztus Evangéliumának fényét, mely oly sok évszázadon át megvilágította Magyarország polgárainak életfelfogását és életmódját. Azt óhajtom, hogy ez az evangéliumi fényesség a ti püspöki működésetek folytán, papjaitok lelkipásztori igyekezete, a szerzetescsaládok és a világi hívek apostolkodása által ezután is hatni tudjon, formálja az emberek lelkét, lelkiismeretét. Tanítsa meg őket a szeretet parancsának értelmére, mindenki emberi méltóságának a tiszteletére."

Akkor még a kommunista rendszerben éltünk, és II. János Pál pápa ezt hangoztatta akárhányszor kormányképviselők látogattak hozzá. Más beszédeiben, illetve látogatása alkalmával is hangsúlyozta, hogy Magyarország Európához tartozik. Gyakran szólt Európa keresztény gyökereiről: a kereszténységtől elválaszthatatlan az európai kultúra és civilizáció, s ez vonatkozik Magyarországra is.

Redemptor hominis (Az ember Megváltója) kezdetű enciklikájában kifejtette világnézetét és kitűzte pápaságának irányvonalát. Fő törekvése volt, hogy megvalósítsa a II. vatikáni zsinat reformjait, rendelkezéseit. Még krakkói érsekként maga is részt vett a zsinat munkájában, és néhány dokumentum, például a Gaudium et spes című konstitúció, az egyház és a világ kapcsolatával foglalkozó okmány bizonyos részeinek a kidolgozásában. VI. Pál pápa nyomán különösen fontosnak tartotta a párbeszédet a nem katolikus keresztényekkel, más vallások és kultúrák követőivel.

A pápa kezdetben a zsinat haladó szárnyához tartozott. Tudnunk kell azt, hogy amikor egy pápának a tevékenysége kiszélesedik, akkor kénytelen munkatársakkal dolgozni. A kongregációk és hivatalok mellett különféle bizottságok és személyes tanácsadói is segítik munkájában. Az történt, hogy egy idő után bizonyos konzervatív személyek visszakerültek a Kúriába. Ezért sokan azt gondolták, hogy a pápa visszalép a zsinati iránytól. Voltak is olyan intézkedések, melyek ezt a benyomást keltették. Ugyanakkor a pápa többször is hangoztatta - például 1985-ben rendkívüli szinódust hívott össze -, hogy mérlegeljék: az elmúlt két évtizedben az egyház hogyan valósította meg a zsinatot, mert bizony sok helyütt elmaradtak, így a kommunista országokban, ahol szellemi vasfüggöny is létezett. Magyarországon 1975-ben adták csak ki a zsinati dokumentumokat.

A Szentatya sürgette az új evangelizálást ebben a szekularizált Európában, látva azt, hogy a keresztények, lassan a megkereszteltek is szigeteket alkotnak. Tehát, ahogy Karl Rahner mondta: diaszpórába szorulunk.

A pápai tanításnak egyik lényeges része az emberi jogok védelme. Hiszen a mai pluralista társadalomban nem mindenki fogadja el az evangéliumi erkölcsöt, amelyet az egyház hirdet; keresnünk kell tehát a minimális konszenzust a nem hívőkkel vagy más világnézetűekkel, és találhatunk ilyen közös pontokat - akár természeti törvényről beszélünk, akár másképp fejezzük ki ezt, de mindenképpen vannak olyan alapvető jogok -, melyekben az emberiség jó része egyetért. A Szentatya mindenütt: az Európai Közösség fórumain vagy az ENSZ-ben, bármerre járt, főleg, amikor politikusokhoz szólt, ezekre a jogokra emlékeztetett, köztük a lelkiismereti és vallásszabadságra, a család jogaira. Össze is állították a család chartáját. Sokszor foglalt állást az abortusz ellen, hiszen itt is az emberi lény méltóságáról van szó, amely már akkor is teljes tiszteletet érdemel, ha még nem jött a világra, hiszen abból a megfogant magzatból ember fejlődik ki, és annak az emberi lénynek joga van az élethez, jóllehet a személyisége később bontakozik ki.

Közismert, hogy a Szentatya mennyire tisztelte a Szent Szüzet. Jelmondata: Totus Tuus, Egészen a Tiéd, ez és számos megnyilatkozása is kifejezte Mária-tiszteletét. Amikor a merénylet után felgyógyult - melyet a fatimai jelenések évfordulóján, 1981. május 13-án követtek el ellene -, Fatimába zarándokolt, s ott mondott köszönetet a Szűzanyának. Magával vitte s odatette Mária lábához azokat a lövedékeket is, amelyek áthatoltak rajta, s melyeket megtaláltak a Szent Péter téren. Mikor Lengyelországban igen nehéz évek voltak a fordulat előtt, a pápa közelről követte a Szolidaritás tevékenységét és egyéb problémákat. Nem akart beavatkozni a lengyel politikába, de mégis beavatkozott olyan értelemben, hogy imákat intézett Márián keresztül Istenhez, s ezekben minden lengyel kérdés előkerült. A Szentatya minden első szombaton elimádkozta a Vatikáni Rádióban a rózsafüzért. Amikor külföldre utazott, mindig felkereste az illető ország híres kegyhelyét.

Kezdetben nagy volt a munkabírása. Egyre súlyosbodó betegségében neki is el kellett fogadnia a "kisebbedést". Akárhányszor közvetlen kapcsolatba kerültem vele, mindig láttam, hogy végtelenül egyszerű és közvetlen. Fiatal korában megismerte az egyszerű munkásembereket, s közel került hozzájuk pápaként is. Az elvilágiasodott életmód miatt szunnyadó vallásos érzés a pápalátogatások során sokakban újra felszínre került - éppen II. János Pál személyiségének hatására, illetve a sok imának köszönhetően.

André Fossard, aki többször találkozott a Szentatyával, s beszélgetéseikből több könyv is megjelent, egyszer azt kérdezte tőle, melyik lenne az az evangéliumi mondat, amelyet csak akkor választana, ha csak egyetlen mondatot hagyhatna örökül az utókornak? Ő töprengés nélkül azt válaszolta, hogy "az igazság szabaddá tesz titeket". A Szentatya többször idézte ezt az evangéliumi mondatot beszédeiben, különféle megnyilatkozásaiban. És ebben a két szóban - "igazság" és "szabadság" - össze lehetne foglalni egész tanítását. Most különösen is gondolok a Veritatis splendor kezdetű enciklikára, amelyben az erkölcsi élet alapjairól írt abban a korban, amikor az értékek válságával kell szembenéznie az egyháznak, amikor eltűnnek a támpontok, s az értékek csillaghullásának lehetünk tanúi. Az igazi szabadság nem szabadosság, ahogy egyes mai mesterek gondolják. Tehát nem arról van szó, hogy azt teszem, ami tetszik, ami testhezálló, hanem egy érték csillagzatát követem, egy bizonyos normának, törvénynek, igazságnak a kötelező erejét ismerem föl a magam számára egy adott helyzetben, amikor az isteni hívásra válaszolok. Persze, a mai sok szkeptikus azt mondja Pilátussal, hogy "mi az igazság"? Minden ingadozik, változik, mint a tőzsdeérték, a mai nap igazsága holnap nem lesz az, s ebben a változó, szkeptikus, relativizmusra hajló világban a pápa bizonyos szilárd igazságokat, támpontokat adott az Evangélium fényében, akár a hitre, akár az erkölcsre vonatkozóan. Tulajdonképpen a Szentatya ezeket a nagy elveket hirdette. Részletkérdéseket nem is fejtegethetett egy enciklikájában vagy beszédben, ezt a morálteológusoknak kell továbbgondolniuk, illetve a hívőknek a konkrét helyzetekben alkalmazni. De nem lehet a tömeghez, a mai áramlatokhoz igazítani az Evangéliumot. Krisztus követése mindig nehéz volt, és a keresztény sose mondja, hogy saját erejéből megteheti azt, amit az Úr kíván tőle. Mi mindig számolunk a kegyelemmel, s ez nem jámbor malaszt, hanem így van: a kegyelem és a szabadság együtt teremti az embert itt és most, abban a pillanatban, amely az örökkévalóság ablaka.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu