|
A bűnbeesés XX. századi operája Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth Egy orosz fiatalasszony, Katyerina Izmajlova megölte az apósát, majd szeretője segítségével a férjét is eltette láb alól. Bűnügyi krónikákban hányszor olvashatunk efféle híradásokat, melyek persze nem szólnak a végkifejlet mögötti emberi tragédiákról. E -máskor elfedett - mélységekbe kalauzol a XX. század egyik legnagyobb orosz ("szovjet") zeneszerzője, Dmitrij SosztakovicsKisvárosi Lady Macbeth című operájában, melyet március 12-én mutatott be a Magyar Állami Operaház.
Katyerina, egy kereskedő felesége anyagilag biztos, de teljesen kiüresedett életétől szenved. Egy emberi kapcsolatoktól, érzelmektől, gyengédségtől mentes világ foglya és áldozata ő - tettei dacára is a mű pozitív hőse. Amit elkövet - hűtlensége, gyilkosságai -, nem mentegethető. De tragédiája mélyen belénk hasít. A szerző nem engedi, hogy a felszínen maradjunk. Mert vajon ki az igazi áldozat? A férj, aki érzelmileg, testileg-lelkileg egyaránt teljesen elhanyagolta feleségét, pusztán anyagi s nem emberi biztonságot nyújtva számára? Vagy az após, aki megalázó módon mások előtt megesketi egy ikonra Katyerinát, hogy férje távollétében is hűséges marad, de mindeközben éppen ő vágyakozik eszelősen a menye után, s "erkölcsi fölényét" pusztán "technikai akadályok" segítenek megőrizni? S csak Szergej, a ház új alkalmazottja-e a bűnös, aki elcsábítja a kiszolgáltatott aszszonyt? Olyan környezet ez, amely időzített bombaként hordozza magában az újabb bűnök pusztítását. Ennek részeként áll előttünk a háznép is, melynek férfi tagjai éjszakánként állati módon hajkurásszák a lányokat mint eleven húsárut. Nem a felmentést vadászó "olcsó" ügyvédi szólam a társadalmi környezet, a "nehéz körülmények" felemlegetése. Ettől a bűn még bűn marad, de fogamzásáról igazabb, teljesebb képet kaphatunk, ha tudjuk, honnan ered a bukás. E nélkül puszta címkézés az erkölcsi ítélet, amelynek segítségével aztán a közösség előszeretettel keres és talál bűnbakokat, megvetni való tetteseket, hogy hozzájuk viszonyítva élje tovább békésen "igaz" napjait. (Jól ismert mechanizmus - persze mindig csak a szomszédban...) Ezért is zseniális a fiatal Sosztakovics 1932-ben, huszonhat éves korában befejezett operája. A szerző felkavart víztükröt tart elénk. Ha belépillantunk, előbb minden felbolydul, amit a saját képünkről őriztünk magunkban, majd - ha nem futamodunk meg - a mély tükör felszínén kirajzolódik az arcunk. A szembesülés - különösen valónk árnyékos oldalával - korántsem kellemes élmény. Nem csoda hát, hogy az egyre totálisabb szovjet diktatúra két év színpadi sikerei után, 1936-ban betiltotta a művet. A hol lüktető, zakatoló, hol áradó vagy épp dübörgő, harmóniát és diszharmóniát ötvöző, ízig-vérig modern, rendkívüli hatást gyakorló zene, a szenvedélyeket, érzelmeket, érzékeket felzaklató őszinteséggel megragadó és ábrázoló alkotás nem kellett a velejéig hazug és álságos kommunista rendszernek. Sosztakovics operájával kapcsolatban legtöbbször a zenéjének és témájának - semmiféle jó ízlést nem sérthető - erotikus túlfűtöttségét szokták emlegetni, s álszent módon részben ebbe kapaszkodott bele a korabeli cenzúra is. Fecseg a felszín... Mindez emlékeztet a bűnbeesés mai napig kísértő súlyos félreértelmezésére is. Bár az egyház hivatalosan nem vall ilyesmit, az emberi szívek mélyén a paradicsomtörténetet csaknem mostanáig körbelengi az a tősgyökeres pogány képzet, miszerint az ősbűn szexuális természetű volt. Pedig ha figyelmesen olvassuk, láthatjuk, hogy az Isten és az általa teremtett rend elutasításáról tanít a Biblia első könyvének története. Az öntörvényűségről. A jó és a rossz tudásának emberi kisajátításáról. Ezt a témát hozza közel Sosztakovics műve is. Emberpárja új "rendet", új világot teremt magának - ha kell, az útban állók elpusztításával is. Új életre törve - életekre törnek. S közben magukat is halálra ítélik. A bűnben fogant kapcsolat nem az emberi lét teljesedésének, férfi és nő közös életének útja lesz, hanem újabb bűn, álnokság és halál gyökere. Bűnüket - csakúgy, mint a bibliai elbeszélésben - a kapcsolat megromlása, a vádaskodás, szenvedés követi. S ahogyan Szergej eleve csak futó kalandnak, majd a meggazdagodás lehetőségének tekintette a Katyerinával való viszonyt, az asszonyt közös rabsorsukban is megcsalva, megalázva készíti elő a tragédia végkifejletét: a nő megöli frissen felbukkanó vetélytársát, majd magával is végez. Sosztakovics alkotása a bűnbeesés operája. Budapesti dalszínházunk előadása az orosz "tragiko-szatirikus zenedráma" méltó színrevitele. A teljes művet most láthatjuk először hazánkban. A darab reménybeli hazai sikerének egyik biztosítéka a kiváló előadói gárda. Az első szereposztásban énekesi és színészi teljesítményével egyaránt kiemelkedik Lukács Gyöngyi a címszerepben, illetve az apóst alakító Berczelly István. Külön említendő bravúros alakítást nyújt a rendőrfőnök komikus karakterszerepében Tóth János. A másik "foglaló" Vidnyánszky Attila visszafogott, a realista és szimbolikus megjelenítést ötvöző, az emberi drámát s a cári Oroszország különböző arcait hitelesen felvillantó rendezése. A mű említett mélyrétegeinek felszínre vetülését Vidnyánszky finom utalással segíti: a teremtett világ rendjét, nő és férfi tiszta, testi-lelki szerelmének örök lehetőségét - Sosztakovics alkotásának sötét, tragikus színeinek ellenében - fehér vászonruhába öltözött, a színen időről időre megjelenő, átsuhanó fiatal pár szimbolizálja - megrendítő bájjal. Szigeti László
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|