|
|
Felragyoghat a szivárvány Kaposvári képzés a fogvatartottak társadalmi befogadásáért
Az elítéltek is tudnak szeretni, és alig várják, hogy valaki rájuk nyissa az ajtót. Lehet idegen is, csak a találkozáskor derüljön ki, hogy kíváncsi az életemre, és azért szeretne rendszeresen beszélgetni velem, mert segíteni akar, és fontos neki a sorsom. Én a rácsok mögött ismerkedtem meg a hittel, amely ma is a legélesebb fegyverem, s tudom, hogy szeret az Úr. Jó, hogy még idejében felnyitották a szemem, és így, Bibliával a kezemben könnyebben vészeltem át a fény nélküli létet. - Egy hat éve szabadult fiatalember, Orsós Zoltán fedte fel életének börtönéveit, s az azt követő, kezdetben ugyancsak nehéz időszakot a kaposvári Forrás Alapítvány és a Magyar Testvéri Börtöntársaság háromnapos közös képzésén, amely azért szerveződött, hogy önkéntes világi segítőket vonjanak be a börtönpasztorációba. "Mit tegyek ezután? / Mikor tűnik fel újra szivárvány? Lesz-e még megoldás, / vagy csak a négy fal vesz körül, semmi más?" - énekelték-gitározták a fiatalok az alapítvány által bérelt épület nagytermében, ahol a megdöbbentő vallomáson kívül a jogkövető magatartás kialakulásáról, az utógondozásról, a család megtartó erejéről és a börtönpasztoráció szerepéről egyaránt sok szó esett. Mivel Magyarországon jelenleg is több mint tizenhétezer fogvatartott él a büntetés-végrehajtó intézetekben, a társadalomnak nem lehet közömbös, milyen belső alapokkal megerősítve kezdenek reményeink szerint új életet a hajdani bűnelkövetők. Katona Csilla, a Társadalmi befogadás című háromnapos képzés szakmai vezetője társaival együtt éppen emiatt pályázott a Humánerőforrás Operatív Programra, amelyen 20,5 millió forintot nyert arra, hogy felkészítsék mindazokat, akik szívesen vállalkoznának börtönpasztorációs munkára. Neki már többéves tapasztalata van ebben, és emberi sorsokon látja, miként gyógyít a gyámolító szó, a nyílt tekintet, az evangelizálás. A szeretet, amely nem töri össze a megrepedt nádszálat, s nem oltja el a pislákoló mécsest... A tervek szerint októberben és jövő év februárjában folytatódó képzésre többnyire somogyiak jelentkeztek, de nagykanizsai, tatabányai, budapesti és szombathelyi résztvevők is érkeztek a somogyi megyeszékhelyre. A harmadik nap végére pedig már közösséggé kovácsolódott a csapat. Koncz Ilona volt a tréner, aki pályája elején véletlenül lett börtönpszichológus, de nem bánta meg, hogy erre a feladatra szegődött. Azt vallja: a keresztények bátran belevághatnak az önkéntes segítői tevékenységbe, hiszen bármennyire nehéz munkára vállalkoznak is, nincsenek egyedül, hiszen velük van az Úr. A meglehetősen temperamentumos tréner folyamatosan osztotta meg "börtönélményeit", és igazolta azt, hogy valóban nagy a fogvatartottak szeretetvágya. Jelentős részük éppen azért ütközött a törvénnyel, mert ingerszegény környezetben, elvadulva, szeretethiánytól szenvedve élt. A horvátok lakta dél-somogyi kisközségből való, lopásért, rablásért elítélt roma férfi tanúságtétele sokunkat megérintett, hiszen élete arra példa: soha nem késő. Orsós Zoltán megköszönte, hogy Katona Csilla csapata rendszeresen látogatta őt, hiszen nélkülük nem érezte volna, hogy türelmes és tapintható körötte a szeretet. Még a menyasszonyát - ma már feleségét és gyermekei édesanyját - is albérlethez segítették, amikor őt lecsukták. A Szentírás rendszeres tanulmányozása pedig fokozatosan megnyugtatta és felkészítette a "kinti" életre. Arra a kérdésemre, hogy szabadulása után tudott-e jel lenni közvetlen környezetében, így válaszolt: - Meglehetősen nehéz dolgom volt, mivel nagyon nagy az előítélet, nemcsak a fogvatartottakkal, hanem a börtönviseltekkel szemben is. Ráadásul én cigánynak születtem. Legalább két év telt el, míg Lakócsán elhitték rólam: nem én kötöttem el a szomszéd faluból a biciklit, vagy loptam el Mari néni tyúkját. Szerencsére ezek a beidegződések már a múltéi lettek, s úgy-ahogy elfogadott a környezetem. Jó a kapcsolatom a plébános úrral, rendszeresen kikérem a véleményét, ha nehéz döntés előtt állok, vagy ha lelkileg kissé megtörettem. A képzés egyik előadója a Vajdaságból áttelepült lakócsai plébános, Nagy Norbert volt, aki a család utógondozásbeli gyámolítását vette nagyító alá. Hat falu papja, így jócskán van dolga. A fiatal pap küzd a megtérésekért, és minden erejét latba veti, hogy tompítsa a cigány kisebbség elleni előítéleteket. Neki is meg kellett vívnia a maga harcát, hiszen kezdetben igencsak rossz szemmel nézték, már-már kikérték maguknak a hívek, hogy figyel Zolira, a börtönviselt cigány emberre. Koncz Ilona szituációs játékával látványosan modellezte, milyen nagy kört érint, ha egy bűnelkövető börtönbe kerül. Ezzel is igazolta: nem várhatjuk ölbe tett kézzel, hogy majd csak megváltozik az elítélt. Kisgyura Attila, a megyei közigazgatási hivatal főosztályvezetője jogi és állampolgári ismeretekkel vértezte fel a hallgatókat, Szabó János, a családsegítő központ igazgatója a szociális szolgáltatás helyzetéről szólt, Bogdán Imre pedig a Napkerék Egyesület néhány tagjával a cigány kultúra sajátosságait illusztrálta, azt hangsúlyozva: értékes vagy. Szabó István projektvezető és Katona Csilla úgy véli: kezdeményezésük modellértékű, és csakhamar "kapós" lesz a kaposvári képzési forma. Ahogy abban is bizakodnak: már a közeljövőben sikerül bővíteni az önkéntesek holdudvarát. Megtudtam tőlük: jelenleg 250-300 fő közötti a börtöntársaság tagjainak száma. Ők szolgálatukért nem kapnak fizetést. Nem úgy, mint Angliában, ahol több ezren vállalták ezt a munkát. Igaz, az állam finanszírozza is a tevékenységüket. Hiszik: egyszer talán a magyar társadalomnak is fontos lesz - mivel érdeke -, hogy valóban visszafogadja az egykori bűnelkövetőket, akik közül jó néhányan megbánták tettüket, és olyan is akad közöttük, aki levélben vagy szóban bocsánatot kért a sértettektől. S mivel Isten munkál bennük, szívükben-lelkükben már felragyogott az Úrral kötött örök szövetség szimbóluma, a dalban is megénekelt szivárvány. Lőrincz Sándor
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||