Hívom a családokat

2005 szeptemberében

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Szeptember: az újrainduló munka és iskola hónapja. Az udvarlási idő sem csupán a gondtalan szórakozás, hétvégi találkozás ideje, a közös élet sem csak ünnepekre, hétvégékre korlátozódik. Fontos megismerni, értékelni egymás munkáját, egymás munkához való hozzáállását a munkahelyi-iskolai környezetben, de otthon is. A munkához szív kell és kitartás. Segítsük egymást, hogy ki-ki a maga képességei szerint gazdagítsa családját és a társadalmat.

Diákok és szüleik elborzadva veszik észre, már megint itt a szeptember, vége a vakációnak, újra be kell állni a taposómalomba, kinek-kinek a magáéba, és húzni az igát. A legközelebbi szabadság még sokat várat magára. Végtelenül, hosszú, unalmas és kimerítő hónapok után következik, szinte beláthatatlan távolságban.

Vajon törvényszerű-e, hogy a szeptemberi újrakezdés miatt szomorkodni, bánkódni kell? Nyugdíjas barátom éppenséggel kicsit irigykedve nézett családja fiatal tagjaira, amikor azok arról beszéltek, mi minden vár rájuk az új tanévben vagy a munkahelyükön. "Jó nektek, mondta, nekem a szeptember már nem tartogat örömöket új ismeretekkel, lehetőségekkel az új megalkotására, a nyári gondtalan napokban kötött ismeretségek, barátságok elmélyítésére. De szívesen osztoznék veletek a szeptember nyújtotta örömökben!"

Pár évvel ezelőtt Egyiptomban volt szerencsém találkozni ortodox kopt szerzetesekkel. Egyiktől az új hivatások után érdeklődtem. Arról beszélt, hogy van bőven jelentkező."Tudja, ezek a fiatalok, amikor bejönnek a kolostorba, mind imádkozni akarnak. Mi ezt nem engedjük meg nekik." Én értetlenül néztem rá. Tovább magyarázott: "A szerzetességhez szív kell, és hogy van-e szíve a fiatalnak, azt leginkább abból tudjuk meg, hogyan dolgozik. Fiataljaink ott vannak a kötelező imádságon, a fennmaradó időben azonban dolgozniuk kell. Nézzen csak oda!" - és közben a két fehér ruhába öltözött fiatalra mutatott. Az egyik épp a konyhai szemetet cipelte a konténerhez, a másik pedig a folyosót mosta nagy szorgalommal.

A házassághoz is szív kell, éppúgy, mint a szerzetesi vagy papi hivatáshoz. S hogy van-e valakinek szíve, azt a munkájából láthatjuk meg. Sok-sok udvarlási kapcsolat erről mintha megfeledkezne. A találkák csupa ünnepi alkalmak: esti presszó, hétvégi kirándulás, szórakozás. Mintha hétköznapjai nem is lennének az életnek. Az iskola, a munkahely, az otthon elvégzendő munka kívül marad a kapcsolaton, mintha valami szükséges rossz, vagy ellensége lenne bensőséges egységének. Pedig mindezek építői lehetnének személyiségünknek, kapcsolatunknak. Napi feladatunk, munkánk, szolgálatunk segíthet bennünket, hogy ajándékká lehessünk egymás, egyházunk és nemzetünk számára. Ha csupán vizsgára tanulok, ha pusztán teljesítménykényszer alatt cselekszem, én magam leszek akadálya annak, hogy mindezen tevékenységem által személyiségem, kapcsolataim gazdagodjanak.

A családoktól is sokszor elidegenedik az a tevékenység, amelyre tagjainak szinte egész napja, minden energiája rámegy. Sokak számára a munka csupán pénzszerzési lehetőség, robot, rutin, rabszolgaság, amely miatt a család a második vagy harmadik helyre kerül, amely miatt személyi kapcsolataink kiüresednek, az emberi értékek összezsugorodnak. Pedig Isten a munkát nem büntetésnek szánta, nem arra gondolva tett bennünket képessé a munkára, hogy a házasság, a család szétzilálódjon, hanem hogy mindennapi tevékenységünk által személyiségünk kibontakozzék, hogy munkánk a teremtés és azon mű folytatása legyen, amelyet Jézus Krisztus végzett a történelemben. A munkát Isten ajándékul adta, hogy a közös erőfeszítés és annak eredménye feletti öröm közelebb hozzon bennünket egymáshoz, hogy ezen keresztül még inkább rátaláljunk egymásra.

Boldog az a párkapcsolat udvarlásban és házasságban egyaránt, amely érdeklődik a másik munkája után, amely sajátos módon képes részt venni párja napi gondjaiban. Boldog az a párkapcsolat, amely szabadidejében megtalálja nemcsak a szórakozás, hanem a közös munka, közös alkotás alkalmait, örömét is.

Nem ismeri meg szíve választottját az, aki még nem dolgozott, verítékezett együtt vele, nem ismeri meg párja otthonát az, aki nem állt kedvese édesanyja mellé a konyhába, vagy kedvese édesapja mellé, amikor meg kellett fogni a munka végét.

Kedves szülők! Napi tevékenységünk egyrészt házasságunk építője lehet, másrészt eszköze annak, hogy gyermekeink egészséges hozzáállással tekintsenek a munkára. Ugyanakkor, ha engedjük, segítheti gyermekünk kedvesét is abban, hogy könnyebben integrálódjon családunk hétköznapjaiba. A házasságban hagyhatom, hogy a másik minden munkát elvégezzen helyettem, a végsőkig kihasználva őt, de közösen végezve azt, az egész család egységének forrásává válik.

Ha gyermekeinket megkíméljük minden erőfeszítéstől, szegényebbé tesszük személyiségüket, és megnehezítjük számukra, hogy férjként vagy feleségként boldog családot építhessenek fel.

Kedves fiatalok!Amikor odahaza segíteni kellene, annyi minden más feladat jut eszetekbe. Olyan könnyű szüleiteknek azt mondani, hogy most tanulnom kell. Jól tudod, szüleid ilyenkor viszszavonulnak: tanulj csak. Gondold meg: majdani házasságodban mekkora könynyebbséget jelentene, ha pici gyakorlatod lenne már a főzésben vagy a ház körüli apró javításokban, tennivalókban. Légy becsületes önmagadhoz! Különböző ürügyekkel ne vond ki magadat a napi munkából, légy "otthon" odahaza. Ne fokozd le magadat előkelő idegenné, vendéggé. Ne légy a szülői házban csupán szolgáltatást igénylő fogyasztó.

Beszéljétek meg családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok: hogyan sikerült gyermekeiteket bevonni az otthoni munkába? Házastársatok sok minden, a munkával kapcsolatos értéket hozott magával otthonról; miért vagytok különösen is hálásak házastársatok szüleinek? Hogyan emlékeztek vissza az első közösen végzett munkátokra? Mint házaspárnak, hogyan sikerült megtalálni a közösen végzett munka alkalmait? Milyen örömteli családi munkára emlékeztek?

Ha még a házasság előtt álltok: milyen emlékeket őrzöl a jól végzett munka öröméről? Miért van az, hogy egyszer robotként, máskor boldog alkotásként, személyes gazdagodásnak éled meg a munkát vagy tanulást? Udvarlási kapcsolatban párodat elvonhatod a napi kötelességektől, de könnyűvé is teheted számára azok végzését; hogyan válsz pozitív szereplővé ebben a vonatkozásban?

Beszélgessetek, gondolkozzatok, legyetek a Teremtő szándéka szerint munkálkodó ember örömteli jelévé!

Bíró László,

az MKPK családreferens püspöke,

a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu