|
"Krakkóm, életem városa" Találkozásaim II. János Pállal A tény, hogy az ezredfordulótól négy évig Krakkóban laktam, természetszerűleg azt is jelenti: négy évig II. János Pál mellett, az ő légkörében éltem. Hiszen egykori érseki székhelyén képtelenség nem találkozni vele. És nem csupán azért, mert a lengyel ünnepnapokon a főtéren álló Mária-templom egyik tornyából mindig a sárga-fehér vatikáni zászló feszül a szélnek - s nem is az ottani könyvesboltok kirakatában látható, megszámlálhatatlan "pápás" album és kiadvány miatt. Nehéz ezt szavakban, onnan négyszáz kilométerre délre pontosan visszaadni: II. János Pál mindvégig olyan elevenen volt - van! - jelen a krakkói mindennapokban, mintha haláláig a város érseke maradt volna, Karol Wojtyla néven. Persze élőben is találkozhattam vele, nemcsak szellemiekben. Jelen voltam 1999. június 16-án az ószandeci síkon, ahol a szentek sorába iktatta IV. Béla királyunk lányát, Árpád-házi Kingát. Ugyanaznap este én is ott ujjongtam a hatalmas tömegben, amely körbekísérte őt Krakkó főterén, s ő itt-ott megállva felidézte néhány emlékét a városról. És jelen voltam 2002 augusztusában, amikor pápasága során hetedik alkalommal látogatott vissza hazájába, és felszentelte a Krakkó határában épült Isteni Irgalmasság-templomot, az általa oly nagyon tisztelt Szent Fausztina nővér életének színhelyén. Most, haláltusája éjszakáján róla írt krakkói feljegyzéseimet olvasgatom a gyertyafény mellett. 2002-es krakkói látogatásakor ezt írtam róla: "A pápai repülőgép landolásakor a város összes harangja megkondult." Távozásakor: "A repülőtéri búcsún a köztársasági elnök sír. A lengyel állami tévécsatorna közeli képekkel mutatja az arcán csorgó könnyeket." Önéletrajz című, lengyel kiadású könyvét is előveszem, amely magyarul nem jelent meg. Ebben rövid vallomásai szerepelnek. Az egyik szakasz címe: Az én Krakkóm. A következőket írja, fordítom: "Krakkóra tekintek. Az én Krakkómra, életem városára. Történelmünk városára. Krakkó iránti szeretetem régebbi keletű, mint fizikai ottlétem. Az egyetem és a kultúra Krakkója nagyon szorosan kötődik az életrajzomhoz." Krakkóban egy házban laktam egy idős íróval, Jan Józef Szczepanskival. A mester gimnáziumi osztálytársa volt Karol Wojtylának, majd a Honi Hadseregben együtt harcoltak a nácik ellen. Ottlétemkor már előrehaladott Parkinson-kórban szenvedett - akárcsak a pápa. II. János Pál havonta küldött neki egy saját kezűleg írt levelet. Én két emelettel fölötte laktam, egy történelmi hajlékban. Ugyanis a II. világháború idején az épülettel szemben egy női börtön állt. Parancsnoka, egy náci ezredes abban a helyiségben rendezte be a dolgozószobáját, amelyben én is dolgoztam és aludtam. Szczepanski mesélte, hogy a világháború végén, amikor a németek eltakarodtak, felment a lakásba, és felfedezett a falon egy hatalmas Hitler-portrét, aranyozott keretben. A képet kivágta és elégette a kertben, a keretet pedig a pincébe vitte. Ilyen előzmények után szükségszerű volt megszentelni a falakat - ezt egy fiatal krakkói káplán végezte, aki a ház rendszeres vendége volt: Karol Wojtyla... Krakkó most gyászol, de azért tudja: II. János Pál halála mennyei születésnap. A XX. század egyik legnagyobbja távozott - a legnagyobb lengyel. Zsille Gábor
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|