Hívom és küldöm a családokat

2006 szeptemberében

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes és pap testvérek, kedves mindnyájan, akik a családi élet mellett álltok!

Szeptemberben küldöm a szülőket gyermekeik pedagógusaihoz, barátaik és osztálytársaik szüleihez. Gyermekeink egyéniségére, szellemiségére a tanárok és a társak nagy hatással vannak, nem mindegy tehát, milyen értékrendet képviselnek. Vállalva gyermekeinkért való szülői felelősségünket, meg kell ismernünk azokat, akik hatnak rájuk, és lehetőséget kell adnunk az iskolának, az osztálytársak szüleinek is, hogy megismerjék gyermekeink családi hátterét. Nem azért, mert mi mindent jobban tudunk, hanem mert közös a felelősségünk.

Egy barátom mesélte, hogy véletlenül tanúja volt nemrég egy vonatfülkében lefolyt beszélgetésnek. Anya és lánya beszélgetett. Kiderült, hogy a lány a második házasságban élő apjánál lakik. Az anya, aki pedagógus volt, éppen Bécsből kísérte haza gimnazista lányát. Azon fáradozott, hogy a lány egy osztrák kollégiumban tanulhasson tovább. Most éppen megnézték a szóban forgó intézményt. A lánynak nagyon tetszett volna a helyzet, mégis húzódozott, mondván, hogy sportegyesületétől, társaságától, barátnőitől, akikkel - úgy érzi - mindig számíthatnak egymásra, nehezére esne elszakadni. A mama szinte ingerülten utasította el érvelését: "Ezek a kapcsolatok téged csak hátráltatnak, semmi előnyöd nem származik belőlük. Mit kapsz tőlük, amit magad ne tudnál megszerezni? Magadra gondolj, csak magadra, és magadnak építs! Egy kapcsolat addig ér valamit, amíg az neked hasznos. Ezért is váltam el apádtól - nincs már szükségünk egymásra."

Nem vitás, ez az anya gondoskodni akart gyermeke megfelelő iskolájáról. De vajon jól látja-e, mire van szüksége lányának az egészséges, érett emberré váláshoz? Saját kapcsolatának kudarcát sikerként beállítva igyekszik kialakítani gyermekéből korunk egoista, csak magával foglalkozó, antiszociális emberét, nem törődve azzal, hogy így majd az ő kapcsolatai is kudarcosak lesznek. Tipikus eset ez mai beteg társadalmunkban, ahol a kór egyik nagyon intenzív okozója a kapcsolatainkban keresendő.

A tanévkezdés újra meg újra alkalmat ad arra, hogy átgondoljuk, milyen a kapcsolatunk gyermekünkkel, gyermekeink tanáraival, azokkal a szülőtársakkal, akikkel iskolai fogadóórákon, szülői értekezleteken ismételten találkozunk. Individualista korunk kedvez annak, hogy izoláltan éljünk, s gyermekeinket is így neveljük. Ne feledjük, gyerekeink kapcsolatai, azok minősége jórészt attól függ, mi hogyan viszonyulunk másokhoz. Gyermekeink jövőjét formáló tényező, hogy milyen kapcsolatot alakítunk ki azokkal, akik különös módon is hatnak gyermekeinkre: a tanárokkal, osztálytársakkal és szüleikkel. "A negyedik parancsolat kifejezetten a gyermekekhez fordul apjukkal és anyjukkal való kapcsolatukban, mert ez a kapcsolat a legegyetemesebb. De ugyanúgy érvényes a rokoni kapcsolatokra is a családi közösség tagjaival. [...] Kiterjed továbbá a tanítványoknak a tanáraik [...] iránti kötelességeire is" (A katolikus egyház katekizmusa, 2199).

A szülők joga és kötelessége gyermekeik nevelése; a család biztosítja a legjobb feltételeket a gyermekek személyiségének kibontakozásához, szocializációjához. "A nevelői feladat gyökerei a házastársak alapvető feladatába nyúlnak, nevezetesen abba, hogy együtt kell működniük Isten teremtő művében: szeretetben és szeretetből hoznak világra egy embert, aki magában hordozza a növekedésre és fejlődésre szóló meghívást" (Familiaris consortio, 36). Nehezen tehetnének eleget e feladatnak a szülők az óvoda, az iskola és még sok más intézmény segítsége, közreműködése nélkül. Ezek az intézmények csak akkor fogják a szülők által jogosan megkívánt szellemben nevelni, irányítani a gyermekeket, ha a szülők élnek jogaikkal, és kapcsolatba lépve a nevelőkkel, a többi gyerek szüleivel közösen alakítják ki azt a légkört, amelyben a gyerekek felelős, dönteni tudó és a keresztény értékek mellett dönteni akaró felnőtté válnak. "Az egyháznak és az államnak közösen kell létrehoznia és támogatnia azokat az intézményeket és nevelési formákat, melyeket a családok törvényesen igényelnek, és a nyújtott segítségnek meg kell felelnie a családok igényeinek. Mindazok tehát, akik iskolákat vezetnek, soha ne feledkezzenek meg arról, hogy Isten a szülőket állította első és fő nevelővé a gyermekek fölé, s hogy ezt a jogot nem lehet elidegeníteni tőlük. A jog kiegészítéseként jelentkezik a súlyos kötelezettség, hogy a szülők erőik szerint törekedjenek aktív és szívélyes kapcsolatot fenntartani a tanítókkal és nevelőkkel. Ha pedig az iskolában a keresztény hittel ellenkező módon tanítanak, a családok egymással karöltve - ha lehetséges, családi szövetséget alkotva - minden erejüket vessék latba, és bölcsen segítsék a fiatalokat a hit megőrzésében. Ilyen esetben a család különösen is rászorul a lelkipásztorok segítségére, akik nem feledkezhetnek meg arról, hogy a szülők sérthetetlen joga, hogy gyermekeiket az egyházi közösségre bízzák" (Familiaris consortio, 40).

Tévedés ne essék, nem azért fontos a tanárokkal, nevelőkkel való jó kapcsolat, hogy saját gyermekünk számára előnyöket vívjunk ki, netán a hibák és gyengeségek elnéző elbírálását érjük el. Tisztelettel közeledve egymáshoz nyíltan és világosan érthetővé kell tennünk: mi az evangélium értékrendje alapján állunk, azt szeretnénk, ha gyermekünk is ebben az értékrendben szocializálódna. Ugyanakkor fontos, hogy a szülő is megismerje azokat a nevelési elveket, programokat, amelyek mentén az iskola formálja az ő gyermekét. A szülőtársak is sokat kaphatnak egymástól, főképpen a kötelező szülői értekezleteken túl, például amikor egy kiránduláson vannak együtt, egymást jobban megismerve egyeztethetik nevelési elveiket, céljaikat.

Beszéljétek meg családi körben vagy közösségeitekben:

Ha már házasok vagytok: Hogyan emlékeztek iskoláskorotokra: mennyire volt összhang családotok és az iskola nevelési elvei között? Hogyan tudjátok-tudtátok kezelni azokat a konfliktusokat, amelyek gyermekeitek iskolája és a ti nevelési elveitek között felmerülnek? Hogyan tudtok-tudtatok a tanárokkal osztozni gyermekeitek nevelésének felelősségében? Hogyan tudjátok elősegíteni, hogy a nevelők gyermekeitekről gyakran és lényegbevágóan adjanak tájékoztatást?

Ha még házasság előtt álltok: Hogyan reagáltatok arra, ha észrevettétek: szüleitek másképp vélekednek rólatok, mint az iskola? Miből vettétek észre, hogy osztálytársaitok veletek azonos vagy éppen ellentétes világnézetű környezetből érkeztek? Mennyiben jelentett segítséget az eligazodásban a családi, egyházi közösségi háttér? Miben nyilvánul meg társaitokért, az iskoláért érzett felelősségetek?

Hívom és küldöm a családokat, hogy legyenek Isten országának építői a gyermekek nevelőivel megélt őszinte kapcsolattartás által.

Bíró László

az MKPK családreferens püspöke,

a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu