|
Egy hét Kortársunk: Jókai Anna A mai magyar irodalom egyik legnépszerűbb alkotójáról Olasz Sándor írt könyvet. Hőse népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ez a második róla szóló nagyobb lélegzetű mű (az első Bárdos Lászlóé volt). Mi a titka? Mi magyarázza olvasottságát? Hogyan találja meg az olvasói szívéhez vezető utat? Miképpen mozgósítja az élmény a gondolatainkat? Ezekre a kérdésekre (is) keresi a választ a Kairosz Kiadónál megjelent könyvében Olasz Sándor, és elmélyült, beleérző olvasata nyomán feltárul egy emberközpontú világ, amely létezésével tagadja azt a közkeletű vélekedést, hogy az irodalom fölött elszállt az idő, vagy azt a véleményt, hogy csak a tudományos-fantasztikus alkotások vonzanak olvasókat. Olasz Sándor a megközelítés hagyományos módját választotta, azaz keletkezésük időrendjében szembesült a regényekkel, elbeszélésekkel, esszékkel és elmélkedésekkel. Ez a sokféleség az elemzőtől is a legkülönfélébb módszerek alkalmazását feltételezi, s az analízis közben folyvást arra is figyelnie kell, hogy Jókai Anna pályaszakaszainak végpontjában mindig szembetaláljuk magunkat egy szintézist teremtő alkotással vagy éppen egy olyan műnemmel, műfajjal, amely maga is összefoglaló jellegű. Elbeszélések sora után következik egy nagyregény, amelynek mondandója esszékben párolódik le, s mindezek tetőpontjaként születnek az apokrif imádságok. Vannak alkotók, akik a világban tapasztalható rosszat általánosítják, s a reménytelenség apológiáját írják meg. Jókai Anna viszont ezt a kulcsmondatot írta egyik, monográfusa által kitűnően elemzett regénye élére: Ne féljetek! Mit féltek, kishitűek? - mondta Jézus. Ezt ismétli az író is, nincs okunk rettegni, hisz minden hajszálunkat számon tartják abban a világrendben is, amelyben éppen a művészek segítenek tájékozódnunk. "Jákob lajtorjáján járkálunk egész életünkben" - olvassuk a könyv ismertetőjében. Valóban: életünk útja le és föl vezet, s bármerre haladjunk is, ki kell alakítanunk az önelemzés készségét, amely hozzásegíthet ahhoz, hogy ne vétsük el a lépést, hanem erényt kovácsoljunk a hibáinkból. Erre tanítanak Jókai Anna hősei, erényes és bűnös hétköznapi emberek, akik azonban szinte kivétel nélkül rendelkeznek olyan lelki értékekkel, amelyek "fölfelé" segítik őket. Ezekben a művekben a modernség fontos mozgató. Jókai Anna is gyakran él a sűrítés, kihagyás eszközeivel, a lélektanisággal, az idő felbontásával és a regény filozofikussá tételével. De soha nem értelmetlen, és nem ébreszt olvasójában súlyos kétségeket, nem mondja, hogy amiben eddig hittünk, s amit eddig elfogadtunk, értelmetlen. Inkább arra vezet, hogy tegyük életünk szerves részévé a vállalható, igazi értékeket, mert csak így teremthetünk emberi léptékű kis- és nagyvilágot. Egy-egy irodalomtörténeti elemzés a legritkább esetben olyan színes és érdekes, mint az az írói világ, amelyet ábrázol. Olasz Sándornak mégis sikerül biztonságos kulcsot adnia Jókai Anna életművéhez. Rónay László
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|