Szakrális kincsek megmentése

Többéves restaurátori munka eredménye a csíkszeredai múzeumban

Restaurátor munka közben

Aki mindeddig kizárólag csak a tárgyakra figyelt egy múzeumban, meglepetten tapasztalhatja a Csíki Székely Múzeum nemrég nyílt kiállításán, honnan "indul" egy tárgy, és milyen úton-módon változik azzá, amivé az üvegtárlók világa megköveteli. Kopott, törött ikonok és feszületek, kötéstáblákba épített oklevelek, szúette bibliák kerültek a csíkszeredai múzeum két restaurátorának kezébe, akik végtelen türelemmel láttak hozzá az izgalmas feladathoz: konzerválni és restaurálni a tárgyakat. "Nagyon régi álmom vált valóra ezzel a kiállítással, a szakrális kincsek megmentésén éveket dolgoztunk" - meséli Benedek Éva papírrestaurátor, miközben Mara Zsuzsa farestaurátorral végigkísér az igényesen berendezett tárlaton. A kiállítás különlegessége, hogy a tárgyak mellett elhelyezett, fényképek sorával illusztrált hatalmas pannókon végigkövethető a tárgy útja, a munkafázisok és a végeredmény. A történeti kötések, oklevelek, kéziratok meghatározását és azonosítását Muckenhaupt Erzsébet végezte. A tárgyak java része a múzeum saját tulajdona, de szép számmal akad közöttük olyan darab is, amelyet kölcsönkaptak valamelyik - nem egy esetben egyházi - intézménytől, majd pedig készen restaurálva visszaadják azokat. Dokumentációval látják el a tárgyat - nemcsak azért, hogy a tulajdonos tudja, milyen műveleteket végeztek el rajta, hanem azért is, hogy egy esetleges későbbi beavatkozás során a majdani restaurátornak segítségére legyenek.

A munka sokszor hónapokat vesz igénybe. Az egyik XVIII. századi szárnyas feszületen például, amelyet a csíksomlyói ferences kolostorban őriztek, Mara Zsuzsa egy éven keresztül dolgozott. "Az aranyozás megkopott és lepergett róla, így hát bronzzal átfestették, de ez már csak az utolsó beavatkozások egyike volt" - magyarázza a szakember, majd a munka során készült egyik felvételt mutatja. "Négy réteg festéket kellett négyzetcentiméterenként eltávolítani, míg az alaphoz értem, a hiányzó farészeket kipótoltam, majd aranylappal vontam be, és megkoptattam, hogy ne üssön el a régi, még megmaradt aranyozástól" - sorolja szinte megállás nélkül a műveleteket, miközben az ember önkéntelenül is arra gondol, mennyi türelem kell egy éven át egyetlen műtárggyal foglalkozni. Olyan darab is van, amelyet Mara Zsuzsa kétszer restaurált: a csíkpálfalvi egyházközség búcsús lobogóját nem megfelelő körülmények között tárolták az első helyreállítás után, így hamarosan újra tönkrement. "Most már vigyáznak rá" - biztosít a restaurátor, aki többek között azt a képet is maga készítette, amely a lobogót a csíksomlyói búcsúban, "használat közben" ábrázolja. Való igaz, kettejük közül egyik sem rendelkezik textilrestaurátori képzettséggel, ezért a textiltárgyakat többnyire csupán konzerválták. "Meg arra is figyeltünk, hogy az összes általunk végzett módosítás minden tárgy esetében visszafordítható legyen" - fogalmazzák meg röviden a szakmai etika kódexének egyik alapelvét.

A tárgyak legnagyobb részével kapcsolatosan viszont semmilyen szakmai aggály nem merülhet fel. Benedek Éva egy 1626-os kiadású Káldi-féle Bibliára mutat, amelyet a csíksomlyói ferencesek rejtettek el, és csupán 1985-ben került elő. "Egy könyv mindig sokkal nagyobb munkát igényel, mint egy oklevél, ez természetes, ezen a köteten például hat hónapot dolgoztam. A kézi kiegészítés japán papírral történt" - mondja a restaurátor. Kiderül, a helyreállítás itt is olyan türelmet igényel, amilyet a rohanó világ rohanó emberei elképzelni is nehezen tudnak. A kiegészítést ugyanis egy speciális módszerrel a szakadt papírdarabok széléhez illesztik olyanformán, hogy végül csak az írás és a papír színe ad némi támpontot arra vonatkozóan, hol ér véget az eredeti - tapintás alapján ugyanis szinte meg sem lehet állapítani. A keresztmetszet alapján a japán papír fölül is, alul is ráhajol az eredetire, védve annak széleit a további rongálástól.

A kiállításon számos egyedi darab és hungarikum is megtekinthető. Előbbiek közé tartozik például a mikházi ferences templom felszenteléséről szóló oklevél, melyet 1692. szeptember 27-én nyomtattak Csíksomlyón. "A szú a papírt és a fát is megrongálta - magyarázza Benedek Éva. - Így először papírpéppel kellett betömni a sok pici lyukat, és természetesen eltüntetni a hatalmas penészfoltot a közepéről, már amennyire lehetett." Még ennél is több hozzáértést igényelt a XIII. századi pergamenkódex-töredék restaurálása, csakúgy, mint a kötéstáblákból óvatosan kiáztatott, XIV-XV. századi, kottás liturgikus pergamenkódex-töredékek helyreállítása. Az újabb keletű okiratokon is akad restaurálni való. Benedek Éva példaként említi azt az 1948-ban keltezett pápai bullát, amellyel XII. Piusz kisbazilika rangra emelte a csíksomlyói kegytemplomot. "Az oklevél valahogyan az Egyesült Államokba került, amikor pedig sikerült visszahozni, valaki kék filctollal ráírta a hátára: Hazahozva Amerikából, dátum, aláírás. A filctoll teljesen átütött a papíron, és bizony nem kis munka volt eltüntetni a bejegyzést, nem is sikerült egészen" - mutat a nyomokra a restaurátor.

Végleg megakadályozni azt, amit az évszázadok vagy az emberi gondatlanság tönkretesz, úgysem lehet, ezt pedig mindketten tudják. A szakembert azonban már az is boldoggá teszi, ha érzi: egy kicsit lélekben egyesült azzal az alkotóval, aki az eredeti tárgyat létrehozta. És ez így van rendjén.

Lukács János

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu