Színház a költészet nyelvén

Vidnyánszky Attila rendező prózáról, zenéről, filmről

Az utóbbi évtized egyik legfoglalkoztatottabb, legelismertebb magyar színházi rendezője. Vidnyánszky Attila pályafutása Kárpátalján, a szülővárosában kezdődött: 1992-ben megalapította a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat. Vendégként dolgozott Kijevben, Újvidéken és Budapesten, ahol egy rövid ideig az Operaház főrendezője volt. A Jászai Mari-díjas művészt, a debreceni Csokonai Színház nemrég kinevezett művészeti igazgatóját külföldre is egyre többször hívják rendezni. Nem sokkal azután beszélgettünk, hogy hazatért a horvátországi Splitből, ahol Mozart Don Giovanniját állította színpadra.

Fotó: Új Színház

- A spliti nyári játékok az egyik legismertebb nyári színházi eseménysorozat Európában. Az ottani színház művészeti igazgatója hívott meg, miután az Operaházban megnézte A nürnbergi mesterdalnokok rendezésemet. Július 14-én volt a Don Giovanni bemutatója egy Peristil nevű gyönyörű helyen, Diocletianus császár palotájának romjai között. Sajnos csak három előadás volt, de a premiert a horvát televízió élőben közvetítette. Rögtön aláírattak velem egy jövő nyárra szóló szerződést. Akkor valószínűleg prózai előadást fogok rendezni. Úgy néz ki, testvérvárosi kapcsolat alakul ki Debrecen és Split között, a két város színháza pedig összefog. A spliti ugyancsak komoly hagyományokkal rendelkező háromtagozatos intézmény: opera-, balett- és prózai társulattal. A jövőt érdemes lenne úgy alakítani, hogy a megszületett produkciók tovább élhessenek. A debreceni színház például úgy készíthetne elő évente egy-egy produkciót, hogy a díszletek alkalmasak legyenek a kinti előadásra is. Rövidesen tárgyalunk erről, az évad elején jön az intendánsuk Debrecenbe.

A Három nővér Gyulán (Fotó: Kiss Zoltán)

Klasszikusokat és kortárs darabokat egyaránt színpadra állít. Folyamatosan dolgozik, nem "specializálódik", váltogatja a műfajokat. Honnan ez a fáradhatatlanság?

- Nem szeretnék leállni, s mindig "ugyanazt" csinálni. Vannak olyan rendezők, akik ugyanazokkal a kifejezőeszközökkel és hatásmechanizmusokkal élnek, ugyanúgy kommunikálnak a nézővel. Ez egyféle út, én nem ezt választottam. Olyan gyönyörűségesen gazdag a paletta. Megmártózhatok egy-egy korszakban, életműben, műfajban. Úgy gondolom, mindegyikből meríthetek, mindnek a világa bővíti, alakítja és csiszolja szakmai tudásomat. És e paletta most tovább bővül, ugyanis augusztus 7-én kezdem első nagyjátékfilmem forgatását.

Miről van szó?

- Régi gondolatom egy olyan film, amely egy társulatra épül. Nem pusztán azért, mert így olcsóbb és jobban szervezhető a dolog, hanem mert színház és film - új dimenziókat nyitva - gazdagíthatja egymást. Másfél éve került hozzám Szőcs Géza Liberté című forgatókönyve, egy ‘56-os történet. Keresni kezdtük a megvalósítás módját. Amikor vállaltam a debreceni színház művészeti vezetését, elhatároztam, hogy ottani színészekkel, a színház "bázisán" próbálom megcsinálni a filmet, mégpedig úgy, hogy előadás is legyen belőle. Azért nem mondom, hogy prózai előadás, mert tele lesz zenével, dalokkal. A film a műfaj határait fogja feszegetni: erős stilizáltsággal és erőteljes teatralitással, remélem, hogy a színpadon pedig a filmes elemek jelenhetnek majd meg. Előadásokban ritkán látni jól sikerült, szerves részként működő filmbetéteket, ahogy filmszalagon is elvétve "jön át" a színház elvontsága. Úgy gondolom, életem egyik legfontosabb szakmai tapasztalata lesz a következő két hónap. A forgatási idő hihetetlen rövid lesz, csak tizenhárom nap: októberig a film és az előadás is elkészül. Október 8-án, 9-én a lengyelországi Lublinban mutatjuk be a darabot, majd 20-án játsszuk először Debrecenben. A film óriási lehetőség a jövőre nézve. Alá is írtunk egy szerződést a Kántor László vezette Új Budapest Filmstúdióval, s ezután szeretnénk minden évben elkészíteni egy-egy filmet.

Korábbi interjúiban említette, hogy bizonyos rendezéseit különösen szereti. Mikor érzi úgy, hogy egy-egy színpadra állítás igazán jól sikerült?

- A Gyilkosság a székesegyházban és a Godot-ra várva rendezéseimet azért szerettem, mert igazán rólunk szóltak, azokról, akik létrehozták ezeket az előadásokat. Olyan formanyelvet sikerült kialakítani a Gyilkossággal - de említhetem itt a Nemzeti Színházban bemutatott Bánk bánt is -, amely erőteljes kísérletezés volt, másrészt vallomás. Általában azok az előadásaim sikerülnek jól, amelyek belülről építkeznek. A jó rendezéshez sok minden kell: jó színészek, tiszta intuíció és egyfajta eksztázis, amelyben az ember megfogalmazza, formába önti a gondolatait. Kétségkívül vannak sikerültebb és kevésbé sikerült rendezéseim, de valamennyi a "gyermekem". Három-négy persze kiemelt szerepet játszik a szakmai életemben. A Nemzeti Színházban megpróbáltam bátran, új utakra lépve, a legkorszerűbb színházi nyelven kibontani, újrafogalmazni Katona József Bánk bánját. Nagyon fontos állomás volt számomra Törőcsikkel és a beregszásziakkal a Juhász Ferenc versét feldolgozó A szarvassá változott fiú, melyben az úgynevezett költői színházzal kapcsolatos gondolataimat fogalmaztam meg. Csehov Három nővérét kétszer is megrendeztem. Először "hagyományos formában" mondtam el a történetet. Az új változat a harmadik felvonással kezdődik: a tűz, vagyis a teljes pusztulás után vagyunk, majd valami álomszerű, "foszlánydramaturgiával" idézem fel az első és második felvonás részleteit. Az egész erőteljesen koreografált. Nagy sikert arattunk vele Lengyelországban, remek kritikákat kaptunk, a közeljövőben Varsóban is bemutatjuk. A beregszászi színház működésének egyik csúcsa ez az előadás, amire nagyon büszke vagyok. A prózai darabok rendezésekor számomra az irodalmi mű csak eszköz. Olyan, mint a színész, a tér, a zene, valamit el akarok mondani a segítségével. Az operánál más a helyzet, mert más gondolkodásmódot kíván: ott a végcél egy-egy nagy mű színpadra állítása, megszólaltatása.

Az operaházi Jenufa, a Kisvárosi Lady Macbeth és A nürnbergi mesterdalnokok azt bizonyítja, hogy igen közel került a műfajhoz...

- Mindig azt keresgélem, hogy tud színházzá válni a költészet, a színház pedig költészetté, a zene hogy tud beépülni egy-egy előadás struktúrájába, egy gesztus hogyan tud egyenlő értékű lenni a szóval, a tér zenéje, a szöveg zenéje és a zene-zene hogyan tud új minőséggé összeforrva olyan szintézist létrehozni, amely csak a színházban lehetséges. A szó mellett a zene mindig valamiféle szervezőerő a színpadon. Tulajdonképpen ezért nem volt nehéz átmennem az opera világába. Nagy szerelmese lettem a műfajnak. Az elmúlt négy év - amikor szorosabb kapcsolatba kerültem az operával - az újabb és újabb dimenziók megnyílásának csodálatos időszaka volt. Mintha beiratkoztam volna egy új egyetemre, és újrakezdtem volna tanulni: partitúrát olvasni, értelmezni... Megértettem Meyerholdot, aki arra a kérdésre, hogy miért nem ír rendezők számára tankönyvet, azt felelte: nyissák fel bármelyik opera partitúráját, ott a tankönyv.

Az opera valahol a színjátszás csúcsa. Egyike a legöszszetettebb, a legbonyolultabb, ugyanakkor a legcsodálatosabb szellemi termékeknek, amelyet az ember létre tudott hozni. Ez rögtön világos lett számomra, innen származik a műfaj iránti nagy alázatom is. Úgy érzem, a tanulás három évig tartó időszaka Wagnerrel, A nürnbergi mesterdalnokok megrendezésével zárult. Egy opera rendszere nagyon zárt, sok mindent kell figyelembe venni, sok mindenhez kell alkalmazkodni, prózai rendezéseimhez képest az operaszínpadon talán ezért visszafogottabb a "jelenlétem". Másként fogalmazok, sokkal inkább belülről.

Legközelebb az Aidát rendezem Debrecenben, ha minden igaz, közös produkcióban a leccei színházzal: 2007 márciusában lesz a bemutató. Azután Schnittke Élet egy őrülttel című operáját állítom színpadra, ugyancsak Debrecenben. E kortárs mű szövegkönyve Jerofejev novellája alapján született. Nagyon izgalmas darab: szembenézés a múltunkkal, történelmünkkel és jelenünk problémáival...

Már érintette, hogy Debrecenben óriási átalakulás zajlik a kulturális életben, s ebben fontos szerepet vállalt, mint a színház művészeti igazgatója. Hol tart a folyamat, milyen terveik vannak?

- Sokan költöztek és költöznek le mostanság Debrecenbe: Csányi János igazgatásával újraalakult a prózai tagozat, és formálódik az operatársulat is. Együttműködési szerződést kötöttünk Eugenio Barbával, aki az egyik legismertebb színházi műhely vezetője Olaszországban, és az antropológiai színházi gondolat cézára. Ő szintén eljön Debrecenbe, hogy segítse a társulatépítést. 2008 elejére készül el - Finta József és Csányi tervei alapján - három színpaddal a Latinovits Színház. Méreteit tekintve nagyobb lesz, mint a régi teátrum, amely a zenés műfajok otthonaként, Debrecen operaházaként fog tovább működni.

A debreceni zeneművészeti akadémiával együttműködve operastúdiót indítunk, hosszabb távon pedig szeretnénk színházi iskolát nyitni, rendezést és színészmesterséget tanítani. Az elméleti tárgyak oktatása már idén elkezdődik az egyetemen. Két-három éves célunk egy debreceni színművészeti iskola, akadémia akkreditálása.

Beregszászon, az ottani magyar színház megalapításával kezdődött művészi pályafutása. A továbbiakban is megmarad a kapcsolata a társulattal?

- Eldöntöttem, hogy bármely részén legyek is a világnak, Beregszászon évente megrendezek egy-egy darabot. A következő szezonban a Liliomfit mutatjuk be. Rengeteg aggodalom van bennem, elfáradtam a napi problémákban, küzdelmekben. Elsősorban amiatt, hogy nem sikerült stabil anyagi hátteret biztosítanom a színház létezéséhez, pedig tíz éven át küzdöttem ezért. Megpróbálom a társulat egy részét "átmenteni" Debrecenbe, s az ottani rendszeres megjelenésekkel továbbra is életben tartani a színházat. Most Debrecenre kell összpontosítanom, de Beregszász mindig is megmarad számomra. Dolgom van ott, és kötelességem is...

Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu