|
Akinek életben kellett maradnia Fújt a szél a győri ipari park fölött. A szabadtéri oltár mögé megérkezett a pápamobil, s a Szentatyát, mielőtt föllépett volna az emelvényre, környezetéből valaki megfésülte. A szél a következő pillanatban újra összekócolta a gyér ősz hajszálakat. Mire ő elmosolyodott, s kis mozdulatot tett: nem számít, hadd fújja. Lengyelországban élethelyszínei nyomában jártam, talán két esztendeje. A Visztula-parton felkerestem a kis előkertes házat, ahol fiatal egyetemistaként, a világháború idején Krakkóban lakott. Az SS végigkutatta a városrészt, férfiakat keresve. A járőr belépett a kertkapun. Odabent Karol Wojtyla nem gondolkozott azon, hogy a hátsó kijáraton esetleg megszökhetne, hanem lefeküdt a földre és imádkozott. A katonák parancsnoka, mielőtt elérték volna a ház bejárati ajtaját, hirtelen legyintett egyet: itt már jártak. Pedig nem kutatták még át. Azután ott álltam az út szélén, ahol - hazafelé tartva a vegyigyári munkából - a szürkületben elgázolta egy német katonai teherautó. Akkor még ritkásan lakott része volt ez Krakkónak, alig járt arra valaki. A katonák segítségnyújtás nélkül továbbhajtottak. Fejsérüléssel, ájultan hevert az árokban Karol Wojtyla gyári munkás. Egyedül a közeli kocsmában volt élet. Oda állított be egy nő, hogy hívják a mentőket a súlyos sebesülthöz, akit észrevett. S amikor megérkezett a segítség, keresték a bejelentő szemtanút, de nem találták. És a kocsmai emberek közül sem ismerte senki. Pedig ők mindenkit ismertek a környéken.. Minden kornak megvannak a maga tartó lelkei: ismertek és kevésbé ismertek. Az ismertek közül II. János Pál pápa a századvég ilyen tartó lelke. Ő az, akinek életben kellett maradnia, hogy életével megmutassa az egyedül Istentől értelmezhető embert. Fiatalkorától hány alkalommal - német megszállás, közúti baleset, vasúti szerencsétlenség, merénylet és mindenféle betegség - halhatott volna meg. De neki életben kellett maradnia, hogy egyre növekvő kínjaival fölmutassa stigmáit: ember, ismerd föl önnön szenvedő létedben, kínjaidban a lét széles, istenmosolyú mezejét. Az élet lehetségességében a valódit. Elmer István
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|