|
Élő kenyér, élő áldozat Debreceni Ifjúsági Találkozó - a fiatalok és az eucharisztia Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Debreceni Ifjúsági Találkozót április 9-én a Szent Anna-székesegyházban az Eucharisztia Évének jegyében. Bokros Levente atya - a találkozó vezető előadója - a mai fiatalok eucharisztiához való viszonyáról beszélt lapunknak. Az egyház adja az eucharisztiát, és az eucharisztia adja az egyházat. A Szentatya anynyit kért, amikor az Eucharisztia Évét megnyitotta, hogy ne új ünnepeket és programokat szervezzünk, hanem a lényegre figyeljünk, a meglévő tartalmat erősítsük. Figyeljünk Jézusra, arra, amit értünk tett. Ahogyan Krisztus a kenyeret és a bort átlényegíti, az ember élete is átlényegül Jézussal egységben. A fiatalok mennyire érzik magukhoz közel az oltáriszentséget? - A hivatások, a házasság, az emberi személy válságának korát éljük. A legtöbb fiatal csonka családban él, nincs apa- vagy anyaképük, közösségképük. Közömbösség, személytelenség veszi körül őket. Ebben a közegben nagyon nehéz beszélni az eucharisztiáról. Amikor Jézus azt mondja "vegyétek és egyétek...", ez nem azt jelenti, hogy vegyétek és imádjátok. Maga az étel, az egy kenyér vétele azt jelenti, hogy mindannyian ugyanazt esszük. Ez már önmagában is közösséget alkotó erő. Semmi másra nem kellene figyelnünk, csak arra, hogy amennyiben Krisztus tanítása, példája szerint akarod élni az életedet, mindenképpen áldozattá válsz. Ez nem feltétlenül jelent vértanúságot, hanem inkább azt, hogy akár mint egyedülálló, akár mint házas ember az életedet oda kell adnod, át kell lényegülnöd. El kell gondolkoznod azon, hogy ki is vagy igazán? Mi határoz meg? A környezet, a divat, vagy hagyod, hogy Krisztus benned élő személy legyen? Közösség nélkül nehéz ezt megélni... - Nem lehet megélni! A másik ember nélkül ez nem fog menni, mert akkor csak az individualista, elkényelmesedett, kiüresedett önmagunkkal találkozunk. A legtöbb fiatalnak nincs közösségélménye, de erről mi is tehetünk. Jézus nem azt mondta, hogy szeressétek azt, akit jólesik szeretni. A közösség tagjai együtt nemcsak ünneplik, hanem meg is szenvedik a közösségi létet. Nyilván állandó ünneplésben nem tudunk élni. Mit várjunk, mire figyeljünk a szentségimádásban, a szentáldozásban? - Semmi újat nem kell várni, csak az addigi élményeket felszínre hozva a jelenvalóra figyelni. Mindarra, ami addig velünk történt: a hitünkkel, az egyházban való életünkkel. Figyeljünk a szentekre, szemléljük küzdelmes életüket. Észre kell vennünk azt, hogy a feltámadt Krisztus új életet alakít ki bennünk. Tapasztaltam azt is, hogy a hitben elkötelezett fiatalok nemcsak a kenyértörésben akarnak együtt lenni, hanem a másik szolgálatában is. Erre az utolsó vacsorának egy másik nagy élménye, a lábmosás, a közösség szolgálata utal. Hitéletünkben nemcsak a saját vallási kedvtelésünket kell néznünk, és nemcsak azt, hogy együtt jól érezzük magunkat, hanem a betegekért, a szenvedőkért, az elhagyatottakért is felelősséggel tartozunk. Kovács Ágnes
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|