Afrikába készül

Apró szarkának tűnt a kis őrgébics, amikor az ezüstfa csúcsáról egy galagonyabokorra szállt át. A legmagasabb ágra ült, és a hosszan tartó szárazságtól sárgára aszalódott legelőt figyelte maga alatt. Kora délelőtt volt, de máris nagyon meleg, megálltam annak az ezüstfának az árnyékában, amelyről a madár az imént elrepült, és a távcsövet felé irányítva vártam. Egy ideig semmi sem történt, aztán a gébics hirtelen megélénkült, egy gyors félfordulatot tett, majd a fű közé ereszkedett. Jókora sáskát kapott fel, és egy nem messze álló, földbe vert karóra szállt vele. Körülnézett, aztán, amikor látta, hogy minden csendes, veszély nem fenyegeti, lehajolt zsákmányához. Egyik lábával a karóhoz szorította, és kampós, a ragadozókéra emlékeztető csőrével megfontolt mozdulatokkal tépdesni kezdte. Kerengve hullottak a földre a balszerencsés rovar hártyás szárnyai, aztán a gébics felemelte, néhányszor keményen a karóhoz verte, és miután így kellőképpen megpuhult, lenyelte. Nem ment könnyen, a sáska egyik hosszú ugrólába egy ideig még kilógott a csőréből, de végül az is eltűnt. A madár újra körülnézett, aztán elégedetten megtörölte a csőrét, üldögélt és tollászkodott egy kicsit, majd, amikor rendbeszedte magát, újra a galagonyára szállt át.

A fa árnyékában kellemesen hűvös volt, elhatároztam, maradok egy kicsit. Leültem a fűbe, az oldalzsákból elővettem az összeborított vajas kenyeret egy jókora paradicsommal, és enni kezdtem. Néhányszor meghúztam a műanyag üveget is. A víz langyosra melegedett, sok felüdülést nem jelentett, de mégiscsak víz volt. A gébics továbbra is a galagonya csúcsán ült, a nagy meleg szemmel láthatóan nem zavarta. Igaz, olyan madárról van szó, amelyik élete nagy részét Afrikában tölti, éppen csak költeni, fiókákat nevelni jön haza Magyarországra. Kereken négy hónapot tölt itthon, május első napjaiban érkezik és augusztus végén már újra dél felé indul. Gyűrűzött madarainkat augusztus 27-én, illetve szeptember 2-án már útközben, Görögországban ellenőrizték, ami sajnos azt jelenti, lelőtték őket.

Kakukk repült a legelő felett. Egy nyárfára szállt, némán üldögélt, névadó kiáltását erre az évre már elfelejtette. A vidám kakukkszóra jövő áprilisig várnunk kell. Ennek a madárnak a röptében van valami karvalyszerű, a gébics is követte a tekintetével. De nem hagyta becsapni magát, nem mozdult leshelyéről. Sőt, újra a fűbe csapott, és ezúttal egy bogarat, ha jól láttam, futóbogarat fogott. Vártam, hogy megint kényelmes étkezőhelyére, a karóra szálljon vele, de nem ez történt. Még a földön odaverte néhányszor, aztán gyorsan lenyelte. Sokkal könnyebben, mint az imént a testes sáskát.

Távolabb még két kis őrgébicset láttam, de valószínűleg még többen is voltak. Talán egy család, a szülők a már önálló fiatalokkal. Elhagyott fészkük valamelyik akácon vagy ezüstfán lehet. Ilyenkor már semmi különös nem látszik rajta, de amikor a tavaszi érkezést követően megépítik, egészen csodálatos. Peremére, oldalára virágokat hordanak, gyakran illatos levelű növényekét. A múlt század ötvenes éveiben a Velencei-tó déli felén, a Dinnyést és Pákozdot összekötő út mentén eperfák álltak, amelyeken több kis őrgébicspár is költött. Ott láttam olyan fészkeket, amelyek virágokból font kis koszorúra emlékeztettek. Később az eperfákat sajnos kivágták és velük együtt a kis őrgébicsek is eltűntek arról a környékről.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu