|
Úriemberek a nemzettudatért
Harmadik alkalommal szervezett tábort az erdélyi Zabolán középiskolás diákoknak a budapesti Keresztény Úriemberek Társasága (KÚT) nevet viselő egyesület. A szervezők a Szent Adalbert-plébánia lelkes tagjainak sorából kerültek ki, s ...
|
"Nagyon reményteli pozíció..."
Elnök Úr, megválasztásakor, már az országgyűlésben is utalt rá: mindenek elé és fölé helyezi az alkotmány betűjét és szellemét. Számít-e az elődeiénél nehezebb pillanatokra, illetve más természetű feladatokra is, ...
|
Egy népszavazás hordaléka (12.)
A Gross-jelentés nagy értéke, hogy a függelékben, az Európa Tanácsban született korábbi, a kisebbségekre vonatkozó egyéb határozatok is fel vannak sorolva, többek között a nevezetessé vált 1201. (1993) számú ajánlás, ...
|
"Az összefogáson is múlik a jövőnk"
Az ünnepek személyes és közösségi önvizsgálatra is figyelmeztetnek mindannyiunkat: vessünk számot önmagunkkal. Ismerjük meg a történelem igazságát, hogy a jelenben élve ne hazugságokra, kitalált történetekre építsük jövőnket. Örökségünkről, hagyományainkról, ...
|
A halálról és a hitről- Székelyföld oltárhegyén
Az út Kézdiszentlélek felől élesen kanyarodik felfelé, égig érő fenyők, puha mohával vastagon borított sziklák, bólogató páfrányok között haladunk az erdő hűvösében. Meg-megállunk, hogy szamócát szedjünk, vagy a mohos ...
|
Kérdőjelek a Közel-Keleten
Úgy tűnik, hogy idén újabb fordulatot vettek a közel-keleti események, miután választások zajlottak Libanonban, Irakban és Iránban, valamint három-négy hete megkezdődött - talán a legnagyobb nemzetközi figyelmet kiváltó eseményként ...
|
A szökőár meg az Isten
Barátaim hívták fel a figyelmemet A pápa csillagásza című írásra (Új Ember, 2005. június 12.). Azon ütköztek meg, hogy a jezsuita George Coyne, a Vatikáni Csillagvizsgáló vezetője például ilyeneket vall és ír le: "Előre meg tudta volna mondani Isten egy tizenötmilliárd éves világegyetem egymilliárd éve után, hogy emberi élet fog létrejönni? Ha ugyanis valóban elfogadjuk a tudományos látásmódot, amely ...
|
"Járjon át az ő áldása..."
|
A Szent Jobb gondviselésszerű hazatéréséről
Kovács Györgyné Dőry Ilona gondosan rendezett fénykép- és cikkgyűjteményében meglepődve olvastam egy, az 1945 után kiépülő önkényuralom cenzúrázott sajtószabadságának hangvételéhez képest szokatlanul őszinte írást, Így tért vissza a Szent Jobb a megszállt Magyarországra címmel. A cikk akkoriban szokatlan nyíltságának magyarázata, hogy külföldön jelent meg Árkay László atya tollából, aki 1945 augusztusában tanúja volt a Szent Jobb talán legveszélyesebb történelmi kalandja örömteli ...
|
|
|
Szent István-i gondolatok a magyarság jövőjéről
"A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai emberiség hajnalán ilyen halhatatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő katolikus erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást" - így ír Szent István intelmeitől elragadtatva a nagy francia író, Paul Claudel. Mit meríthetünk ma, a XXI. század elején Szent István intelmeiből? Mi szellemiségének aktuális üzenete népe számára? Illő, ha első, szent királyunk ünnepén az ő szellemében igyekszünk választ keresni néhány sorskérdésünkre.
|
Címlap
|
|
Ünnep
|
Szent István-i gondolatok a magyarság jövőjéről
|
|
Az ortodox egyház is szentként tiszteli
Országalapító királyunk és a keleti hagyományok kapcsolatáról
Ökumené és apostoli utazások
XVI. Benedek tervei
Szent István-ereklyét helyeznek el
|
Ünnep
|
|
Fórum
|
"Járjon át az ő áldása..."
A Szent Jobb gondviselésszerű hazatéréséről
|
|
Úriemberek a nemzettudatért
Keresztény tábort szerveztek budapestiek erdélyi gyerekeknek
Mégis visszafolyik az időnek árja?
|
Fórum
|
|
Fórum
|
"Nagyon reményteli pozíció..."
Beszélgetés Sólyom László köztársasági elnökkel
Felhívás
"Hittel a nemzetért"
|
|
Országalapító királyunk emlékhelyein
Kerékpárral Amerikában
Költők a Megtört Kenyérről
Az Új Ember irodalmi pályázatának nyertes versei
Helyi érték
Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus
Budapest, Szent István-bazilika - szeptember 17.
|
Fórum
|
|
Élő egyház
|
Ezeréves a biharváradi püspökség
Egy népszavazás hordaléka (12.)
Az 1996-os magyar-román szerződés
|
|
Jubileumi gospelfesztivál
Sztárvendég: Big Daddy Wilson
Sümegi zarándoklat - hazánkért
"Kapcsolódj ki, kapcsolódj be!"
Komp Fesztivál Vácott
Egyre bővülő repertoárral
Fesztiválkórus lett a kaposvári székesegyház vegyes kara
|
Fórum
|
|
Kultúra
|
A Szent Jobb
Szent István
"Önmagát tette az Úr hajlékává"
|
|
Az Isten-kereső József Attila (11.)
"DOLGAIM ELŐL REJTEGETLEK"
Hatvan éve történt - hatvan éve írtuk
|
Kultúra
|
|
Fórum
|
Az "ismeretlen" Passuth László
A kereszténység bölcsőjénél
Spiró György Fogság című regényéről
|
|
Megszentelt ösvényeken
|
Ifjúság
|
|
Fórum
|
Virágok vagytok...
Ahol eltűnnek a határok
Előtalálkozó Volkenrodában
XVI. Benedek: Túl sokat foglalkozunk a struktúrákkal
A napkeleti bölcsek nyomában
Lelki és kulturális programok a világtalálkozón
A praktikus kérdésektől a lelki felkészülésig
Gábor Miklós a világtalálkozó előkészületeiről
|
|
Gellért atya
Múltidéző
Hazakerült a "Döri kéziratos"
Visegrádi ház
Deszkaversekkel a hamis hangok ellen
Olvasói levél
Köszönet a jubiláló Új Embernek
|
Párbeszéd
|
|
Mozaik
|
"Az összefogáson is múlik a jövőnk"
Szent István-napi beszélgetés Andrásfalvy Bertalan professzorral
"A Püski-ház intézményesített magyarság"
|
|
Kék madár a legelőn
Selyempálma
A halálról és a hitről- Székelyföld oltárhegyén
A perkői Szent István-kápolna és az emlékkeresztek
Telefonhívással a katolikus iskolákért
(Adományvonal: 06-81-31-32-33)
|
Fórum
|
|
Lelkiség
|
Legyünk tiszták, hősök, szentek: ezt üzeni a magyar égbolt
A Szentkorona hiteles másolata Ipolybalogon
|
|
Kinek tartják az emberek az Emberfiát?
Szentírás-magyarázat
Nem csupán elvont ideológia
Homíliavázlat
Az eucharisztikus kongresszusra készülünk (4.)
LITURGIA
A hét szentje
A hét liturgiája
|
Lelkiség
|
|
Fórum
|
"Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj"
Szentírás-magyarázat
A hatalomról
Homíliavázlat
Az eucharisztikus kongresszusra készülünk (5.)
LITURGIA
Eucharisztikus csoda Belgiumban
A hét liturgiája
Az Imaapostolság szándékai szeptember hónapra
|
|
Azért, hogy jól segítsünk
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a moldvai-csángóföldi árvízkárosultakért
A pápa adománya Bánságnak
Ruhaneműk, lábbelik Szepsibe
Kamilliánus segítség a Kassai Főegyházmegyében
Egy emlék, egy vallomás
Utolsó utazás Illésék szekerén
|
Fórum
|
|
Élő egyház
|
Hiba lenne a szellemi tőkét parlagon hagyni...
Beszélgetés Kránitz Mihállyal a Keresztény Közéleti Akadémiáról
Csak a név változik!
Magyar Katolikus Rádió, Eger - Szent István Rádió
|
|
Harminchatmillió forint a Szentföldnek
A kínai katolikusok reményei
Kérdőjelek a Közel-Keleten
|
Fórum
|
|
Fórum
|
Mexikói mozaikok
Magyar alkotók nyomában a Szépművészetek Palotájában
|
|
A "kertesi templom"
Dél-Várvidék kegyhelye várja a zarándokokat
"Ez az Isten háza és az ég kapuja"
A lébényi templom nyolcszáz éve
Új könyvtár Pécsett
|
Fórum
|
|
Fórum
|
Hívom a családokat
2005 szeptemberében
Életprogram a megtéréshez
Családok lelkigyakorlata a Regina Pacis közösség szervezésében
Az irgalom szóvivője
Fausztina nővérre emlékezünk
|
|
A szökőár meg az Isten
Gondolatok "a pápa főcsillagászának" cikke nyomán
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hírek
|
|
|
Kassán forgatták a Salkaházi Sáráról szóló riportfilmet
Ismét bizonyságot nyert Salkaházi Sára szociális testvér életáldozatának fontossága, akinek életéről és munkásságáról a napokban készített riportfilmet a Magyar Televízió vallási műsorának stábja Kassán. ...
Hitvalló orvos
Néhány nappal ezelőtt emléktáblát avattak Csíkszeredán, a város szülötte és jeles polgára: Nagy András születésének századik évfordulóján. Nagy András az 1918-as román bevonulást követően Bukarestben szerzett orvosi diplomát. Pályáját Magyarországon kezdte, 1931-től pedig visszatért Erdélybe. "Nagy érdeme, hogy nyíltan szembeszállt az Erdélyben akkor terjedő szemlélettel, ...
Aracs-díjasok a Délvidéken
Az aracsi Pusztatemplom emlékét őrző Aracs-Főnix-díj, az Aracs-díj és az Aracs-érem odaítéléséről döntött az Aracs délvidéki civil szervezet bizottsága. A döntés értelmében Aracs-Főnix-díjjal tüntették ki Orbán Viktor volt miniszterelnököt, Aracs-díjjal Huzsvár László nagybecskereki megyés püspököt és Bodor Anikó zentai néprajzkutatót, Aracs-éremmel Balassa Julianna pancsovai matematikatanárt, ...
Istentisztelet a gazdákért
A tavaszi gazdatüntetésre, az ott tapasztalt összefogásra emlékezve augusztus 20-án, délelőtt 10 órakor a Dózsa György úton (Felvonulási téren) felállított sátorban Kovács Bánk ferences szerzetes, Bereczky Zoltán református és Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkész tart ökumenikus istentiszteletet a gazdák és minden érdeklődő számára. ...
Keresztény édesanyák találkozója
A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének országos találkozóján augusztus 27-én Udvardy György püspök mutat be szentmisét 15 órakor a budapesti Szent Mihály- templomban. (XIII. Babér u. ...
Egyházművészeti tárlat a Cifrapalotában
Barokk egyházművészeti emlékek láthatóak Patachich Gábor és Patachich Ádám érsekek korából a kecskeméti Cifrapalotában. A kiállítás szeptember 28-ig ...
Rákóczi-emlékek Ipolybalogon
Rákóczi és kuruc emlékek Európában címmel kiállítást szervez szeptember 14. és 20. között Ipolybalogon a Magyar Emlékekért a Világban közhasznú ...
|
|
|
NAPI HÍREK
|
|
|
Magyar Kurir
|
|
|
|
|
Kíváncsi az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
|
|
KAPCSOLATOK
|
Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
|
|
|
Ige Naptár
Egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
E-mail ben is.
|
Magyar Katolikus Püspöki Kar
Katolikus Ifjúsági Mozgalom
Az oldalt támogatja
Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma
|