|
Homíliavázlat "Eddig külsőleg érintettél, ezután bensőleg érints meg" A feltámadott megjelenéseinek egyik legkedvesebb története az emmauszi találkozás. A történet elbeszéli, mi történik azokkal az emberekkel, akik a föltámadt Krisztussal találkoznak. Három mozzanatot figyelhetünk meg: 1. Eddig is kapcsolatban voltak vele - a Megfeszítettel. 2. Ismeretlen útitársként csatlakozik hozzájuk, majd megszabadítja őket mindattól, ami megakadályozza, hogy felismerjék őt. 3. Egyéni életük és Jézussal való kapcsolatuk is megváltozik. Valószínűleg nem a tizenkettő köréhez tartozó két tanítványról lehet itt szó, Lukács a nevüket sem említi meg, nem az a fontos. Számunkra a keresztény ember és a feltámadt Úr találkozása miatt fontos ez a történet. Jézus szentírás-magyarázata az, ami lángolóvá teszi a szívüket, megmutatja, hogy az eddigi messiás fogalmuknak módosulnia kell, a Megfeszített lehet egyben a Messiás is. Amíg távolodnak, csalódás és félelem uralja szívüket. Jézus felismerése a fordulópont, s attól kezdve csodálkozás, öröm, lelkesedés tölti el őket. Jeruzsálemtől távolodva - az emlékektől való elszakadáskor - homály és elkeseredés gátolja meg őket, hogy felismerjék Jézust. Ahogy Mária Magdolna könnyei miatt nem veszi észre, hogy Jézussal beszél, úgy a tanítványok is fájdalmukkal, önmagukkal vannak elfoglalva, nem veszik észre, kivel beszélnek. (Mikor magam körül forogva, saját sebeimet nyalogatva, depresszióba süllyedve nem veszem észre Jézust magam mellett, pontosan hozzájuk hasonlítok...) A fordulat akkor áll be, amikor megnyílik a szemük. Isten ajándéka ez számukra, egy csapásra eltűnik a depressziós hangulat, ha Isten belép az ember életébe. Amíg a szemük a katasztrófára tapad, menekülnek: mindegy, hová, csak el innen. Elfelejteni persze nem könynyű ezt a három évet, hiszen a szívük visszahúzza őket. Jézus tapintatát mutatja, hogy amikor melléjük szegődik, nem korholja őket. Engedi, hogy elmondják fájdalmukat, meghallgatja őket, és csak miután kiöntötték szívük fájdalmát, amikor képessé váltak a befogadásra, csak akkor kezdi el magyarázni az Írásokat. Meghívja őket, hogy gondolják át még egyszer, mi is történt. Hátha lehet másként is, új megvilágításban látni a történteket. Régóta járjuk mi is a magunk emmauszi útját, és nem ismerjük fel őt magunk mellett. Egymás mellett lépdelünk, tele vagyunk keserűséggel, csalódással, sebekkel. De ma újra asztalhoz ültet minket. Ma is megtöri a kenyeret, és megnyitja szemünket, hogy újra felismerjük őt. Felismerhetjük, megérinthetjük, lángolhat a szívünk, mert találkoztunk vele. Ezután nem élhetünk úgy, mint régen. A vele való találkozás egyben küldetés is, már nem maradhatunk némák. Templomainkban a mai vasárnap több ezer emmauszi tanítvány ül... Felismerhetjük az Urat a kenyértörésben. Ugye lángol a szívünk? Ha kérjük, velünk jön, bennünk imádkozik, énekel, dicsőíti az Atyát. Nincs tekintettel a konvenciókra, közömbösségünkre, nehézkességünkre. Túllép a szigorúságon, és lakást akar nálunk, boldog, szabadon szerető, lángoló szívű keresztényt akar látni bennünk - mert feltámadt és él. Gáspár István
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|