A remény a reményre

Monodráma Jókai Anna Szegény Sudár Anna című regényéből

Lent a városban rekkenő, nyári hőség, a közlekedés reménytelen. A Magyar Kultúra Alapítvány előadására igyekszem a budai Várba, ahol a magyar-magyar párbeszéd érdekében egy ideje különböző rendezvényeket szerveznek. A hazai és a külhoni magyarok közötti kulturális kapcsolatok erősítése a cél. Az aznapi előadás címe: Szegény Sudár Anna. Az elnök és emberei éppen akkor kapaszkodnak fel fekete autóikkal a Citadellára. Találgatom, melyik hídon is jutok át Budára, érdemes-e egyáltalán átevickélnem. El is késem. De a szervezők türelmesek.

Szinte senki sem ér oda időben. Az előadás azonban nem siet sehová. Mellettem a sorban a két Anna. Az írónő és a dramaturg. Várakozunk. Talán érkezik még valaki. Igen, várakozunk. Várjuk a "harmadik Annát".

A besötétített terem, a júniusi meleg egyszer csak átváltozik. Sudár Anna kabátban, kendővel a fején, téli cipőben közénk lép. Kezdődik. Egyszerre ősz lesz, november. S néhány perc leforgása alatt már nem létezik sem Buda, sem Pest, sem az elnök, sem az emberei, sem a rettenetes forgalmi káosz, sem a hőség.

Erdélyben vagyunk, 1989 előtt, és szemben velünk az asszony, aki mesél, játszik, sír, nevet, reménykedik, összeomlik. Reménykedik, összeomlik...Reménykedik... Él.

Jókai Anna könyvét Scarlat Anna ültette át színpadra. Az erős hangulatú, rendkívüli érzékenységgel megírt képzelt napló már megjelenésekor jelentős sikert aratott. A Szegény Sudár Anna az első és mindmáig az egyetlen regény, amelyet anyaországbeli író alkotott a romániai magyarság sorskérdéseiről. Scarlat Anna, a darab dramaturgja, aki maga színésznő, s aki évekig volt a bukaresti színház tagja, olyan monodrámát készített a könyvből, melynek minden szava színpadon is él. Keze nyomán a lebilincselő és felkavaró olvasmány lebilincselő és felkavaró színdarabbá változott.

Két tehetséges művész közös munkája során megszületett a darab, de ahhoz, hogy csakugyan éljen, ahhoz kellett még két ember. Valaki, aki képes arra, hogy egymaga a figyelem központjában esténként, a parányi színpadon, ötven-hatvan, vagy még több szempár előtt az emberi és asszonyi lélek legfájdalmasabb mélységeiben elmerüljön. Bálint Márta, a marosvásárhelyi színház egykori művésze vállalta ezt a szerepet. Ha akadtak nézők köztünk, akik kételkedtek abban, hogy e könyv színpadon is megállja a helyét, azokban a művésznő játéka pillanatok alatt lebontotta a szkepszis falait.

S kellett még valaki, aki mindezt segítette színpadra álmodni. A darab rendezője: a marosvásárhelyi Kincses Elemér, akinekmindez maradéktalanul sikerült, s aki vonakodás nélkül vállalta a darab megrendezését. S akire a sok "honi" neves rendező felkérése után találtak az alkotók. Mert a sok "honi" neves rendező viszszautasította a felkérést.

A könyv és a darab aktuális. Másként, mint ‘89-ben, másként, mint tíz éve. De nemes egyszerűséggel csak azt tudom írni: ez a jó regény titka. S mivel nem pusztán egy történelmi korirat, a regény más rétegei is ugyanúgy "működnek" benne és általa. Nehéz elfelejteni a sóhajjal, indulattal, vagy rezignált fájdalommal feltörő mondatokat: Anyám, kérlek, tarsatok ki! - Élni, élni, élni! Ezek a rohadtak nem tudják végképp elrontani, nem! - Várni fogok. Várni fogunk. Remény nincsen. De helyette él a megfogalmazhatatlan. A remény a reményre.

"Élni, élni, élni..." Visszhangzik bennem akkor is, amikor lebotorkálok a Vár lépcsőin. Míg az előadás tartott, kint esett. A hőség enyhülőben, szemben a Citadellán már egy lélek sem jár. Nincsenek fekete autók, csak a zöld lombok bólogatnak felém. Élni, élni, élni... Nem tudják végképp elrontani, nem... A remény a reményre...

Koncz Veronika

(A darab bemutatója 2006 júniusában volt. Az előadás őszig szünetel. További időpontok: szeptember 7-e és szeptember 21-e 18 óra, a Magyar Kultúra Alapítvány Corvin Pódiumán, Bp., Szentháromság tér 6.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu