|
Ezeréves a biharváradi püspökség A hagyomány szerint Szent István a bihari földvárban építette fel a szent egyházat és a püspökséget, amely előzőleg Ménmarót bolgár fejedelem vára volt. Gyermekkorában Szent Lászlókirályunkat is itt nevelték, ezt egy legenda is megörökítette. Eszerint a királyfi szeretett királyosdit játszani, ilyenkor a vár személyzete eléje járult, és "ajándékokkal hódoltak" előtte. Ő mindenkinek adott egy-egy pénzdarabot. Egyik szolga nem adott semmit, és Szent László szóvá is tette: "Te nem adsz semmit?" "Királyom, mondta a szolga, nincs semmim, csak ez. És szétnyitotta ingét, megmutatva a mellén levő sebhelyeket: ezeket a te és édesapád védelmében szereztem." A királyfi megcsókolta a hegeket, és azt mondta: "Ha király leszek, többet is adok majd." A biharváradi püspökséget az 1091-es kun (vagy besenyő) betöréskor felégették, ekkor Szent László király a már előbb létrehozott társas káptalan templomába - a mostani nagyváradi vár területére - helyezi át a püspökséget, a legenda szerint a Boldogságos Szűzanya kérésére. Így épül meg az első templom Váradon, ahová később el is temették a királyt. Ezt a legendát örökítette meg a mostani székesegyház oltárképén Fischer Vince. "Mivel az évszázadok mostoha körülményei teljesen feledésbe merítették a bihari egykori püspökség alapítását, azt sem lehet tudni, hogy mikor volt, elhatároztuk, hogy most emléket állítunk ennek az ezer éve történt jeles eseménynek - fogalmazott a helynök. - 2004-ben felkértük Simon M. Veronika aranyecset-, Munkácsy-díjas székesfehérvári festőművészt, hogy fessen meg két oltárképet, amelyet a bihari templomban elhelyezünk, a bihari püspökség alapításának emlékére." A két festményt múlt év augusztus 27-én áldotta meg Tempfli József megyés püspök a megye és a város vezetői, valamint a papság jelenlétében. Idén egész alakos Szent István-szobor állításával tiszteleg a nagyváradi római katolikus egyházmegye az államalapító király emléke előtt, aki ezer évvel ezelőtt többek között a biharváradi püspökséget - a jelenlegi nagyváradi püspökség elődjét - is megalapította. A szobrot augusztus 28-án szentmise keretében leplezik le és áldják meg Biharban, a Nagyváradtól tíz kilométerre északra levő település templomkertjében. Sánta Csaba szovátai szobrász közel két méter magas, egész alakos bronzszobrának gránittalapzatán a következő felirat olvasható: Hol vagy, István király, téged magyar kíván! Lukács János
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|