|
A hét szentje Kalazanci Szent József áldozópap emléknapja (augusztus 25.) Aragóniában (Spanyolországban) született 1557-ben. Kitűnő nevelést kapott, majd 1583-ban pappá szentelték. Előbb hazájában működött, majd Rómában a szegény gyermekek nevelésével foglalkozott. 1617-ben megalapította a piaristák rendjét, amelynek ugyanez a célja. Sokat tűrt, irigyeinek rágalmaitól is szenvednie kellett. Rómában halt meg 1648. augusztus 25-én. Eléggé tudja mindenki, mennyire jelentős és elismerésre méltó szent tevékenység a gyermekek tanítása, kiváltképp a szegényeké, hiszen ez az oktatás segíti hozzá őket örök üdvösségük eléréséhez. Amikor ismereteket közlünk velük, vagy vallásosságra neveljük és hittanra oktatjuk őket, egyaránt gondoskodunk testi és lelki jólétükről, így ugyanazt a szolgálatot teljesítjük irántuk, amit őrzőangyalaik látnak el. Ezenfelül igen nagy segítséget nyújtunk a serdülő ifjúságnak, mert nem csupán a rosszat tartjuk távol tőlük, hanem a jó cselekvésre is épp ebben a korban tudjuk a legkönnyebben rábírni és fellelkesíteni őket, tekintet nélkül származásukra vagy anyagi helyzetükre. Ez az a segítség, amellyel - mint köztudomású - oly kedvezően tudjuk átalakítani a fiatalokat, hogy a nevelés befejeztével már fel sem lehet ismerni, milyenek is voltak a nevelés megkezdése előtt. Olyanok az ifjak, mint a facsemeték: könnyű a tetszésünk szerint arrafelé fordítani lelküket, amerre akarjuk. Ámde ha engedjük, hogy elfásuljanak, jól tudjuk, mily nehéz lesz már hajlítani őket, sőt néha teljesen lehetetlen is. Ha a gyermekeknek - főleg a szegényeknek - kellő nevelést adunk, ez nemcsak emberi méltóságukat gyarapítja, hanem az emberi és a keresztény társadalomban is általános tetszést arat, mert nagyon örülnek majd egyrészt a szülők, hogy fiaikat ily módon a helyes útra vezettük, másrészt az államok vezetői is, mert derék alattvalókra és jó polgárokra tesznek szert, de legesleginkább az egyház, mert érettebben és eredményesebben iktatódnak be az ő sokágú életébe és tevékenységébe mint Krisztus szerető hívei és az evangélium megvallói. Csakhogy sok szeretet, mérhetetlen türelem és mindenekelőtt mélységes alázatosság szükséges azokban, akik vállalják ezt a nagy gondosságot kívánó munkát, így lesznek méltók arra, hogy Urunk - akit alázatos szívvel kérünk - az igazság alkalmas munkatársaivá tegye őket, megerősítse nemes tisztségük betöltésében, és végül majd mennyei jutalmával is gazdagítsa a szerint az ígéret szerint, hogy akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok (Dán 12,3). Ezt pedig könnyebben elérik, ha örökös szolgálatra kötelezve el magukat, törekednek Krisztushoz ragaszkodni, és csakis az ő kedvében járni, hiszen ő mondotta: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25,40). (Kalazanci Szent József áldozópap írásaiból)
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|