|
|
Hogy áldott legyen... Anyaotthon épül Konyár-Sóstón Hajdú-Bihar megyében, a Hosszúpályihoz tartozó, régen gyógyhatásáról híres fürdőhelyen, Konyár-Sóstó településen az egykori Zichy-kastélyt a budapesti székhelyű Anya-Ország Alapítvány vásárolta meg három éve, hogy tizennégy várandós anya ellátására alkalmas közösségi terhesgondozó otthonná alakítsa. A kezdeményezésben nincsenek egyedül. A skót, ír, angol (United Kingdom Life League), svájci (Human Life International - Switzerland), osztrák (Ja zum Leben) és magyar életvédő szervezetek (Alfa Szövetség, Magyar Örökbefogadók Országos Egyesülete) nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak az alapítvány számára.
A közelmúltban Skóciai Szent Margit nevét viselő, nemzet- és felekezetközi életvédő építőtábort szerveztek tizenhat éven felüli önkéntesek számára, ahol - a szintén önkéntes - Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke, valamint magyar munkatársai és a külföldi életvédő szervezetek képviselői is munkába álltak az otthon megteremtéséért.
- Az anyaotthonok építésére, működtetésére létrejött Anya-Ország Alapítvány hazánk első közösségi terhesgondozó otthonát építi, alakítja Konyár-Sóstón - kezdi beszélgetésünket Téglásy Imre, az alapítvány egyik létrehozója. - Olyan határok nélküli anya-ország megalapításán fáradozunk, amelyben az anyaságuk miatt elmagányosodó nők magzati életkorú gyermekeikkel együtt menedéket találnak. Terveink között szerepel, hogy az intézmény megnyitása után a nemzetközi életvédő szervezetek kelet-közép-európai képzési központja is itt kapjon helyet. Örülünk, hogy elkezdődött e folyamat. Az épület megvásárlása is nagy anyagi áldozatot kívánt, de ezt az itt töltött egy hetet is külföldi életvédő szervezetek támogatásának köszönhetjük. Igaz, a részvétel nagyon szerény volt. Ezerkétszáz meghívót küldtünk ki az ország összes plébániájára, ezenkívül több helyen hirdettük az életvédő tábort, de szomorúan tapasztaljuk, hogy kezdeményezésünk nem jutott el a potenciális segítőkhöz. Azt gondolnánk, hogy az emberben természetéből adódóan benne van a tenni, segíteni akarás érzése... - Ez így igaz, de a magyar társadalom valahogy ezt az érzést elnyomja. Az érdeklődés rendkívül csekély. Ez érvényes azokra, akiket nem motivál a hit, de sajnos azoknál is tapasztaljuk az érdektelenséget, akik valamelyik felekezethez tartozónak vallják magukat. De a szociális, az oktatási szférában dolgozók, a politikusok és mindazok, akiknek tulajdonképpen dolguk lenne itt, elzárkóznak. Mi történt a tábor egy hete alatt? - Könnyű fizikai munkát ajánlottunk a résztvevőknek az épület pincéjének és udvarának állagmegóvási, felújítási munkálataival. A délelőtti munkát délutánonként családvédelmi előadások, nyelvtanulást szolgáló angol társalgás követte külföldi vendégtanárok részvételével, de szabadidős programokat is biztosítottunk. Ennek a hétnek az volt az egyik célja, hogy kitüntessünk két olyan életvédőt, Andreas Laun salzburgi püspököt és Jim Davsont Skóciából, akik pénzadománnyal támogatták a most megrendezett tábort is. Erre Debrecenben, a Szent József Kollégiumban került sor. A kastély megvásárlásával a keleti régiót célozták meg? - Nem feltétlenül. Ez alkalmi vétel volt, de következő lépésként, ha ennek befejezésére lesznek megfelelő erőforrásaink, a nyugati országrészt célozzuk meg. Fő célcsoportunk azok az egyetemista fiatalok, akik nemileg érettek, de társadalmilag még nem, mivel még tanulnak. Számukra szeretnénk menedéket nyújtani, lehetőséget biztosítani tanulmányaik folytatására. Elsődlegesen Debrecenre figyelünk, de országos a felvevőkörzetünk. Hazánkban jelenleg mintegy nyolcvan anyaotthon működik, ezekben hosszú várólistára kerül, aki szeretne bejutni. A helybeliek hogyan reagálnak a kezdeményezésre? - Tavaly kezdtük a munkát, a helyiek látták, hogy ablakot tisztítunk, az asszonyok jöttek, és elvitték a függönyöket kimosni. Ez az a cselekvő részvétel, amikor az ember érzi, hogy nem egyoldalú a dolog, és azok is akarnak tenni, akik kapnak tőlünk. Ugyanis amíg nem adjuk át az intézményt, évente adományokat osztunk az itteni embereknek, akik fillérekből élnek. A mintegy százötven lakosú településről legalább hetven ember jött el az adományosztásra. Fontosnak tartjuk, hogy az életvédő mozgalom ne kapjon demagóg moralizáló bélyeget, hanem lássák az emberek, hogy nincsenek egyedül. Innentől kezdve erkölcsi fedezete van a kezdeményezésnek. Szakemberek szerint az abortuszok hetvenöt százaléka kényszerabortusz. Ha a nő érzi, hogy nincs egyedül, terhességével bevonulhat egy ilyen otthonba, akkor lát reményt az életre. Nálunk az abortuszok kilencven százaléka elsősorban a szociális nyomor, valamint a társadalmi érettség (diákok) hiánya miatt történik. Évente hétezer tizenéves körében végeznek terhességmegszakítást. Ezen próbálunk enyhíteni. Sajnos ez alapprobléma, és mi akkor jövünk, amikor megvan a baj, hogy a "terhet" levegyük az anyák válláról, de nem abortusszal, hanem egy otthonnal. "Terhes anyák". Sokszor alkalmazza ezt a kifejezést. - Van, akiből ez nemtetszést vált ki. Mennyivel szebben hangzik az "áldott állapot"! Valóban áldásnak kellene lennie mindenki számára, de bármennyire nem tetszik, tudomásul kell vennünk, hogy évente több ezer nő számára teher a magzata, akitől meg is szabadul. Nem elég kifogásolni a fogalmat, ideje lenne már a magyar társadalomnak tenni azért, hogy valóban mindenki áldásnak érezze a gyermek érkezését. Távolabbról egy rejtett szociális bűnbakképzést látunk, amelynek keretében a társadalom nem vállalja a felelősséget, ezekben a helyzetekben nem segít az anyáknak. * Az Alfa Szövetség elnöke által mondottakról eszembe jut a szentírási idézet: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet" (Ter 9,1). Ha az életet tagadom, Istent is megtagadom. Tudnunk kell ugyanakkor azt is, hogy a hatmillió meg nem született gyermek mellett nagyrészt az anyák is áldozatok. A felelősség a politikusokat terheli, akik nem teremtik meg a biztonságos élet lehetőségét a gyermekvállaláshoz. És mit tehetünk mi, akik nem vagyunk politikusok? Tehetünk-e, és ha igen, miért nem tesszük? Ha nem születik meg a gyermek, abból nem lesz se pap, sem kőműves, nincs kit nevelni, szeretni. Fontosabbnak vélt dolgaink, szorgoskodásaink mellett kihal a magyar nemzet. Szöveg és fotók: Kovács Ágnes
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||