Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök

Szent István példája

Sok királya volt e népnek történelme során, sok vezetője, elöljárója, akikről elfelejtkezhetünk, akiket elfelejthetünk, ha tudunk. Mert voltak közöttük méltatlanok, akik bár hatalmat birtokoltak, de akiket a nép csupán elszenvedett, s igaz vezetőnek sohasem tekintett.

Nem tartozott ezek közé államalapító királyunk. Augusztus 20-án emlékezünk meg Szent Istvánról, első szent királyunkról, azóta, hogy Szent László e napon Székesfehérvárott felemeltette őt sírjából.

Nem felejtjük el, mert nagy volt és nagyot alkotott, és alkotásának mindmáig élvezzük gyümölcseit. Országot alapított, nemzetet nevelt és formált, beillesztett minket, a keresztény világ korábbi rettegett pusztítóját a már keresztény Európa népeinek közösségébe, megtanított a Krisztust követni akaró világ erkölcsére,már akkor isezeréves bibliai értékeire.

Szent Istvánt, az ő művét igazolta a történelem: itt vagyunk, pedig nálunk nagyobb népek tűntek el a történelem népeket megrázó, pusztító viharaiban, és igazolta őt a történelem Ura is, maga az Isten, épen maradt országot építő, népet nevelő jobbjával, máig ható szent emlékezetével.

Remények és csalódások, örömök és fájdalmak, sikerek és kudarcok között élte küzdelmes, de minden magyarért küldetésként vállalt életét. Állta az élet viharait, küzdelmeit, ahogy Sík Sándor írja szép versében: acélemberként. Igazi férfi, vezér volt, hivatásának: népéért élő ember.

Igazodási pont ő minden magyarnak, hívőnek és a hit örömére még el nem jutottnak egyaránt, vonatkoztatási pont - őt nem lehet megkerülni. Az igaz értékekért való összefogás embere ő, aki megért magyart és idegent, szentet és a megtérés útján csak járni kezdőt, mert előrenéz, és a célt a távolban látja, nem magának keres dicsőséget, nem magát akarja igazolni, hanem népe javát keresi: szolgál. Nem rövid távon gondolkodik! Felemel, világos utat mutat, tiszta erkölcs és értékrend felé vezet. Igaz ember, aki nemcsak utat mutat, de maga is jár azon. Példa minden ember, minden kor vezetői számára is.

Ő az a bibliai ember, aki sziklára építi művét, és az áll ezer éve - csak rajtunk múlik, mivé lesz a jövőben.

Életpéldájával, kemény harcaival, imáival és önmegtagadásaival, vállalt áldozataival új magyar eszményt teremtett. Már nem kalandozó, rabló vágyak köde lebegett népe fiai előtt, hanem kialakult valami új: munkával boldogulni, családot szeretni, hazát építeni, tehetséggel országot gyarapítani. Ez a lelki gazdagság mutatkozik meg anynyi szép alkotásában, melyek a világ bármely nagy népének gazdagságával egyenrangúak voltak, és nagyrészt a tőlünk nyugatabbra fekvő népek védelmében pusztultak el.

Őseink, Szent István és a többiek az ezredév alatt megtették, amit megtehettek. Többnyire jól, mert vagyunk és még itt vagyunk.

Most már rajtunk a sor. A jövő és a jelen is azon múlik, mit teszünk és hogyan. Ma nemcsak emlékeznünk, de tanulnunk is kell! A szent király életpéldájához méltóan élni!

Tudunk-e értékekért, azok megvalósulásáért összefogni, képesek vagyunk-e ezeket az összefogásra alkalmas pontokat megtalálni és élni a lehetőséggel? Félretéve kicsinyességet és szükkeblűséget, gyönge s hazug előnyt.

Akarunk-e művelt, gondolkodó embereket nevelni gyermekeinkből, akik ismerik múltjukat is, és megtanult gyökereikből is érzik, mit kell tenniük a jövőért? Vagy hagyjuk őket gyökértelennek, aki bár lehet, hogy a föld bármely pontján boldogul, mégis otthontalan lesz, mert aki mindenhol otthon van, az sehol sincs otthon. Aki saját múltját nem ismeri, az mindig kiszolgáltatott marad, aki nem tudja, honnan jön és hová megy, az mindig csak tévelyeg.

Akarjuk-e őrizni, megélni és továbbadni a hit örömét és a belőle fakadó remény erejét? Tudjuk-e komolyan gondolni, hogy Mária népe és országa küldetést hordoz a keresztény Európa önazonosságának megőrzéséért? Tudjuk-e örömmel és keresztény öntudattal vállalni az egyházhoz tartozást? Merünk-e meggyőződésünkért, hitünkért kiállni a média világában hatásosan terjesztett hazugságokkal és féligazságokkal szemben?

Akarjuk-e védeni az erkölcsöt, az életet, a tiszta életet? Akarunk-e igaz kultúrát megvalósítani, mely méltó ahhoz a magyar névhez, amely az élet minden területén: tudományban, művészetekben, sportban jelentős alkotásokkal és eredményekkel gazdagította az egész emberiség életét? Tudunk-e fiataljainknak példát mutatni arról a felelősségről, amely képes nemzetben és hazában gondolkozni, áldozatot is vállalni a nagyobb közösségért? Tudjuk-e hitelesen felragyogtatni számukra gyönyörű és hősies történelmünk nagyjainak, köztük 1956 hőseinek példáját? Megtanítjuk-e őket arra, hogy tudjanak különbséget tenni hazugság és a még annál is rosszabb féligazság és a talán fájdalmas igazság között?

Akarjuk-e védeni a családot, segíteni a kisgyermekeket nevelő szülőket, erkölcsi támogatást és elismerést is adva számukra az anyagi segítségen túl, vagy siettetjük a költő víziójának bekövetkeztét, amely arról a sírról jövendöl, melyet népek vesznek körül, s melyben egy nép elpihen? E jövendölés beteljesüléséhez soha nem voltunk ilyen közel! A ma oly általánosan jelen lévő önzés nem az életet, csak a pusztulást szolgálja. Az igaz örömre kell megtanítani gyermekeinket, beléjük oltva, megismertetve velük a másokért vállalt áldozat benső boldogságát.

Akarunk-e tartalmas, igaz, önnevelésre is serkentő életet mutatni a gyerekeknek és a fiataloknak, vagy hagyjuk őket a mesterséges örömök kábulatában és az üres és önző életfelfogás bódulatában,és elveszítjük őket, mert nem tudunk velük szót érteni ébredésük szédelgésében és kiábrándultságában? Hagyjuk-e őket abban a boldogtalanságban, mely az önzésből és üres életfelfogásból fakad, melyet nem bír ki az ember, csak ha alkohollal, szexszel és kábítószerrel elbódítja magát, hogy legalább kis időre ne eszméljen, és azt képzelje, van boldogsága?

Védjük-e a természet törvényeit, az élet természetes értékeit, az ember életre szóló odaadását társának, a kettejük szeretetéből születendő gyermekek elfogadásának, a születésre várás örömének és a nevelés sok gond mellett sok örömet is jelentő szépségét? Merünk-e az élet mellé állni? Merünk-e tanúságot tenni a férfi és a nő kizárólagos életközösségéről, a házasság eszményéről akkor is, ha talán nagyon is fájdalmasan tapasztaltuk meg saját gyengeségeinket és hibáinkat?

Védjük-e azt a környezetet, mely számunkra e világ, és melyet meg kell őriznünk a minket váltó nemzedékek számára élettérnek, emberi életre alkalmas közegnek az elkövetkező évszázadokra is, amelyért felelősek vagyunk? Kell, hogy bátran cselekedjünk, mert a mindent gazdasági szempontból néző látásmód megmérgezi levegőnket és vizeinket, elpusztítja erdőinket, megváltoztatja az éghajlatunkat, és végső soron lakhatatlanná teszi a földet.

Tudjuk-e segíteni azokat szeretettel, akik, ki tudja, talán csak a közvélemény értékvesztő, olykor csak a magának élést hirdető kiábrándultsága miatt, talán megtévesztésből, talán a világos és hiteles, tiszta tanítás hiánya miatt nem tudják elfogadni ezeket az elveket, nem ismerik fel értékeiket és ezek szépségeit?Nemcsak a hit és vallás igazságainak szépsége, de a pusztán emberi értékek is oly sokaktól vannak távol! Sok a kiábrándult, csak a mának s magának élő, reményt és bizalmat, jövőt alakítani akarást nem ismerő társunk! Felelősek vagyunk értük, nem hagyhatjuk őket elveszni, leszakadni, véglegesen lemaradni a társadalom szerencsésebb felétől! Tudunk-e nekik is, mindenkinek embertársa, testvére lenni, vállalva értük is felelősségünket, hiszen nem káini lelket hordozunkmagunkban, de egymásért felelős testvérek vagyunk, akik számadással tartozunk minden magyarért határon innen s túl - és minden emberért.

Csak néhány teendő, döntést igénylő kérdés, mellyel szembe kell néznünk, és amelyre a Szent István-i életmű fényében kell választ adni mindnyájunknak, lelkiismeretünk szerint.

Segítsen a szent király életének példája és tanítása, és imádsága segítsen az égből mindnyájunkat, hogy a ránk váró feladatokat - amint ő a magáét hitelesen, áldozatosan, a jóért, a nemzetért és a hazáért való felelősség tudatában megtette - mi is meg tudjuk oldani, és a történelem, a későbbi nemzedékek előtt bátran vállalhassuk felelősségünket!

Mindez szép, de nehéz feladat, örömteli, de a felelősség súlyát is vállunkra teszi. De csak ezen az úton követhetjük ma a szent királyt, de ezen az úton követték őt mindig is azok, akik előremozdították a magyar nép életét, akik Isten akaratának megvalósulását szolgálták népünk körében, akik minden körülmények között boldogan élték meg magyarságukat.

Magyarok Nagyasszonya, járj közben népedért!

Szent István király, imádkozz értünk, mai magyarokért!

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu